Akkor is taníthatnak a pályakezdő tanárok, ha csúszik a diplomájuk
SZEMlélek 2019. június 18.

Akkor is taníthatnak a pályakezdő tanárok, ha csúszik a diplomájuk

A pályakezdő tanárokat is segíti a köznevelésről szóló törvény módosítása, mert akkor is elkezdhetnek tanítani, ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diplomájuk kiadása - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

bag-1868758_1920.jpg

Rétvári Bence elmondta, korábban - 30-50 éve - volt rá lehetőség, hogy a tanulmányok utolsó évében már be lehessen kapcsolódni a tanításba, és sok szakember egyetért abban, hogy ez most is jó lenne.
Ezért a mostani törvénymódosítással lehetőséget adnának arra, hogy ha a nyelvvizsga hiánya miatt csúszik a diploma kiadása, akkor is elkezdhessenek tanítani a pályakezdő pedagógusok - közölte az államtitkára.
Hozzátette, ez azért is jó, mert így az iskolák szélesebb körből tudnak tanárokat választani.
Rétvári Bence elmondta azt is, a jogszabály megteremti a törvényi felhatalmazást a később iskolaigazgatói béremelésekhez is, amely függhet majd például az iskola méretétől és az ott tanulók teljesítményétől.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a javaslat szerint az óvoda utolsó éve iskolaelőkészítő év lenne, és arra is még inkább koncentrálna, hogy három éves korban elkezdjék az óvodát a gyerekek, mert annál jobb, minél korábban elkezdődik a fejlesztésük.
Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az elmúlt években rengeteg pozitívum történ az óvodákban: 2010 óta 11 300-al több férőhely van és majdnem ezerrel több óvodapedagógus dolgozik, így egy pedagógusra kevesebb gyerek, egy gyerekre pedig több figyelem jut.
A mostani módosítással tartalmi segítséget is szeretnének adni az óvodáknak, mivel eddig sokféle gyakorlat alakult ki, ezeket próbálják egységesebbé és hatékonyabbá tenni, hogy ne 13-14 évesen döbbenjenek rá a szülők, hogy valamilyen képesség elsajátítása kimaradt alsó tagozatban. Tehát a későbbi problémák megelőzését szolgálja az, hogy iskolaelőkészítő év legyen az óvoda utolsó éve - mondta az államtitkár.

Forrás: MTI Kép:pixabay/Pexels

süti beállítások módosítása