Fabiny Tamás: Nekem is van egy álmom
SZEMlélek 2018. április 05.

Fabiny Tamás: Nekem is van egy álmom

Ötven éve gyilkolták meg Martin Luther Kinget – az évforduló kapcsán az evangélikus püspök fogalmazta meg vágyait.

fab1.jpg

– Isten őrizz, hogy Martin Luther Kinghez mérjem magam, de el kell mondanom: nekem is van egy álmom – fogalmazott testvérblogunk, a Kötőszó felületén megjelent írásában az ismert egyházi vezető.

– Egy olyan országról álmodom, amelyben béke és egyetértés van. Ahol nagyvonalú a kormány és méltányos az ellenzék. Ahol nem szakadnak ketté családok és baráti társaságok csak azért, mert különböző pártokat támogatnak. Ahol romák és nem romák együtt tudnak élni, egyik ember nem kell hogy féljen a másiktól. Ahol a mélyszegénységben élők felemelésén fáradoznak azok, akinek több adatott. Ahol különbséget tudnak tenni menekültek és bevándorlók között. Egy olyan országról álmodom, amelyben nem számít érdemnek az adócsalás és az ügyeskedés. Arról is álmodom, hogy az egyházakat sem túlszeretni, sem diszkriminálni nem akarják. Ahol a kereszténységről nem az inkvizíció, a keresztről nem a kard jut az emberek eszébe. Van egy álmom a szegények és a peremre szorítottak mellett kiálló egyházról is. Amelyet rangkórság helyett a hivatástudat, uralkodási vágy helyett a szolgálat jellemez. Ahol természetes értéknek számít a szolidaritás és az önfeláldozás. Amely egyház éppen ezért hitelesen tud tanúskodni Istenről – írja Fabiny Tamás.

– Istennek is van álma – teszi hozzá. Hogy mi lenne az, ide kattintva a Kötőszó felületén kiderül.

(Forrás kotoszo.blog.hu)

süti beállítások módosítása