Ó, Erdély, szép hazám!

2018. szeptember 12. SZEMlélek

Így utaznak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 25 éves születésnapjára az ünnepeltek – Erdélyből Budapestre.

erdely.jpg

Napokon át tart a különleges fesztivál a magyar fővárosban, amelynek fő eseménye a szeptember 13-án rendezendő zenés este a Papp László Sportarénában. Ez az alkalom egyben a 20 éves Nem Adom Fel kezdeményezés ünnepe is, még ha a Böjte Csaba által befogadott gyermekek lesznek létszámban mindenképp hangsúlyosabban jelen. Ők már a koncert előtt megérkeznek Budapestre, ahol helyi családok fogadják be őket. Csütörtök után pénteken is készülnek meglepetéssel a fővárosiak részére az ifjak, majd szombaton piknikkel zárul a kedves események sorozata.

Az alábbi videókat Csaba testvér osztotta meg az Erdélyből Budapestre utazó fiatalokról.

* * *

A koncertről szóló cikkünk ide kattintva olvasható, jegyet ide kattintva lehet rendelni a programra.

bcs25promo_1534584541.jpg

Az esemény médiatámogatója a SZEMlélek.