Többet ér a kávéd, ha ilyen csészében kéred

2018. október 12. Gégény István

Van, ami megfizethetetlen, mégis érdemes a támogatásra. Lehet, hogy többet kapsz, mint amennyit adsz. Sokkal többet.

naf2.jpg

Böngészem az itallapot – jól esne ebéd után egy kis koffeinbevitel. Legyen cappuccino, hiszen az olyan lágy, krémes... Kétféle ajánlat szerepel a kínálatban, s némi meglepetésemre kiderül, hogy nincs különbség a beltartalomban, semmi extra hozzávalót nem kapok a drágább változatért. Annyi a bónusz, hogy más csészében szolgálják fel.

A drágábbat kértem, nem véletlenül. A felár jelentéktelen, nagyjából egy doboz gyufa ára. A hozzáadott érték ehhez képest szinte felbecsülhetetlen, gigászi. Pedig a csésze átlagosnak tűnik, sőt, kissé deformált, egyenetlen kialakítású, színét tekintve majdnem jellegtelen. A felszolgáló ráadásul lassú mozgással közelít, s mikor a tálcáról elém rakná a nedűt, attól félek, nehogy kiborítsa. Pedig dehogy: magabiztos kézzel helyezi elém az italt, majd

olyan figyelmességgel igazítja meg a szalvétát, mintha igazán, szívből vágyna rá, hogy az a papírdarab a lehető legjobban helyezkedjen el előttem az asztalon.

Ez a nem tökéletes, nem túl extra csésze mégis különleges. Van ugyanis rajta egy jel, így néz ki:

naf3.jpg

A felárért olyan csészében kértem és kaptam a kora délutáni ébrentartómat, amelyet látássérültek készítettek. Az a kis plusz nekem szinte semmi többletembe nem került, az alkotók ugyanakkor a lelküket tették bele. Méltatlan is összegekről, pénzről ennél hosszabban elmélkedni, mert megfizethetetlen, amit, ahogyan és akik elém helyeztek.

Legalább annyira szól rólam is ez a történet, mint az engem megajándékozókról. Vajon észreveszem-e a nem túl tökéletesnek tűnő, mégis valakik által jelentős áldozat árán létrehozott kincseket? Elrohanok-e az élet aprónak ható, ám társadalomformáló erővel bíró értékei mellett? Hagyom-e, hogy megajándékozzanak olyan emberek, akiket első pillantásra segítségre szorulónak látok?

naf1.jpg

Oda-vissza hatások, meglepően mély gondolatok cikáznak a gondolataimban, miközben távozom a Nem adom fel budapesti kávézójából, amit fogyatékossággal élő emberek alapítottak és működtetnek. Pedig csak egy kávét ittam ebéd után.

De ez a kávé többet ért mindegyik korábbinál.

Gégény István