Isten éltesse azokat is, akik nem szültek gyermeket, mégis életet adnak másoknak!
Nahát, téged így szólítanak a gyerekeid? – csodálkozott egy ismerősöm, aki a közelünkben állt, amikor felnőtt lányom így fordult hozzám: édesanya...
Anyaságom eddigi bő harminchárom éve alatt sosem voltam mama, anyu, anyuci, anyuka, anya. Nekem sem jön másképp a számra, amikor gyerekeknek beszélek anyatársaimról, csak így: találkoztam édesanyáddal; kérlek, mondd meg édesanyádnak stb.
Anyai nagymamámat is mindig édesanyának szólították a gyerekei, s mivel együtt laktunk vele, ez a minta magától értetődően vésődött belém. De abban az időben a környezetében másokba is. Különösen is „édes” édesanya volt ugyanis a nagymamám. Kedvesen törődő, gyöngéden szólító, figyelmesen hallgató, szelíden figyelmeztető, csöndesen imádkozó, aki sosem panaszkodott, nem vitatkozott, nem mondott rosszat senkiről, mindig elégedett volt azzal, ami épp megadatott. Hogy nem csak az idő távolából megszépült emlékeimben látszik ilyennek, arra bizonyítékom is van.
A húszas években a nagypapám egy barátja tanácsára telket vett a Balaton déli partján. Akkoriban még csak kezdődött, hogy a családi üdülés kedvelt helyévé váljon a magyar tenger ezen szakasza, így a ritkásan épülő „villák” tulajdonosai, főként orvosok, tanárok, jogászok jól ismerték egymást. A postás sem utcanév vagy házszám alapján vitte ki a leveleket, hanem a házakon szereplő elnevezés alapján: „Gyárfás-tanya”, „Rutória”, „Nagysomkút”...
A környék nyaralótulajdonosai nyilván gyakran hallották a két eleven kisfiú szájából: „édesanya, édesanya!” Amikor nagyszüleimet már jól ismerték, előbb-utóbb nagymamámat már nem csupán „Györgyikének”, hanem „Édes”-nek kezdték szólítani.
A családi emlékezet megőrizte, hogy a harmadik gyerek, édesanyám még egészen kicsi baba volt, amikor leutaztak nyaralni, és a vasútállomáson ismerősök várták őket, hogy segítsenek a cipekedésben. A férfiak a nagyobb bőröndöket fogták, a nagymamám az asszonyok és a nagyobb gyerekek kezébe adott valamit, kosarat, táskát, szatyrot, kinek mi jutott. Az egyik tizenéves fiú rémülten kiáltott fel:
Édes, ez a csomag mozog! – Neki jutott ugyanis a legszebb „csomag”, az alaposan bebugyolált csecsemő.
Nagymamám „édes” anya volt nem csak a gyerekei számára. S azt látom magam körül, hogy számos nő van, szólítsák bár őket a gyerekeik anyucinak, maminak, anyukának, bárhogyan, sőt, olyan nők is, akiknek nem adatott meg, hogy gyereket hozzanak a világra, mégis édes anyaként – ha nem is fizikai, de lelki értelemben – életet adnak mindenkinek, aki a közelükben van. Biztatnak, vigasztalnak, bátorítanak, reményt adnak, támogatnak, gondoskodnak, meghallgatnak, imádkoznak, átölelnek.
Édesanyák, lelki életadók is: Isten éltessen benneteket!
(Madocsai Bea; A képek illusztrációk. Az archív fotók forrása: Fortepan)
