Ide jutottunk és innen megyünk tovább

2018. november 10. SZEMlélek

Amint megírtuk, oda jutott a magyar társadalom, hogy egy keresztény közösség írásából jobbnak tűnt kiszerkeszteni egy menekültekről szóló történetet. A jelenség hátteréről és a gyógyulás lehetséges útjáról fogalmazta meg gondolatait Tóth Pál, az érintett Fokoláre mozgalom tagja.

tothpal_1.jpg

Szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni az Ide jutottunk: egy keresztény közösség nem meri leírni, hogy "menekült" címmel megjelent íráshoz. Örömmel veszem, hogy az ott felvetett kérdésekről tudunk a szélesebb nyilvánosságban is beszélni.

Jegyezzük meg mindjárt az elején, hogy az Élet igéje, mint közösségi lelkiségi program nem csupán a Fokoláre Mozgalom sajátja, hanem széles körben terjesztik plébániákon, megjelenik a Magyar Kuríron és más egyházi lapokban, itthon és a határon túl is, olvassák és élik nem katolikus közösségekben is. Sok lelkipásztor számára pasztorális munkája szerves részévé vált. Amikor tehát a közösség „érzékeny reagálásáról” van szó, akkor valójában a széles értelemben vett magyar egyházi közösséget kell értenünk rajta.

Én úgy látom, hogy a szerkesztők munkáját felelősségteljes gondolkodás jellemzi, és nem vonnék le messzemenő következtetéseket abból, hogy ez alkalommal változtattak a szöveg egy részén. Elsősorban azt a jótéteményt tartották szem előtt, amit az Élet igéje az új evangelizációban hazánkban is betölt.

A kommentárokban korábban volt már szó a menekültek evangéliumi szellemű befogadásáról, és ez némelyekben ellenérzéseket váltott ki. A diskurzus ilyenkor könnyen átcsúszik az átpolitizált hangvételű migránskérdésre, mint elvi problémára, és ez a csoportokban eltereli a figyelmet az evangélium tettekre váltásáról a mindennapjainkban.

Ezzel a fontos problémával tehát talán jobb más platformon foglalkozni. Hála Istennek ma számos olyan építkező kezdeményezésnek lehetünk tanúi, amely korunk nagy kihívásait a közös útkeresés, a párbeszéd és az együttműködés szellemében keresik. A Fokoláre Mozgalom is kiveszi részét ebben több fronton is. Budapesten van egy párbeszéd platformunk, ahol az evangélium szellemében beszélgetünk számos aktuális kérdésről, így a migrációval kapcsolatos problémákról is. Bekapcsolódunk nemzetközi fórumokba is, mint amilyen az Együtt Európáért program.

Szeretném ezt a kérdést egy kicsit tágabb összefüggésben is megvizsgálni. Enzo Bianchi, a Bosei Monasztikus Közösség alapítója írja az egyház helyzetéről Európában: „Olyan háborús állapotban élünk immár, amelyben a verbális erőszak, a rágalmazás és a vádaskodás nap mint nap egyre jobban terjed.

Fel kell ismernünk, hogy ez a háború az ördög háborúja, amely a Szentírás szerint a megosztó, a vádló, a hazug nevet viseli. Ez egy olyan háború, amely – legalábbis itt, az ősi kereszténység ősi földjén – nem a kereszténység külső ellenségeivel zajlik, hanem amelyet katolikusok katolikusokkal folytatnak.

Az egyház életében immár szokássá vált az ellenzékieskedés. Eretnekséggel vádoljuk azokat, akik más módon juttatják kifejezésre kereszténységüket, ellenséges címkékkel diszkrimináljuk és morálisan elítéljük őket.” Bianchi itt első sorban a Ferenc pápa személye körüli polémiákra utal, de arra is, hogy a politikai csatározások következtében eldurvult közbeszéd kihat az egyházakra is, és megosztja a hívőket is.

Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök pedig nemrég így nyilatkozott a társadalom polarizációja láttán: „Németország már nem beszél – Németország üvöltözik”. Több párbeszédre szólított fel.

„A mások felháborodása miatti felháborodás nem segít. Párbeszédet kell folytatni a másként gondolkodókkal. Nem kultúrharcra van szükség. A párbeszéd a más véleményen levőkkel sokszor kimerítő, de megéri a fáradságot.” Az egyik tekintélyes kulturális hetilap, a Zeit „Németország beszél" címmel programot hirdetett, amelyben leülteti egymással azokat az embereket, akik teljesen más módon gondolkodnak, és egymáshoz közel laknak. Rövid idő alatt összesen tizenegy médiavállalat szállt be a kezdeményezésbe, amely elterjedt Ausztriában és Svájcban is.

Tekinthetünk a kérdésre tehát a kurázsi szempontjából, és értelmezhetjük úgy a dolgot, hogy egy közösségnek nem volt mersze a menekültek befogadásáról beszélni, de gondolkodhatunk úgy is, hogy a mai magyar helyzetben bölcsen párosítani kell az igazságot a szeretettel, és az egész migrációs kérdést egy fejlődési perspektívában elhelyezni.

A magyar egyházi és civil közéletben hiányoznak, vagy csak nagyon kezdetleges formában vannak jelen a párbeszédnek azok a terei, ahol az olyan kérdésekről, mint a migráció értelmes, mérlegelő és felelősségteljes diskurzust lehetne folytatni.

Az ilyen tereken kívül a kérdést leginkább az erőteljesen zajló kampánykommunikáció kategóriáiban taglalják, annak áldatlan következményeivel: a közgondolkodást eltereli a valóságtól, erősíti a negatív érzelmeket és végletesen polarizálja a társadalmat.

Tóth Pállal 2016 augusztusában készítettünk interjút a menekültválság akkori helyzetéről, a felmerülő kérdésekről és a válaszlehetőségekről. A beszélgetés ide kattintva olvasható.

Úgy vélem, hogy a Ferenc pápa által szorgalmazott parrészia, a bátor és világos beszéd igazában a felelősségteljes párbeszéd terében tud kibontakozni és nem a politikai arénában. Ma a keresztény értékek melletti bátor kiállás mellet a fő kérdés az, hogy milyen módon tudjuk erősíteni a keresztények egységét és felszámolni a megosztottságokat. Napjainkban az Egyházban türelemre és irgalomra, egymás meghallgatására és megértésére legalább annyira szükség van, mint a bártor kiállásra.

Ha karddal és pajzzsal próbáljuk védeni és megerősíteni mindazt, amit keresztény gyökereknek vagy értékeknek vélünk, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy további megosztottságok, szembenállások támadnak tevékenységünk nyomán.

A kultúrharc, mely a kurázsit és a világos állásfoglalást tekinti a legfőbb erénynek, első pillanatban nagyon karakánnak tűnik, de ne felejtsük el, hogy keresztény tanúságtételüknek abban kell megnyilvánulnia elsősorban, hogy szeretjük egymást. Jézus azt kérte az Atyától, hogy a tanítványai egy legyenek (vö: Jn 17,21). Igyekezetünknek tehát első sorban a kampánymentes, közjóra irányuló párbeszéd tereinek a létrehozása kell irányulnia, ahol a lelkiismeretünk és felelősségérzetünk juthat szóhoz.

Tóth Pál

 

adomanybanner_600.jpg