Székelyföld autonómiájáért tüntettek Marosvásárhelyen
SZEMlélek 2019. március 11.

Székelyföld autonómiájáért tüntettek Marosvásárhelyen

Az úgynevezett terrorper nyomán Romániában bebörtönzött székelyek szabadon bocsátását is követelte Marosvásárhelyen a székely szabadság napja alkalmából tartott demonstráció több ezer résztvevője.

szekelyfold.jpg

A közfelkiáltással elfogadott petícióban a tüntetők tiltakoznak "a román állampolgárságú magyarok elnyomása, a magyar közösség megfélemlítése" ellen. A dokumentumban hiteltelennek nevezik az EU soros elnökségét ellátó Románia jelmondatát, miszerint "A kohézió európai érték", azzal vádolva a bukaresti kormányt, hogy szándékosan elszegényíti Székelyföldet és ehhez uniós eszközöket is igénybe vesz.

A tüntetők azt követelték, hogy Bukarest hagyjon fel ezzel a gyakorlattal és kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a román hatalom igazságtalanul börtönözte be a terrorváddal elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, hogy megfélemlítse a szabadságáért és autonómiáért kiálló székely népet.

A megemlékezés után a székely vértanúk emlékművénél összesereglett tömeg Marosvásárhely - jelentős csendőri erők által védett - főterére vonult. A tüntetők a rendezvény petíciójának átadása után rendbontás nélkül elhagyták a teret.

(MTI)

süti beállítások módosítása