Beer Miklós: A valódi csoda emberi kapcsolatainkban rejlik

2018. november 09. SZEMlélek

Ne kezeljük a szexualitást bűnös dologként, soha ne mondd ki, hogy soha, nagy kudarca volt az egyháznak, amikor szembeszállt a tudománnyal. Ilyen gondolatok is szerepelnek a váci főpásztorral készült új interjúkötetben.

beer4_1_1.jpg

Miklós püspök legújabb könyvében a tőle megszokott nyíltsággal beszél az egyház erényeiről és hibáiról, a kereszténység jelenéről és jövőjéről, a keresztények hitelességéről. A kérdező, beszélgetőtárs ezúttal is Réti József.

Részletek az idén ősszel megjelent kötetből:

A kiút a megbocsátás

Hétköznapi életünkben mi is rengetegszer élhetjük át, hogy megmar, akihez bizalommal fordultunk. És mi nem adunk több esélyt. Márpedig a megoldás, az egyetlen kiút hitünk lényege: a kereszt. A mindent teremtő Istent, akitől minden származik, az ember megöli. Ne szépítsük, kivégzi. Olyan drámája ez az emberiségnek, amely ésszel felfoghatatlan. És mi Isten válasza? A megbocsátás. Számunkra sincs más megoldás. (…) Persze tudjuk, egyedül Isten tökéletes. Ő tud mindig mindent megbocsátani, ő tud mindig szeretettel fordulni felénk. Halkan azért hozzátenném: az aligha zavar minket, hogy Isten százszor is megbocsát nekünk, még akkor is, ha tudja, százegyedszer is vétkezni fogunk ellene. (…) Mostanában szinte minden nyilatkozatomban elmondom az új vezérgondolatomat: soha ne mond ki, hogy vele már nem lehet! Jézus mindenkiért meghalt a kereszten!

* * *

Test a lélek ellen?

– Ne paráználkodj! Kimondva, kimondatlanul sokáig ez a parancs kapta a legnagyobb hangsúlyt.
– Ez így igaz. Mintha az egyház túlságosan is szembeállította volna a testet a lélekkel. Keresztény vallási hagyományunkban a szexualitás már nagyon régen a bűn kategóriájába került. És talán még ma sem tudunk szabadulni attól a beidegződéstől, hogy a szexualitást valami bűnös dologként kezeljük. Miközben a következetlenség szemmel látható: az élet titkát csodáljuk, magasztaljuk, az ahhoz vezető utat viszont bűnösnek tartjuk. Azt hiszem, ez a torzulás elsősorban a visszaélések miatti félelem okán alakulhatott ki.

Az egyház az eredeti szándék szerint óvni szerette volna az embereket a felelőtlenségtől, a könnyelműségtől. A nőket a nem várt terhességtől, de a megerőszakolás borzalmától is, a gyerekeket a megrontástól, a társadalmat a törvénytelen gyerekektől. És ezekből a megfontolásokból kiindulva nem csupán azt sulykolták az emberekbe, hogy a szexualitás bűn, hanem, hogy maga a halálos bűn.

Szó sincs azonban arról, hogy az említett túlzások miatt legyinteni kellene erre a parancsra. Sokkal inkább jó lenne világosan megfogalmazni: az Úristen nagyszerű terve, hogy az emberre bízza az élet továbbadásának csodáját. Azt hiszem, ez kellene legyen az alapgondolat, és minden továbbinak ebből kellene következnie. Emlékszem, amikor gimnáziumba jártunk, egyik tanárunk azt mondta: fiúk, úgy nézzetek a lányokra, hogy először az édesanyátok jusson az eszetekbe. A lányok iránti tisztelettel arra gondoljatok, hogy ők is édesanyák lesznek. Hasonlókat mondott természetesen a lányoknak is a fiúkról. És volt egy másik kijelentése is: amikor felébred bennetek a vonzalom a másik nem iránt, mindig jusson eszetekbe egy felsíró gyermek. Számomra tehát a helyes kiindulási pont az, hogy elismerjük: a szexualitás része az Úristen teremtő tervének, hiszen az élet továbbadásának titkát rejti. Nem véletlen, és főleg nem bűnös dolog, amikor egy egészséges fiúban és lányban megjelenik a kíváncsiság, a vonzódás a másik iránt. Hiszen az Úristen táplálta az emberbe az élet továbbadásának ösztönét. A nehézséget az okozza, mikor és hogyan beszéljünk erről a fiataloknak, hogy megértsék, micsoda kincset kaptak. Pedig talán csak annyit kellene mondanunk, nagyszerű dolgot bíz rátok az Úristen. Felelősséggel, fegyelemmel, bátorsággal találjátok meg az egyensúlyt. Talán sokaknak feltűnt, nagyon sokszor hivatkozom az egyensúlyra, amit a szexualitás kérdésénél is rendkívül fontosnak gondolok. Például az öltözködést illetően.

Miért ne öltözhetne egy lány csinosan, és érezhetné szépnek magát? De miért kellene ehhez kihívónak, közönségesnek lennie, és egy tárgy szintjére lealacsonyítania magát?

* * *

Hit és tudomány

Az emberiség mindenáron új életformát akar találni a világegyetemben, űrszondákat küld a semmibe. Ahelyett, hogy Isten felé fordulnánk, és az ő szándékát fürkésznénk. Számomra az a tény, hogy a Naprendszer méreteihez képest milyen jelentéktelen nagyságú a Föld, azon belül pedig az ember, azt jelzi, milyen felfoghatatlanul nagy az Úristen hatalma. Aki mindezt megalkotta. És ráadásul ez az óriási erejű Isten megtestesült, megszólította a parányi embert! Aki aztán megölte. Számomra ez az igazán nagy rejtély. (…) Nem arról van szó, hogy a keresztény ember tudománytalan. Éppen az érdeklődés, a nyitottság az alapfeltétele annak, hogy felfedezzük a világot. Csak közben tartsuk szem előtt, hogy a valódi csoda emberi kapcsolatainkban rejlik.

Mindig zavart, amikor a hitet és a tudományt szembeállították, e kettő ugyanis nem rivalizál egymással. Nagy kudarca volt az egyháznak, amikor szembeszállt a tudománnyal, mert féltette a hatalmát, a tekintélyét. Galilei esete jó példája annak, amikor az egyházi vezetők a saját tudásukat azonosították a hitükkel. (…)

Izgalmas kérdés kétezer év után mérlegre tenni a katolikus egyházat. Nagyon leegyszerűsítve: a kultúra, az oktatás felkarolása, a szegényekkel való törődés áll az egyik oldalon, a képmutatás, a vallásháborúk a másikon. De egyáltalán, lehet-e homogénnek nevezni a vallásos magatartást? Aligha.

Jézus élete – úgy tűnik – maga volt a kudarc. Egy nagyszerű élet végén bűnözőként keresztre feszítették. A történelem tanulsága attól a gondolattól őriz meg minket, hogy mindig azokat kell követni, akik többen vannak, akik hangosabbak.

Ha vissza is szorult az utóbbi időben az egyház tekintélye, az nem ok a csüggedésre. Sokkal inkább ok az őszinte önvizsgálatra, és arra, hogy lépjünk ki az önszórakoztató vallásosságból. Jézust vigyük az emberek közé. (…) Életem egyik nagy élménye, amely kihat a mai világlátásomra, az a Szent II. János Pál pápával való szentévi találkozásom 2000. október 9-én Rómában. Felejthetetlen pillanat volt, amikor a szemébe néztem. Akkor villant át rajtam a felismerés, hogy számomra ez a tekintet Jézus Krisztus tekintete. Azóta próbálom egyre jobban érteni Jézus szavait: amit egynek tettetek a legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek. Éheztem és ennem adtatok…

A Beer Miklóssal készült Most már látom című interjúkönyv médiatámogatója a SZEMlélek. A kötet a Szent István Társulat és az Új Ember fővárosi boltjaiban kapható.