Hortobágyi T. Cirill: Eljuthatunk a télapótól Szent Miklósig

2018. december 03. SZEMlélek

A pannonhalmi főapát szerint nem cél a cölibátus eltörlése, meghívó egyházzá kell válni, s minden jó szándékú emberrel együtt kell működni a gettósodás helyett.

cirill.jpg

A bencés szerzetesek legfőbb hazai elöljárója a Magyar Időknek adott adventi interjút, amely teljes terjedelmében ide kattintva olvasható. Az alábbiakban néhány részletet idézünk a főapát gondolataiból.

Advent a passzív várakozás ideje is, amikor nemcsak tüsténkedünk és ügyeket intézünk, hanem próbáljuk kívülről nézni magunkat és önvizsgálatot tartani. A csendben a szívünk mélyén levő belső hangokat is figyelnünk kell. Sok fontos dolog van, amit az Isten úgy rendel az életünkbe, hogy mély, hiteles, őszinte belső vágyként jelentkezik, csak éppen sok minden rárakódik. Advent idején ezért mélyebbre kell néznünk, a felszínre kell hoznunk, ami rejtett, és ezt csak csöndben lehet megtenni. A csendet azonban tudatosan kell megteremteni, és ilyenkor nem szabad a határidők szorításában élni, hanem meg kell próbálni kilépni abból.

Egyértelmű, hogy egy plurálisabb társadalomban élünk, ahol nem mindenki keresztény. Sokaknak vannak keresztény gyökerei, de nem egyházhoz tartozva élik az életüket, azonban a spiritualitás nekik is nagyon fontos. Lehet erről mélyebb szintre is lépni, de ez már önmagában egy lényeges körülmény. Az, hogy a keresztény kultúrába nem teljesen illeszkedő télapót vagy halloweent ünnepelnek, talán az elmúlt évtizedek hozadéka. Gyerekkoromban például karácsony helyett fenyőünnepet mondtak az óvodában. Lehet, hogy a múlt árnya is kísért még. Ám kétségbeesés helyett azt kell inkább megtalálnunk, hogy ezekben mi az emberi érték, és ha találunk ilyet, akkor azt lehet nemesíteni, arra rá lehet építeni a keresztény üzenetet is. S így eljuthatunk a télapótól Szent Miklósig, a Mikulásig.

Arra kell törekedni, hogy meghívó egyház legyünk, amely nem fenyegető parancsokat mutat fel az embereknek, hanem az evangélium örömhírének megélésére hív meg mindenkit. Azt is mondta a tanárunk, hogy a jövő egyháza tágabb értelemben ökumenikus lesz, azaz minden jó szándékú, az embert szolgáló, tiszta és nemes eszményeket célul kitűző emberrel, szervezettel együtt fog működni, nem pedig gettószerűen elkülönülni. Persze a káderkérdés fontos, de nemcsak papokról kell ilyenkor beszélnünk, hanem akár olyan világi munkatársakról, akik a megélt hit tapasztalatát ugyanúgy át tudják adni.

A cölibátus karizma, az egyik kincse az egyháznak, nélküle a szerzetesség nem is képzelhető el. A szerzetességhez – a protestánsoknál is – hozzátartozik az aszkézisnek ez a formája. Nem az merül fel, hogy töröljük el a cölibátust, hanem inkább az, hogy ezeket a nős, kipróbált embereket, akik bizonyítottak az életben, pappá lehet-e szentelni. Nagyon érdekesek a nyugat-európai egyházak tapasztalatai, mert például azoknál a protestáns felekezeteknél is nagyon erős lelkészhiány van, ahol mindig is nősülhettek.

Európában az antikvitást és a kereszténységet soha nem fogjuk, nem is kell letagadni. Emellett az, hogy egyes helyeken kevesebb keresztény él, egy pillanatnyi történelmi helyzet, és senki sem tudja, hogy mi lesz ötven vagy száz év múlva. Egy biztos: a történelmi egyházaknak nagy a felelősségük. Kérdés, hogy tudnak-e ezekre a kihívásokra megújulással válaszolni. Kézenfekvő megoldásnak kínálkozna, hogy a szekularizáció miatt az egyház befelé forduljon, és védekező pozíciót vegyen fel, de így a társadalomban nem tudna szolgálni.

Hortobágyi T. Cirill 2018 júliusában nagyinterjút adott a SZEMléleknek, amely az alábbi képre kattintva olvasható.

03.jpg

(Forrás: magyaridok.hu, fotó: Moór Dávid)