Így szabadultam ki a drog fogságából #5

2018. szeptember 15. SZEMlélek

Tovább is van, sőt, egyre lentebb – folytatjuk a SZEMlélek szerzője, Szőke Tibor önvallomásának közreadását.

szt1.jpg

Bunkóság és ösztönök vakítanak

Egyre több gondom lett magammal, az engem körülvevő világgal. Három évem volt még az általános iskola végéig. Továbbra is le voltam maradva a fejlődésben testileg, legalábbis a saját megítélésem szerint. Nem volt például legénybajszom. Csupasz voltam mindenhol, mint a panír nélküli szilvás gombóc. Nem is zavart volna ez annyira, ha nem lett volna körülöttem egyre több a majomszerű emberszabású. Takargattam is kisfiú testemet, nehogy kiderüljön a titkom.

Szőrtől fosztottságom, zsenge testi erőm és a lányok irányába való félénkségem csak erősbítették a szorongattatásomat. A legkülönfélébb érzelmek kavarogtak bennem, szédelegtem a belső kis világomban. Barátokra vágytam, megértő társakra, de az iskolában csak a gúnyolódás, a másik kifigurázása ment. Így hát ebben lettem egyre inkább élvonalbeli. Azok felé húztam, akik képesek voltak magukra vonni a figyelmet. A nagyhangúakhoz, a büdös bunkókhoz, a gátlástalan kegyetlenkedőkhöz. Hamar beletanultam a gyengébbek, a szegényebbek, a halkabbak piszkálásába, rendre találtunk valakit, akit terítékre helyeztünk. Az osztály pedig némán ette, amit főztünk. Olyanokra néztem fel, akik saját magukat is lenézték. Úgy van az már időtlen idők óta, hogy ha valaki nem kap elég világosságot az életéhez, bizony rabolni akarja majd mástól. A figyelmet rabolni pedig hiábavaló, ha azt nem adja valaki magától, nem lesz az hasznára senkinek. Rabolt fénnyel csak a sötétség növekszik. De mit tudtam én ezt akkoriban. Szükségem volt a felém forduló szempárokra. Arra, hogy minél többet lehessek a középpontban.

Tizenkét évesen, öt évvel a válás után, ismét heti kapcsolatom lett az apámmal. Ahogy beköltöztünk Pécsre, már a második napon összefutottam vele. Nagyon megörültem. Vasárnaponként találkoztunk. Mindig elvitt valahová; állatkertbe, moziba, játékterembe, étterembe. A válást, a kihagyott éveket nem tudtuk megbeszélni.

Nem tudtam kimondani, hogy mennyire hiányzott és hogy haragszom rá, amiért nem találkoztunk. Ő pedig nem érezte úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie. A kapcsolatunk terhes maradt. Időközben újranősült, lett egy nevelőanyám is, aki tovább gazdagította szövevényes családunk kapcsolati hálóját.

Nagy szükségem lett volna az apám tanácsaira. Vagy bárkiére, akivel őszintén beszélhetek. A nevelőapám is sokat dolgozott és zárkózott típus révén vele sem tudtam egy jót beszélgetni az élet általam vélt nagy dolgairól. Meg akartam tudni a férfivá válás titkait, hogy hogyan bánjak saját magammal, a vágyaimmal. Egyre erősebb hevességek támadtak belülről. Sem én, sem a többi korombeli srác nem tudott a nadrágjából feltörő vágyakkal jól bánni, mert senki el nem mondta nekünk rendesen és alaposan, hogyan is kell. Vágyaink sokkal nagyobbak voltak, mint a lehetőségeink és az érettségünk. Az idősebbek pedig színezett, képtelen történetekkel, magukban nagyokat kacagva adták tovább a vélt vagy valós tapasztalataikat arról, hogy egy srác meg a vesszeje miként boldogulhat.

A legjobban egy lányra vágytam. Mindegy, hogyan. Csak legyen hozzám jó közel, szép legyen, és szeressen. Velem akarjon lenni mindig. Gondolhassak rá naphosszat, ő pedig rám gondoljon. Minden sejtemmel azt kívántam, de legfőképp derék alatt, hogy végre olyan közel kerüljek ehhez a lányhoz, hogy elélvezhessek úgy, hogy azt ő is nagyon élvezze. Kevés dolog hajtja jobban a kamasz fiút, mint a lányok. A mindenük. De sajnos nem úgy alakultak a dolgaim, hogy teljes mellszélességgel neki tudtam volna feküdni ennek a problémámnak.

A tanulmányi eredményeim ingadoztak, egyre kevésbé számítottam jó tanulónak. Mire nyolcadikos lettem, tehát éppen akkorra, mikor középiskolát kellett választanom, lezuhantak a jegyeim. Fogalmam nem volt, mire fel az a nagy tanulás. Hiába mondták otthon, hogy csak akkor lesz belőlem valaki. Végül egy műszaki szakközépre esett a választás, mert oda járt a nevelőapám is, és ott lehetett rajzolni, amit nagyon szerettem. Mondjuk nem éppen műszaki rajzra vágytam. Elkezdtem dohányozni, egyre többet lógtam az iskolából. Suli helyett videóztunk, vagy lógtunk a városszéli kiserdőben. Volt néhány évfolyamtársam és néhány lakótelepi srác, akikkel sokat loptuk a napot. Nem laktunk messze egymástól és délutánonként mindig akadt valami, amivel elüthettük közösen az időt. Csavarogtunk, kalandokat keresve. Szabadok akartunk lenni. Nőtt a teher, az elvárások, a kötelezők. Nem bírtuk a nyomást, és nem akartunk tőle megedződni sem.

Megismerkedtem a másik, apai nagyanyámmal. Apám akkoriban nála lakott. Neki is volt egy darabka földje, amit nagy szenvedéllyel gondozott, mellette takarítónőként kereste a kenyerét. Apai ágon is a föld szeretete öröklődött belém. Hamar kiderült a mamáról, hogy alkoholproblémái vannak. Szerintünk volt csak ez probléma, ő jól megfért vele. Apám addig élt vele, míg újra nem nősült. Ott lakott a két nagynéném is. Szerettem náluk lenni, mert ugyan a mama igen morcos részeg volt, az állandó feszültséghez szokott szervezetemnek felüdülés volt az a környezet. Míg otthon én voltam a feszültségforrás, mert nem teljesítettem a kívánt elvárásokat, a mamáéknál csak egy külsős voltam. Vádlott helyett csak amolyan megfigyelő, egy régóta zajló perben. Sokszor aludtam náluk, különösen, amikor hétvégenként bulizni jártunk. Mindig hajnalban érkeztem, erősen ittasan.

Hogy buliztam tizenhárom évesen? A szórakozóhelyhez legközelebbi kocsmában kikértünk sok fél decis vodkát és ipari pálinkát. Hamar kiütöttük magunkat. A diszkóban aztán leültem egy sötét sarokba, hajnalban pedig a kidobó ember kért meg arra, hogy távozzak. De kit érdekelt? Nagynak éreztem magam, mert nagy dolgokat csináltam. Nagy hülyeségeket, sok kis apróság miatt.

Túlestem az első csókon is. Ügyetlen nyelvcsapkodás volt, de izgató. Egyre több lánnyal csókolóztam, egyre többször. Szinte mindig ittasan.

Azok a lányok kellettek igazán, akiknek kevés voltam. Akinek pedig kellettem volna, az sosem volt jó nekem. Ámor is sokat ihatott akkoriban. Az italozás hatására persze minden lány egyre szebb lett a házibulikban, és hamar rájöttem, hogy ha ők is isznak, akkor nemcsak szépek lesznek, de készségesek is. Megengedik, hogy a legény jól átkarolgassa őket, és közben itt-ott megsimogassa azt a csodálatosan lenyűgöző testüket. A nálam idősebb és erősebb fiúk sokkal sikeresebbek voltak a lányoknál. Ez újabb kudarc volt számomra. Részegedésben viszont kiváló voltam. Igyekeztem is egyre sűrűbben gyakorolni. Fellángolásaim voltak, de kitartó nem voltam semmiben, az önpusztítást leszámítva. Néha rajzolgattam otthon, tanulni szinte képtelen voltam. Eszeveszett módon vágytam egy kis levegőre, szabadságra, kötöttségek, felelősségek, erőfeszítések nélkül. A magabiztosság álarca mögé bújva, de zaklatottan, hibáimtól és kudarcaimtól összezsugorodva ballagtam el a nyolcadik osztályból.

* * *

Ide kattintva rendelhető meg a Nincsfüggőség című kötet.

book_cover3.png