Egymilliárd dollár értékű kokainfogás az USA-ban
SZEMlélek 2019. június 19.

Egymilliárd dollár értékű kokainfogás az USA-ban

Tizenhat tonnányi kokaint koboztak el kedden egy hajóról az amerikai hatóságok a pennsylvaniai Philadelphia kikötőjében.

drugs-1276783_1920.jpg

A több mint egymilliárd dollár értékű rakomány lefoglalása az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb kábítószerfogása volt. 
A rendőrségi akciót és eredményét a philadelphiai ügyészség jelentette be kedden este Twitteren. A hivatal közölte, hogy a hajó teljes legénységét letartóztatták, és a szövetségi hatóságok napokon belül vádat emelnek ellenük.
A hajó hétfőn érkezett Philadelphia kikötőjébe libériai zászló alatt. Kolumbiából indult május 31-én, és Panamán, valamint a Bahamákon keresztül hajózott az Egyesült Államokba.
A hajózási vállalat közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködik az amerikai rendőrséggel és a kábítószer-ellenes hivatallal (DEA).
A szövetségi hatóságok szerint az országba csempészett kokain legnagyobb része Kolumbiából származik. 
Az Egyesült Államok keleti partvidékén az elmúlt hónapokban több alkalommal füleltek le kábítószer-csempészeket. Márciusban, szintén Philadelphiában különlegesen kiképzett kutyák szagoltak ki egy mintegy 540 kilogrammos kokainszállítmányt. Februárban New Yorkban a vámosok szintén kokaincsempészeket fogtak el: a metropolisz kikötőjében szárított gyümölcsök közé rejtve bukkantak 1450 kilogramm kábítószerre.

Forrás:MTI Kép:pixabay/A_Different_Perespective

 

süti beállítások módosítása