Tartósan beteg gyerekek tanárai kaphatnak ingyenes képzést
SZEMlélek 2019. március 29.

Tartósan beteg gyerekek tanárai kaphatnak ingyenes képzést

Ingyenes digitális képzésben részesülhetnek a KórházSuli program keretében.

korhazsuli.jpg

 

    A KórházSuli öt évvel ezelőtt azért jött létre, hogy középiskolások és egyetemisták bevonásával egyedi képzési rendszerben segítse a beteg gyerekek oktatási és szociális rehabilitációját.
    Tóthné Almássy Monika a programban részt vevő Eötvös József Gimnáziumban azt mondta: a tartósan beteg gyerekek életéből sok esetben kimarad a tanulás, emiatt nem fejlődnek képességeik, ami szorongáshoz, önértékelési problémákhoz vezethet, és egy idő után nem szívesen mennek vissza az iskolába. Ennek megelőzésére a KórházSuli hidat épít az iskola és a kórház között az önkéntes diákok személyes mentorálasa, közösségépítés - kiállítások, táborok, koncertek szervezése - és az interaktív tananyagok által - tette hozzá.
    Rámutatott: törvény mondja ki, hogy a beteg gyerekeknek joga van a tanuláshoz, és az anyaiskolának heti tíz órában kellene tanítani a diákokat. Az ellátórendszer hiányosságai miatt ez az alapvető jog azonban esetlegesen vagy nem érvényesül. Megjegyezte: a közeljövőben ombudsmani vizsgálat is indul azzal kapcsolatban, hogyan érvényesül a beteg gyerekek tanuláshoz való joga.
    A pedagógusok továbbképzése mellett az alapítvány céljai közé tartozik a teljes oktatási rehabilitációs folyamat támogatása és szakmai információs anyagok összeállítása - tudatta Tóthné Almássy Monika.
    Velkey György, a programban részt vevő Bethesda Gyermekkórház főigazgatója hangsúlyozta: az oktatás és az egészségügy összekapcsolását nehéz kialakítani Európa-szerte, mivel a kórházakban lehetetlen a szokásos iskolai, oktatási struktúrát felépíteni. 
    A beteg gyerekek egészségügyi állapotára és előzetes tudására adaptált innovatív, rugalmas és személyre szabott oktatási anyagok által a KórházSuli olyan megoldást kínál a kórházban fekvő gyerekeknek, ami túllép a merev iskolai rendszeren - fűzte hozzá Velkey György.
    A KórházSuli eddig 18 kórházban, 1500 önkéntes segítségével több mint 400, betegsége vagy balesete miatt az oktatásból tartósan kimaradó gyermek felzárkózását és visszailleszkedését segítette.

 

süti beállítások módosítása