Eric, az angolna

2018. október 02. SZEMlélek

Csütörtöktől szombatig a Duna Aréna ad otthont az Úszó Világkupa sorozat negyedik állomásának. Hosszú Katinka, Chad Le Clos, Sarah Sjöström, vagy Mack Horton mellett rajtkőre áll a 40 éves Eric Moussambani is. Ő a sydneyi olimpia hőse: Eric, az angolna. De kezdjük az elején!

eric.jpg

Eric Moussambani Afrikában, Egyenlítői-Guineában él. Épp akkor jutott eszébe, hogy meg kéne tanulni úszni, amikor befejezte a középiskolát. Az ötlettel két baj volt. Az egyik, hogy nem volt, aki megtanítsa. A másik, hogy az egyetlen medence az egész országban egy szállodában volt, az is csak 13 méter hosszú. Eric egyedül kezdte kitalálni, hogyan kéne úszni. Egy héten háromszor engedték be a szállodába, reggel 5 és 6 között. Így azután edzett a folyóban és a tengerben is. Ott legalább volt, aki segítsen: a helyi halászok magyarázták neki, hogy ők hogyan szoktak úszni. Így jutott el odáig, hogy az univerzalitás szabálya által a hazájának biztosított szabad kártyát kihasználva eljusson az olimpiára.

Amikor az olimpiai uszodában lement az első edzésre, megijedt. Életében először látott 50 méter hosszú medencét. Nagyon nagy volt. És a többiek nagyon jól úsztak. Máshogy, mint ő. Próbálta ellesni, hogyan csinálják. Akkor látta először, hogyan kell rajtolni. Próbált tanácsot kérni néhány edzőtől is. Volt, aki elhajtotta, de volt, aki próbált neki segíteni, amikor látták, hogyan úszik. Többen hitetlenkedve fogadták, hogy versenyezni fog. A dél-afrikai szövetségi kapitány vette leginkább a szárnyai alá, de pár nap alatt ő sem tudott csodát tenni.

Amikor eljött a 100 méteres gyorsúszás napja, a nevezési idő alapján a tíz előfutamból az elsőbe sorolták be, a leggyengébbek közé. Hárman bandukoltak ki. Nagyon büszke volt, amikor a hazája neve elhangzott az uszodában, egyben nagyon ideges is, hogy ilyen sok ember előtt kell úsznia. Félt, hogy kinevetik. A helyzet csak rosszabbodott, amikor az első rajtnál a másik két versenyző kiugrott. Először azt hitte, hogy valamit rosszul csinált, mert egyedül ő nem ugrott be a vízbe, de aztán elmondták neki, hogy a szabályok értelmében mindkét ellenfelét kizárják, ezért a megismételt rajthoz már csak egyedül őt szólították. Ha lehet, még idegesebb volt, mert tudta, hogy most már mindenki csak őt fogja nézni. Jól sikerült a rajt – sikerült ellesnie a többiektől – és nagy elánnal kezdett úszni. Minden erejét beleadta. A baj csak az volt, hogy mire a túlsó falhoz ért, nagyon elfáradt. A második ötvenen nagyon szenvedett. Fájt mindene, alig bírta már mozgatni a karjait és a lábait.

Egy fennmaradt felvétel tanúsága szerint a helyszínen lévő, de a futamot nem is közvetítő idősebb Knézy Jenő itt már komolyan aggódott, hogy bele fog fulladni. Eric a családjára, a barátaira, a hazájára gondolt, és tudta, hogy végig kell csinálnia. Egyre jobban csüggedt, mert 25 méterrel a vége előtt már azt érezte, hogy egyáltalán nem halad. De hallotta, hogy addigra már az egész uszoda őt biztatja, hogy mindenki vele van. Ez adott neki annyi erőt, hogy végül valahogy csak elevickélt a célig.

Amikor beért, nagy boldogságot érzett. Megcsinálta. Ő volt az első egyenlítői-guineai, aki egy világversenyen úszott. 1:52.72 volt az ideje. Egyáltalán nem érdekelte, hogy előző nap Ian Thorpe 7 másodperccel jobb idővel nyerte a 200 (!) méter döntőjét, azt pedig még nem tudhatta, hogy ugyancsak Thorpe 48.30-cal nyeri majd a szám olimpiai aranyát. Mi, magyarok pedig arról se feledkezzünk meg, hogy 1896-ban az Eric-hez képest épp 100 évvel korábban született Hajós Alfréd az athéni Zea-öböl 11 fokos tengervizében 1:22.2-vel lett a 100 gyors első olimpiai bajnoka.

Eric egy csapásra világhírű és az olimpizmus jelképe lett. Sok támogatást és elismerést kapott. Az olimpia szellemisége pedig egy életre megérintette. Négy évvel később már közel egy perccel jobb időt úszott, de vízumproblémák miatt nem jutott el végül az athéni olimpiára. Hazájában azonban azóta két 50-es medence is épült, és rengeteget tesz azért, hogy minél többen sportoljanak, minél többen megtanuljanak úszni. Ma már olyan sokan úsznak, sőt, versenyeznek Egyenlítői-Guineában, hogy 2012-ben kinevezték szövetségi kapitánynak.

De nemcsak odahaza, hanem az egész világon hirdeti az úszás, a sport fontosságát. A Duna Arénában kétszer is vízbe ugrik majd. Csütörtökön igen rangos mezőnyben száll vízbe, hiszen vetélytársa lesz az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor, az olimpiai és világbajnok tornász Berki Krisztián, a tavalyi Év sportolója, a gátfutó vb-bronzérmes Baji Balázs, a nemrég a crossfit világbajnokságon óriási meglepetésre ezüstérmet szerző Horváth Laura, az olimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes párbajtőrvívó Somfai Péter, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó Veréb István és végül, de nem utolsó sorban a magyar futball egyik legelnyűhetetlenebb csatára, a válogatottban 42 mérkőzésen 11 gólt szerző Torghelle Sándor. A szombati program előtt pedig olyan amatőr magyar úszókkal fog versenyezni, akik nemrégiben, felnőtt fejjel tanultak meg úszni.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, s elnézve Eric Moussambani történetét, valóban így van. Vajon mi vesz rá egy embert, hogy elkezdjen úszni, miközben se medence, se edző nincsen? Mi hajtja, miközben attól fél, hogy kinevetik?

Utólag azonban már minden világos. Eric élete megváltozott, s ki tudja, hány ember életét változtatta meg az ő példája. Ha ő nem lenne, talán még ma sem lenne 50-es medence a hazájában, nem tanult volna meg úszni rengeteg gyerek, nem kapták volna meg azt a sok-sok örömet és tapasztalatot, amit a sport adhat.

gtg.jpgEric Moussambani és általa még nagyon sokan az olimpia győztesévé váltak anélkül, hogy felállhattak volna a dobogó legmagasabb fokára, mert megnyerték a legnehezebb versenyt: legyőzték önmagukat.

Gundel Takács Gábor

(Kép forrása: nlcafe.hu)

 

 

adomanybanner_600.jpg