Varga László: Ne legyen zárt elitklub az egyház, tanuljunk az ateistáktól is!
SZEMlélek 2018. február 11.

Varga László: Ne legyen zárt elitklub az egyház, tanuljunk az ateistáktól is!

A kaposvári püspök olyan új hívő szemléletet terjesztene el, ahol a "világfájdalmas panaszkodást" felváltja a párbeszéd, nyitottság, közösség kultúrája.

vargalaszlo_kaposvar.jpg

A Kaposvári Egyházmegye tervei és a keresztény értelmiség felelőssége 2018-ra – ezzel a címmel tartott előadást Kaposváron február 7-én a helyi katolikus egyházmegye vezetője, aki bátor kijelentésekkel fogalmazta meg, miben és merre kellene mielőbb változnia az egyház tagjainak és közösségeinek.

– A kultúránk tömegesen gyártja a leselejtezett embereket. Olyan kultúrában élünk, ahol csak egy adathalmaz vagyunk, és a nevünk mögött már nem számít a személy – festette fel erős kifejezésekkel a helyzetképet a főpásztor, aki szerint egy ilyen világban már az is az örömhír továbbadásának számít, ha egyszerűen kedvesek vagyunk egymással, gyengédséggel fordulunk a másik felé.

A technikai fejlődés szerinte magával hozta az azonnaliság, az állandó versengés világát. Emiatt az élet számos területét eluralja a türelmetlenség, ami a személyes kapcsolatainkat is tönkreteszi.

S hogy mit tegyen egy ilyen világban az egyház? – Befogadó közösségekre van szükségünk a zárt elittudat helyett. Olyan közösségekre van szükségünk, ahol vállalják a konfliktusokat, lehetőség van a kapcsolatok gyógyítására megbocsátással és a kiengesztelődéssel. Olyan közösségekre van szükség az egyházban, ahol a világfájdalmas panaszkodás helyett felismerik és ünneplik a karizmákat, és használják is. Új közösségi élet és béke jeleivé kell válnunk, ami szembeszegül a birtoklás, a kíméletlen haszonszerzés, az igazságtalanság mai formáival – vázolta fel mintegy programként Laci atya.

Rámutatott: a hívőknek tanulniuk kell a kritikusoktól, még az ateistáktól is. Azokat is meg kell hallgatni, akik elhagyták az egyházat. Az ilyen távozásokban véleménye szerint gyakran felelőssége van a vallásukat gyakorlóknak is.

A püspök egy kulturális és evangelizációs központ kialakítását is meghirdette, amelyet a Találkozás Házának fognak hívni. Olyan intézményt álmodott meg Varga László, ahol "legyen hely a párbeszédre mindenkivel", ahol nyitottak lesznek a másképpen gondolkodók felé. Itt nem egymás megtérítése lesz a cél, hanem az, hogy "tanuljuk azt, hogy mit akar a Jóisten rajtuk keresztül mirajtunk változtatni.”

(Kép forrása: kaposvar.egyhazmegye.hu)

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása