Csak 3+1 párt válaszolt a keresztény értelmiségiek kérdéseire

2018. március 09. SZEMlélek

Pedig 10 politikai szervezetet szólítottak meg. Az egyik reakció a felvetett témák helyett a kezdeményezés elutasításaként értelmezhető.

szavaz.jpg

KDNP, Jobbik, DK, LMP – ennyi.

A SZEMlélek által is bemutatott "10 kérdés 10 párthoz" kezdeményezéssel az volt a célja a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, hogy segítse a választópolgárok tájékozódását "a kereszténység és a magyarság múltja, jelene és jövője szempontjából fontos kérdésekben".

Már a meghirdetéskor sejteni lehetett, hogy az is egyfajta válasz lehet, ha valamely párt nem válaszol - így is lett. A Fidesz sajátos helyzetben van, hiszen pártcsaládjuk másik tagja, a KDNP a "kormánypártok nevében" küldte el válaszait.

A teljes válaszcsomagot annak terjedelmes volta miatt nem idézzük, ide kattintva bárki elmélyedhet benne a KÉSZ honlapján.

A Demokratikus Koalíció ugyanakkor olyan tömören fejezte ki véleményét, hogy nem nehéz – tanulságként is – minden szavát megismételni:

Nem fogadjuk el, hogy Önöknek joga lenne meghatározni, hogy melyek a magyarság vagy akár a kereszténység múltja, jelene és jövője szempontjából meghatározó kérdések, A Demokratikus Koalíció politikája és programja nyilvános, arról a választópolgárok tájékozódhatnak, és meghozhatják döntésüket az Önök közreműködése nélkül is. Ezért az Önök kezdeményezésében nem kívánunk részt venni.

Bár a KDNP a kormánypártok nevében válaszolt, éspedig alaposan, szinte minden feleletben kizárólag a párt saját nézetei jelennek meg. Mint például:

A KDNP, mint világnézeti párt számára a kereszténység nemzetmegtartó ereje magától értetődő és megkérdőjelezhetetlen.

A KDNP szerint a szegénységből a tanulás, a munka, a családok támogatása, az adócsökkentések és a nehéz helyzetben élőknek juttatott támogatások jelentik a kivezető utat. Segély helyett munka, folyamatos béremelés, jelentős adó- és alapvető élelmiszer ÁFA-csökkentés, rezsicsökkentés, ingyenes gyermekétkeztetés és tankönyvellátás, megerősített gyermekvédelmi rendszer, több gyerekház, több tanoda, több kollégiumi férőhely a rászoruló gyermekek fejlesztése, felzárkózása érdekében.

Míg más európai országok a migrációval akarják megállítani a népességfogyást, a KDNP a sikeres családpolitikában hisz. Ha minden vágyott gyermek megszületne hazánkban, az megoldaná az ország demográfiai problémáit.

Véleményünk szerint az azonos nemű párok helyzete jelenleg jogilag rendezett és kielégítő. A gendersemlegesség zavaros, a természeti törvényt felborító és a társadalmat szétziláló törekvése a KDNP számára elfogadhatatlan.

A KDNP szerint az a jó ország, ahol egyáltalán nincs korrupció.

A Jobbik még keresztényibb kormányzásra törekedne:

...sajnáljuk, hogy a kereszténység fontosságának deklarálása az Alaptörvényben csak a preambulumban kapott helyet, konkrét kötelezettségeket és jogokat nem állapít meg, így annak semmilyen jogi következménye nincs.

Meg kívánjuk őrizni hazánk keresztény gyökereit és vallási és etnikai összetételét, de tartózkodunk attól, hogy mindezt a keresztény értékrenddel ellentétes módon tegyük.

Elismerve az egyházaknak a társadalmi jóért, igazságosságért végzett munkájukat, tovább támogatnánk őket ezen tevékenységükben. (...) Mi az egyházak állami támogatásában nem hűbéri kegyet vagy feudális viszonyokat látunk, hanem az állami feladatok átvállalásáért és az érintett intézmények működtetéséhez nyújtott finanszírozást.

Noha tudjuk, hogy minden társadalom – így a magyar is – tele van az ideális családmodelltől eltérő ún. csonka családokkal és sajnálatos élethelyzetekkel, de ezen problémákra nem megfelelő válasz az azonos nemű párok házassága és számukra a gyermekek örökbefogadásának lehetősége.

Felállítjuk a korrupcióellenes ügyészséget, megteremtjük annak jogi feltételeit, hogy a politikusokat dupla büntetéssel lehessen szankcionálni, eltöröljük a mentelmi jogot.

A Lehet Más a Politika támogatná, de nem "védené" a kereszténységet:

A kereszténység kulturális örökségünk, nemzeti identitásunk meghatározó része is. Ezt nem az Alaptörvény dönti el, hanem a történelem, és ezt mi tiszteletben tartjuk.

A kereszténység szellemisége tiltja, hogy az államhatalom kényszerítő eszközeivel „védjünk” egy világnézetet, vagy az állampolgárok lelkiismereti szabadságát korlátozzuk. Országunk és kontinensünk keresztény kulturális örökségének védelmét ugyanakkor törvényes kötelességünknek tekintjük, ezért az Európai Unióban is fel kívánunk lépni azokkal szemben, akik ezt a hagyományt megtagadják. A közel-keleti keresztényüldözések ellen mi emeltük fel először a hangunkat a Magyar Országgyűlésben 2014-ben.

Meggyőződésünk, hogy csak akkor tudnak az egyházak valóban szabadon működni, ha nem a mindenkori éves költségvetést meghatározó politikai alkuk kereteiben biztosítják az egyházak gazdasági hátterét.

A közvetlen befolyásolás eszközei nem célravezetőek. A kormánynak a családok döntéseihez kell támogatást nyújtania, a kívánt gyermekek megszületését kell segítenie.

Kormányra kerülésünk esetén az LMP azonnal feloldja a közérdekű adatok titkosítását (például stratégiai megállapodások, tao-rendszer támogatásai), mert a korrupciós kockázatok csökkentésének az egyik alapfeltétele a közpénzek kezelésének az átláthatóvá tétele.

Valamennyi érdemben reagáló szervezet egyetért abban, hogy nem kívánnak változtatni a kettős állampolgárság jelenlegi szabályozásán.

Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy az imént idézett mondatok csupán részletek a teljes válaszokból. Aki érdeklődik az összkép iránt, ide kattintva látogasson el a KÉSZ honlapjára.

A felsorolt ígéretek mellett azt is említsük meg, hogy kik nem válaszoltak: Együtt – a Korszakváltók Pártja, Magyar Liberális Párt, Magyar Szocialista Párt, Momentum Mozgalom, Párbeszéd Magyarországért Párt. Hogy a Fidesz valójában válaszolt-e, annak eldöntését az olvasókra bízzuk.

(Illusztráció forrása: valasztas.hu)