Kiábrándító helyzetértékelést hozott a Hogyan lesz ismét polisz a megapoliszokból? című vitaest, amelyen a főváros egykori főépítésze és az egyik főpolgármester-jelölt fejtette ki gondolatait a témáról.

A Karátson Gábor Kör és az ELTE Humánökológia mesterszak által szervezett Tanácstalan Köztársaság elnevezésű programsorozat március 22-én tartott eseményén zsúfolásig megtelt az előadóterem. Lesz-e, lehet-e valaha Budapest emberléptékű, "zöld" város – ezen dilemmázott Schneller István építész, egyetemi tanár, Budapest egykori főépítésze és Puzsér Róbert publicista, független főpolgármester-jelölt. Máshonnan közelítettek, de ugyanoda jutottak...

Schneller István rövid történeti visszatekintésében elmondta, hogy korábban a települések önmérsékletet tanúsítottak – a polisz mérete nem haladhatta meg a kívánatosat. Ma, a városkorban viszont minden képzeletet felülmúl ezeknek a városrégióknak a lélekszáma.

2011-re a Föld lakosságának fele városlakó lett. Mindez természetszerűleg hatással volt az életminőségre is, nem véletlen tehát, hogy a településfejlesztési javaslatok a városok méretének korlátozását szorgalmazták. Ezért van, hogy a legtöbb városmodell társadalomjobbító gondolatokkal társul: a társadalom fizikai környezetének javítása jobb társadalmat, jobb közösséget eredményez.

A volt főépítész úgy látja, hogy miközben jelen van a vágyódás az ideális városra, maga a város válságban, átalakulóban van, az átalakulás pedig fájdalmakkal, érdeksérelemmel jár.

"Az urbanista dolga a válságkezelés. Az urbanista olyan, mint a hajóskapitány, akinek a hajóján nyolc lyuk tátong, de a kezében csak hét dugó van, és mindig azt kell bedugaszolnia, amelyiken a legjobban ömlik be a víz, de ahhoz egy dugót mindig ki kell húznia."

A rendszerváltás utáni időszakot Schneller István szerint két kifejezés határozta meg: a privatizáció és a motorizáció. A lakásállomány 90%-a magánkézbe került, szinte semmi nem maradt közösségi tulajdonban. Ez egyrészt jelentősen nehezíti a lakáshoz jutást, másrészt plázák és lakóparkok nőttek ki a földből a kontrollálatlan privatizációnak köszönhetően. A város ugyanakkor "szétterült": a nagy gyárak, a koncentrált munkahelyek megszűntek, a szolgáltatóipar pedig a városon kívül telepedett le – ennek feltétele volt a motorizáció. Ezt a fejlődést azonban nem követte a közlekedési hálózat és a parkolási rendszer fejlődése.

Összességében elmondható, hogy

urbanisztikai értelemben nagyjából tudjuk, hogy mit kéne tenni, de nem tesszük, mert a gazdaság és a gazdasággal összefonódó politikai érdekek mást diktálnak.

A mai város ideája ugyanis a profitmaximalizálás, az ingatlanok bérbeadásából nyerhető legnagyobb haszon.

"A közösségnek, az értelemnek, a szakértelemnek vissza kell venni a városfejlesztés kontrollja feletti hatalmat. Nem lehet engedni, hogy politikai improvizációk és gazdasági részérdekek irányítsák a város alakulását. A városfejlesztési koncepciók, stratégiák készítése, egyeztetése, jóváhagyása igen fontos ügy, és a demokrácia gyakorlásának terepe. Nem lehet látszat, vagy sebtiben összehívott lakossági meghallgatásokon, üres nemzeti konzultációkon kezelni a kérdést. Nem lehet üzleti titokra hivatkozva igen fontos terveket titkosítani. Világos és őszinte beszédre van szükség: párbeszédre és nem pártbeszédre."

"A város a szemtől szembe találkozások helye, az egyre dominánsabbá váló virtuális valóságok természetes ellenpontja. Ugyanakkor nem műemlék, nem egy valamikori valóság restaurálásával létrehozható valami. Az élhető város nem egy turisztikai termék, nem egy kiterjesztett bulinegyed."

Puzsér Róbertnek szerencsére eszébe sem jutott, hogy szakembernek tettesse magát – ő sokkal inkább a problémafelvetés embere. Nem akarta elmagyarázni az urbanistáknak, hogyan nézzen ki a város, hiszen azt ők jobban tudják, Inkább arról beszélt, miért nem valósul meg az a főváros jövőjére vonatkozó elképzelés, ami mindig minden párt programjában szerepel.

"Teljes a konszenzus abban, hogy hogyan kéne kinéznie Budapestnek. Minden benne van a pártok programjában, amit én meg akarok valósítani. De ez sokkal nagyobb probléma, mintha nem lenne benne, ugyanis évtizedek óta ugyanaz a program nyer, és ugyanaz a program nem valósul meg."

Véleménye szerint nem lesz, nem lehet polisz a megapoliszból, mert nem megvalósítható, és ennek politikai, társadalmi és gazdasági akadálya is van.

A főpolgármester-jelölt a politikai okok között elsőként az "ötletlopást" említette, ami szerinte nem is lenne probléma, ha megvalósítanák az ellopott ötletet. Jelenleg azonban csak a politikai alternatíva megszüntetése, az ellenfél "kinyírása" a célja. Példaként felhozta, hogy 4 nappal azután, hogy meghirdette a Sétáló Budapest programot, Tarlós István úgy nyilatkozott, hogy ez az ő programjában is szerepel. Puzsér ezt nem vitatja, csak megjegyzi, hogy akkor már csak meg kellene csinálni... Ezt mondjuk a jelenlegi főpolgármester "biztonságos távolba", 2030-ra ígérte...

Puzsér problémának látja azt is, hogy nincs a politikában befolyásos értelmiség, így nincs sem belső, sem külső kontroll. A magyar politikáról is igen lesújtó véleménnyel van: "nagyobbat kell hazudni, és akkor menni fog". Véleménye szerint hazudozás, az ígérgetés, a szavazatkufárkodás ma már nem pusztán politikai gyakorlat, hanem társadalmi konszenzus, mert a társadalom lealacsonyodott a politikához.

"Mindenki marketinges. Mindenki a szegény ember habonyárpádja. Mindenki azon spekulál, hogy milyen jó a mi vezetőnk, mert milyen jó, hogy ezt hazudta. De melyik az a hazugság, amelyiktől egy kicsit is jobb lett a világ? Melyik az a hazugság, amelyik jobb országot, jobb közérzetet eredményezett? Ezek a hazugságok az országot csak rosszabb hellyé teszik."

Puzsér Róbert úgy látja, nincsenek szakértők a politikusok között, a politikusok meg nem a társadalom érdekeit képviselik, hanem a szavazókét.

"A korruptság az alkalmasság jele. Hazudj, és hazudj úgy, hogy provokáld az ellenséged. És direkt ellenséget mondtam."

Ilyen közegben nem tartja átélhetőnek az "ültessünk fákat!" gondolatot, mert a politika ilyen programmal nem tudja megszólítani a társadalmat. Véleménye szerint az értelmiség elvesztette közvetítő szerepét, mert mindenki elköteleződött – "a független értelmiségi a legritkább madár". Elvárásnak látja, hogy az értelmiségi adja fel független státuszát, akkor viszont alkalmatlan lesz hiteles analízisre. Ugyanakkor vevő sincs hiteles analízisre, "nincs rá kereslet, ez a termék kivonult a piacról".

A politikai és társadalmi akadályokon túl gazdasági akadálynak látja, hogy "az ideális kapitalizmus ... alapvetően összeegyeztethetetlen a bolygó érdekeivel. A kapitalizmus logikája azt kívánja meg, hogy ha meleged van, kapcsold be a légkondit – a GDP örül és növekszik. A bolygó logikája azt kívánja meg, hogy ha meleged van, nyisd ki az ablakot – a GDP nem örül és nem növekszik".

Persze Puzsér Róbert mindezek ellenére is keresi a megoldást – úgy véli, civilséggel kell visszafertőzni a politikát, a civil működés alapvető motívumait kell beilleszteni a politikába. "Nem a gesztusait, hanem a valóságát, a tényleges referenciáit."

Különösen fontosnak tartja, hogy "mindenki a saját helyén álljon helyt". A jövőre nézve elmondta, hogy ha nem választják meg, nem keres másik ügyet, hanem azonnal visszalép a kulturális térbe, ezzel is igazolva a politikai és a kulturális tér közötti átjárhatóságot. "Csak így lehet visszafertőzni a politikát civilséggel."