Hölvényi György: Az alapító atyákhoz méltó Európai Unióért dolgozunk

2018. július 05. Gégény István

Az Európai Parlament magyar képviselője Brüsszelben nyilatkozott a SZEMléleknek az iszlámmal való párbeszédről, a migráció kihívására adható válaszokról, az üldözöttek felkarolásáról, szóba került kontinensünk jövőképe is.

hgy1_1.jpg

– Vannak elérhetetlen emberek, akik sosem veszik fel a telefont, és vannak olyanok, akik elérhetőek ugyan, de ilyeneket mondanak a telefonban: „Most Kenyában vagyok. Éppen Szíriában vagyok.” Ha netán azt gondolnánk, hogy európai parlamenti képviselőink Brüsszelben csupán aktákat tologatnak, az Ön sokszínű tevékenysége határozott cáfolata ennek az elképzelésnek. Kivétel lenne a brüsszeli politikusok sorában, vagy minden EP-képviselő ennyire aktív életet él?
– Képviselőnek lenni az Európai Parlamentben nem holmi bürokratikus feladat, hanem tényleges politikai munka. A magyar néppárti delegáció tagjainak egyike sem aktákat tologat, a képviselőknek adott a saját feladatkörük. Mindenki felelősséggel végzi a hozzá tartozó munkát. Esetemben ez két kötelező és egy „szabadon választott” területet jelent: az egyik a fejlesztéspolitika (development, DEVE-bizottság), a másik a környezetvédelem (ENVI) – ide tartozik a közegészségügy és az élelmiszer-biztonság is –, emellett a hozzám legközelebb álló feladatkör, az identitásomból fakadóan, a vallásközi párbeszéddel foglalkozó munkacsoport társelnöki posztja.

– Ez így tényleg sok munkát adhat.
– Bőven kitölti napjaimat. A fejlesztéspolitika kifejezetten utazásigényes tevékenység; a vallásközi párbeszéddel, az üldözött vallási kisebbségek ügyével való foglalkozás is csak akkor hiteles, ha az ember felkeresi a kritikus helyszíneket, ott igyekszik tájékozódni, és amiben lehet, segíteni.

– Immár azok is ismerhetik a nevét, munkásságát, akik kevésbé követik nyomon a nagypolitikát, hiszen Böjte Csaba és Sajgó Szabolcs szerzetesek társaságában Szíriában járt, hogy – Ferenc pápa szavaival élve – a harmadik világháború helyszínén tekintse meg az aktuális állapotokat. Hogyan summázná ennek a látogatásnak a jelentőségét?
– Rendszeresen jártam korábban is Irakban, illetve más közel-keleti, üldözést elszenvedő keresztény közösségeknél – hol egy segélyszervezet kíséretében, hol francia parlamenti és szenátusi képviselőkkel együtt –, s ennek legutóbbi állomása volt a szíriai út. Tevékenységem egyik eredményének tekintem, hogy hozzájárulhattam ahhoz, hogy Magyarországon – egyházi és politikai szinten egyaránt – fokozott érdeklődés van az üldözött keresztények helyzetével kapcsolatban. Ennek nyomán megalakult az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság. 2017 tavaszán Csaba testvér, majd Sajgó Szabolcs is jelezte, hogy szívesen elkísérnének közel-keleti utamra, majd Siklósi Beatrix főszerkesztő asszony szintén csatlakozott Marosi Géza rendező-operatőrrel együtt, ők filmet forgattak az utunkról. Az első iraki utunk után Egyiptomban jártunk. A legutóbbi szíriai utunkról szóló filmet pünkösdhétfőn mutatta be a köztelevízió. Ezzel sok emberhez eljuttathattuk a háború által sújtott régiók hiteles képét.

hgy6.jpg

– Tudjuk, hogy Magyarország a Közel-Keleten iskolákat épít, magánházak százainak helyreállításában segédkezik. Elindult a Hungary Helps (Magyarország segít) nevű kezdeményezés. Miért hallunk ezekről az eseményekről aránylag keveset, amelyek méltán tölthetik el büszkeséggel a magyar embereket?
– Nincs hiányérzetem, hiszen a segítés lehetséges formáival foglalkozom, időmet és energiámat ez teljes mértékben leköti. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a kormány ezt a témát kiemelt ügyként kezeli. Ha valakinek a média világából hiányérzete van, az jöjjön, ismerje meg a tényeket és adjon róla több hírt, ahogy mi is tesszük! A nehéz helyzetben lévő keresztények ügye szempontjából büszkén elmondhatom, még nagyobb hangsúlyt kaphatna otthon, de azért a világon egyedülálló, hogy – mint említettem – olyan államtitkárság létezik Magyarországon, amely kifejezetten az üldözött keresztények megsegítésével foglalkozik. A magyarok jótékony segítőkészsége korábban kiteljesedett Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken.

Korábban, 1990 előtt minket segélyezett például a Kirche in Not (a Szenvedő Egyházért) – angolul: Aid to the Church in Need, ACN – pápai segélyszervezet, most már mi segítünk másoknak. Ha Európa nem érzi kötelességének ugyanezt, akkor baj van. Nekünk, magyaroknak az is a feladatunk, hogy felhívjuk erre a figyelmet. A migráció kihívásaira a helyben segítés, a keresztények felkarolása adhat igazán hatékony választ.

Fontos gondolatot fogalmazott meg Szent Pál a Galatákhoz írt levélben: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6, 10) Régóta bánt, hogy az Európai Unió központjában mennyire nehéz elmagyarázni a politikusoknak, hogy a keresztények iránt Európának különleges felelőssége van. A Közel-Keleten rendkívül kiszolgáltatott kisebbségként igyekeznek megmaradni, folyamatosan csökken a létszámuk, miközben keresztény gyökereink vannak Irakban, Szíriában is. Hangsúlyozom: a keresztények felkarolása nem jelenti a nem-keresztények kirekesztését. Nekik is szükségük van Európára, annál inkább, mert üldözőik azt vetik a szemükre: ti az európaiakkal vagytok jóban. Ezért is nyújtanak segítséget kérő kezet felénk, amit nem lenne helyes vallási hovatartozásuk miatt visszautasítani.

– Beszélgetésünk előtt néhány órával arra hívta fel a szíriai Aleppo maronita érsekének figyelmét egy rendezvényen, hogy legyen óvatos az európai politikusokkal. Mire utalt ezzel?
– Egyértelművé vált számomra az elmúlt időszakban, hogy egy képviselő, hivatalnok vagy bármely európai kormány tagja nem biztos, hogy őszintén érdeklődik az üldözött keresztények sorsa iránt. Ha érdeklődik is, egyáltalán nem biztos, hogy ebből bármiféle cselekvés következik. A helyszínen szerzett tapasztalataim megerősítik, hogy Szíriában az elméletieskedés helyett a gyakorlati cselekvés ideje jött el. A különféle szankciók az európai intézmények számára majdnem lehetetlenné teszik, hogy az embereket konkrét támogatásban részesíthessék. Szinte csak a segélyszervezetek közreműködésével lehet célzott segítséget nyújtani. Ezért hívtam fel az érsek figyelmét arra, hogy ha valaki együttérzéssel meg is hallgatja, az önmagában kevés. Példaként említhetem az Al Madad Foundation esetét: az alapítvány hiába gyűjtött össze több milliárd eurót, az összeg töredékét sem tudták felhasználni, mert mi, európaiak saját magunk számára olyan korlátokat állítottunk fel, amelyek akadályozzák a segélyek eljuttatását Európából a Közel-Keletre. A szíriai emberek megsegítése nem függhet az aktuális rezsimtől. Tény, hogy ma Szíria területének közel felén békés viszonyok uralkodnak. Van, aki nem szereti Bassár el-Aszadot, van, aki szereti, vannak, akik tömeggyilkosnak tartják, mások egy-egy népcsoport védelmezőjének. Nekünk ebben a helyzetben kell segítenünk. Mi a rászorulókat támogatjuk, nem Szíria elnökét. Amikor a szíriai orthodox egyháznak nyújtott magyar egyházi segélyekből lakóházak tucatjait kezdték el újjáépíteni Homszban – annál reménytelenebb helyzettel még sehol nem találkoztam –, ezzel nem Bassár el-Aszadot támogattuk, hanem az ott élő embereket. Ugyanez vonatkozik kórházak rendbehozatalára, a gyógyszerszállítmányokra, az iskolák építésére, a tanulmányi ösztöndíjakra. A humanitárius segítségnek nem szabad az aktuális kormányhoz kötődnie. Nagyon rövidlátó politika eredménye az ezzel kapcsolatos szankcionálás.

hgy4.jpg

– Szavai szerint az európai politikusok nem megfelelő módon segítenek, nem jól kezelik a szíriai helyzetet. Ez inkább hozzá nem értésből fakad, vagy más állhat a háttérben?
– A hatékonysággal mindenképp nagy gond van. Nincs egységes európai külpolitika. Vannak francia érdekek, német érdekek, léteznek közép-európai érdekek, ezen belül magyar érdekek. Rá kell ébrednünk végre, hogy stratégiai tervezés nélkül, közös haderő nélkül, egységes biztonságpolitika nélkül nincs európai külpolitika.

– Mintha éppen mostanában zajlanának olyan találkozók európai vezetők között, amelyek végre érzékelhető elmozdulást hozhatnak ezen a téren.
– Így igaz! Jó irányba terelődnek a tárgyalások, az utóbbi évek legpozitívabb lépéseit igyekeznek megtenni az európai vezetők. A közös fenntartású haderő az egyik alapja annak, hogy Európa megfelelő módon tudjon a világpolitikában – kontinensünk szempontjából a külpolitikában – szerepelni. Orbán Viktor erről beszélt 2015 őszén, s most, két-három év elteltével lassan erről beszélnek Európában.

Mi sem tudjuk pontosan a megoldást – mert nem tudhatjuk –, de Közép-Kelet-Európában „hamarabb csengetnek”. A történelmi rezonancia miatt a politikai józanság régiónkban hamarabb jelez. Ez jól érzékelhető a visegrádi országoknál. A vezetők között találunk liberálisokat, szocialistákat is, a négy országon belül elég színes a politikai paletta, de az alapvető kérdésekben, így a biztonságpolitikában egyetértés mutatkozik. Régiónk országai történelmi tapasztalatból tudják, hogy az, ami Nyugat-Európában folyik, nem megoldás.

– Mikor azt olvasom otthon, saját magunknak megfogalmazott üzenetként, hogy „állítsuk meg Brüsszelt”, akkor az itt, Brüsszelben az Ön olvasatában talán inkább úgy fogalmazódik meg, hogy nyissuk fel a politikus kollégák szemét?
– Az „állítsuk meg Brüsszelt” azt jelenti, hogy a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben Brüsszel nem hozhat egyoldalúan döntéseket. Ez a törekvés sokkoló, és világosan tükrözi azt a helyzetet, hogy évek óta folyamatosan ránk akarják kényszeríteni a kvótarendszert. Most enyhült a nyomás, de a küzdelemnek nincs vége.

hgy3.jpg

– Eléggé elmerültünk a migráció témájában, térjünk át a vallásközi párbeszéddel foglalkozó munkacsoport tevékenységére! Nyilván nem teológiai értelemben folyik társelnöksége mellett a vallásközi párbeszéd, de mivel is foglalkozik konkrétan?
– Feladatunk az egyházak, felekezetek társadalmat érintő közvetlen vagy közvetett tanításainak ütköztetése, a cselekvés lehetőségeinek keresése a társadalom egésze számára. Nem teológiai párbeszédről van szó, hanem kifejezetten a társadalmi tanításokból fakadó együttgondolkodásról, elsősorban az európai társadalomról, továbbá a világ kihívásairól és az egyházak által betöltött és betöltendő társadalmi szerepről. Mi jogalkotók vagyunk az Európai Parlamentben, így ezek az ötletek, témák, javaslatok akár szociális területen, akár gazdasági területen bekerülnek az európai jogalkotásba, néha persze közvetett módon. Amikor arról van szó, hogy az emberi jogi vonatkozásokat nézzük – vallási kisebbségek üldözése, keresztényüldözés –, akkor már némi elbizonytalanodás érzékelhető, ugyanis ez a baloldalon ideológiai kérdésként jelenik meg. Rossz értelemben vett semlegességgel találkozunk, amely szerint az EU ne támogasson semmilyen hithez, valláshoz kötődő ügyet.

– Az az EU, amelyet kereszténydemokraták álmodtak meg.
– Igen, de most szélsőségesen szekuláris időszakot élünk az unió intézményeiben. A baloldal foglya lett egy ideológiai harcnak, amely nem szabadna, hogy harc legyen. A vallásközi párbeszéd szociológiai tényekre épül, emberi jogi helyzeteket vizsgál. Fontos emberi jogi munkát is végzünk, amikor az egyre gyakoribb atrocitásokról dokumentumszerűen hírt adunk. Sokféle formában próbáljuk a közbeszéd részévé tenni ezt a témát.

– Ha vallásközi párbeszédről van szó, felmerül az iszlámmal való dialógus dilemmája. Mit tud tenni a munkacsoport, hogy inkább íróasztalnál, ne pedig terrorista cselekmények által üzengessenek egymásnak a felek?
– Ha lehet, inkább fehér asztalnál beszéljük meg a vitás kérdéseket, de még ennél is sokkal jobb a gyakorlatban párbeszédet folytatni. Találhatunk olyan társadalmi célokat – család, vállalkozói tisztesség stb. –, amelyekben közös pontokat ismerhetünk fel. Az iszlám és a migráció vonatkozásában a helyben segítés a legfontosabb. A muszlim emberek is akkor a legboldogabbak, ha otthon élhetnek. Nem hiszem, hogy attól lennének különösebben elégedettek, ha tömegesen, milliószámra – a szegénységtől, munkanélküliségtől vezettetve – elvándorolnának. Számos kulturális és gazdasági terület kapcsolódik az egyházak, vallások közötti párbeszédhez. Ilyen a környezetvédelem, az oktatás, a gazdaságetika… Ezzel együtt nem szabad összemosnunk a dolgokat! A szinkretizmus igen káros. De tény, hogy azokat az embercsoportokat, amelyek egy „feljebbvalóra” tekintenek, a vele való párbeszédben keresik életükre a megoldást, sok közös vonás jellemzi, függetlenül attól, hogy valaki muszlim, keresztény vagy zsidó. Az ilyen emberek nem önmagukat képzelik a teremtés középpontjának. Látnunk kell a nagy vallások gazdasági, kulturális, történelmi, szociológiai szempontjait is. Ezek keveredése rendkívül sok konfliktust okozhat, aminek következtében az egyébként általában békés iszlám radikalizálódhat. Azt szoktam mondani, maga az iszlám nem radikális, de elragadhatják a szélsőségek. Az ilyen finom megkülönböztetésekkel együtt kell élnünk, és addig kell együtt élnünk, míg együtt tudunk gondolkodni.

Ha a jelenlegi folyamat folytatódik Európában, akkor a hitében, identitásában meggyengült, de nagyon jó anyagi körülmények között élő Európát az iszlám le fogja tarolni aránylag rövid idő alatt. Polgárháborús helyzet alakulhat ki, de ez nem magából az iszlám vallásból következik.

hgy2.jpg

– A megnyugtató megoldást nem most fogjuk kitalálni, de fontos támpontokat kaphattak az olvasók a téma továbbgondolásához. Visszatérnék még a fejlesztéspolitikához, amelynek már idézett aktuális kulcsmondata szerint ott kell segíteni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni. Miért nem magától értetődő, hogy a helyi életkörülmények javításával csökkentsük az elvándorlást, hiszen mindenkinek valóban ott lenne jó élni, ahol eddig is élt?
– Egyes európai országoknak gyarmatosító kultúrája, kioktató kultúrája van, de a partnerségi kultúra tulajdonképpen nem létezik. Ezt ki kell alakítani. Nekünk, magyaroknak hátrányt jelent, hogy nincsenek korábbi tapasztalataink a harmadik világgal kapcsolatban. Valamiféle partnerségi kultúrát megismertünk ugyan, hiszen a szocialista világban létezett egyfajta gazdasági, politikai együttműködés, de hát ez nem ugyanaz.

– Ha jól értem, a KGST-ről van szó.
– Közép-Kelet-Európának ilyen partnerségi tapasztalata adódott. Most viszont valódi, közös erőfeszítésre van szükség annak érdekében, hogy hozzá tudjunk járulni a Közel-Keleten élők biztonságához. De ma Európában nem erről folyik a vita! A baloldal – a fejlesztési bizottság minden ülésén tanúja vagyok ennek – arról vitatkozik, arról kell vitatkoznunk velük, hogy a migráció jó dolog-e vagy sem, arról kell vitatkoznunk velük, hogy a fejlesztéspolitikát bármilyen módon érinti-e a migráció. A baloldali képviselők többsége tagadja ezt. Szerintük nem kell a migrációval foglalkozni, a fejlesztéspolitikának nem célja a migráció csökkentése. Holott természetjogi alapon belátható, hogy ha valakinek el kell hagynia az otthonát, megszakítani az őt körülvevő, meghatározó családi és rokoni kapcsolatokat, akkor kiszolgáltatott, mindenféle meggondolatlanságra, agresszivitásra hajlamosabb emberré válhat.

Az sem véletlen, hogy a migrációt és a menekültügyet összekeverik a politikai baloldalon. Egyszerűen azért, mert különben pontosan látszana, hogy a menekültügy a migrációnak csak a töredékét jelenti. Azzal, hogy összekeverik a kettőt, ellehetetlenítik a valóban menekültek helyzetét.

– Hogyan határozná meg röviden a különbséget a menekült és a migráns között?
– Azt tekinthetjük menekültnek, akinek az élete közvetlen veszélyben forog. Az ő befogadása kötelező minden ember számára. Ám ezeket az embereket nem nagyon látjuk. Ők nem jutnak messzire: az Irakban, Szíriában, Nigériában, Csádban élő menekülteknek sokkal kevesebb segítség jut, mint a migrációs biznisz résztvevőinek. A kiszáradt Csád-tónál élő százezreknek – ottjártamkor meggyőződtem erről – semmiféle esélyük nincs, hogy eljussanak Európába. Az ő élelmezésük, hangsúlyozom, csupán az élelmezésük megalapozása hatalmas gondot jelent.

hgy5.jpg

– Zárszóként jó lenne megerősítést kapni: remélhető-e az egységes európai politika megváltozása az együttes cselekvés érdekében?
– Mindennap kell tenni egy új, működőképes, az alapító atyákhoz méltó Európai Unióért. Ezért dolgozunk, küzdünk. A lényeg: az együttes cselekvés területeit az egyes tagországoknak és nem a brüsszeli bürokratáknak kell meghatározniuk.

Beszélgetőtárs: Gégény István

(Fotók: Mándi Emese, Hölvényi György archívuma)