Te mihez kezdenél a világ tetején, babonások között élve?

2018. szeptember 10. SZEMlélek

4000 méter magasan, az Andok szívében van egy kis bányászfalu, Progreso. 2012-ben egy francia pap úgy döntött, odaköltözik a világtól elzárt kis településre.

herve1.png

Hervé de Penfentenyo először 2001-ben járt Peruban egy, a szegény fiatalok oktatását támogató önkéntes küldetés keretében. Egyévnyi missziós munka után válaszolt a hívásra – teológiát hallgatott Toledoban, mielőtt 2011-ben pappá szentelték. Nem sokkal ezután Apurímac megye püspökének hívására visszatért Peruba.

– Európában gondolják, Dél-Amerikában érzik a dolgokat. Az itteni embereknek kisebb a doktrinális tudásuk, mint Európában, de hatalmas hűséggel fordulnak Jézus, Szűz Mária és a szentek felé. Ismerik Istent – mutatott rá tapasztalatára.

Hervé atya jelenleg Progreso katolikus plébániájának lelkésze. A térség gazdag aranyban és rézben, de fejletlen a közösségi és kulturális élete, oktatási és egészségügyi rendszere, valamint vallási struktúrája. A bányákat kizsákmányoljak, a korrupt hatóságok miatt a helyiek szinte semmilyen jövedelemmel nem rendelkeznek. Egyedül az egyház rendelkezik némi tekintéllyel, mert papjai egyszerű és mértékletes életet élnek, életüket a szegények és fiatalok segítésének szentelik. – Még csak a keresztény élet alapjait fektetjük le egy olyan közösségben, melyben eddig jobbára egy babonákon alapuló vallást követtek – mondja Hervé atya.

Apostoli munkáját iskolákban is végzi, ugyanis ez az egyetlen hely, ahol a helyi fiatalok összegyűlnek a falvakból. De családlátogatásokon és hivatalos találkozókon is alkalma nyílik találkozni velük. Azt mondja, egy misszión lévő pap soha nem csak papi feladatait végzi, hiszen ez is egyfajta multitasking: az előtte Progresoban járó misszionáriusok hidakat építettek, vizet tisztítottak, rendbe rakták a kemencéket.

herve.png

A lelkes pap így ír le egy átlagos napot: – Itt nem olyanok a falvak, mint a francia vidéken. Ebben a magasságban ritka a levegő. A nádfedeles vályogházakat kanyargó földutak kötik össze. A házak lakói már reggel ötkor talpon vannak. Egyikük a nyílt tűznél főzi a reggeli levest, egy másik a csapnál mossa az arcát jéghideg vízzel, mielőtt lemegy a szántóföldre szamárháton. Napközben a nők összegyűlnek, a férfiak pedig a bányában dolgoznak. A nagymamák őrzik a tüzet, miközben bárány-, vagy alpakagyapjút sodornak. Korán, fél hét körül sötétedik. Ekkor néhányan eljönnek az esti misére.

A temetések kiváltságos alkalmak a találkozásokra. Ekkor az egész falu összejön, két-három napig virrasztanak az elhunyt házában, aztán a gyászmisén, majd a falu legmagasabb pontján fekvő temetőben. – Úgy látom, ha jelen vagyunk a falunkban, buzgók vagyunk az imában és a szegények szolgálatában, a falvak lakosai előbb-utóbb Isten felé fordulnak. Közösségek épülnek, és ez hatással van az oktatásra, az egészségügy fejlődésére, a politikai struktúra átalakulására. Azt hiszem, a kereszténység közös megélése sokkal inkább a haladás tényezője, mint néhány civil szervezet alkalmi látogatása. Nagy hiba lenne, ha a misszionárius életünk eredményeit csupán egy humanitárius skálán mérnénk.

(Forrás: aleteia.org)