Féljünk-e a Felháztól?

2017. december 22. Gégény István

A helyszínen próbáltam kideríteni, van-e okuk aggodalomra a történelmi egyházaknak az új vallási kezdeményezés növekvő népszerűsége okán. Szerintem igenis van, de nem azért, amitől sokan tartanak.

felhaz2_1.jpg

Már akkor sem volt bennem különösebb aggodalom a Felház léte kapcsán, mielőtt lehetőségem adódott személyesen megtapasztalni, milyenek is valójában ezek az alkalmak. A felém is áradó kritikus, aggódó, ellenérzésekkel teljes véleményeket, megérzéseket ugyanis határozottan ellenpontozta, avagy helyreigazította az egyik kezdeményezővel, a látszólag átlagos egyetemisták életét élő Ember Illéssel való közvetlen beszélgetés. A találkozásunk alapján készült interjú, amely első volt a sajtónak adott megnyilatkozások sorában, ide kattintva olvasható.

felhaz4.jpg

Márpedig, ha a Felházról van szó, igenis többnyire a gyanakvás az első, ami legalábbis a történelmi keresztény felekezetek, pláne katolikusok eszébe ötlik eddigi tapasztalataim alapján – tisztelet a kivételnek. Nem nehéz megérteni a távolságtartás, óvatosság okát, hiszen a Felház jelensége akár gyanús is lehet. A semmiből hirtelen megjelent új vallási mineknevezzük nagy népszerűséggel robbant be a hazai köztudatba, ráadásul nem csupán egyházi körökben figyeltek fel a dologra, miután a miniszterelnök fia is tagja az alapító triónak. Gyanús lehet a szándék, gyanús lehet a sok ezres csarnokok megtöltése, a kormányfői érintettség. Utóbbi kivételével láttunk már ilyet nem is olyan rég – napjainkra saját televíziója, oktatási intézményei is vannak méretes központi csarnoka mellett a Hit Gyülekezetének, a feltételezhető politikai intenciókról nem is beszélve.

Eddig a feltételezések, képzettársítások csokra, jöjjön a valós tapasztalat.

felhaz1_1.jpg

Édesapámmal érkeztem a helyszínre, aki – velem együtt – rendszeres résztvevője volt a rendszerváltás utáni katolikus karizmatikus találkozóknak, amelyeknek az azóta leégett BS (Budapest Sportcsarnok) adott otthont. Mindketten megállapítottuk, hogy szinte semmi különbség nincs megjelenésében, hangulatában a mostani és a bő két évtizede indult rendezvények között. Itt-ott kezek a magasban, szól az ének, az emberek arca ragyog. Szemmel láthatóan boldogok, hogy itt lehetnek. Illetve mégis akadt egy nem is olyan apró különbség, máris az érkezésnél. A Felházba belépve – ezúttal az ELTE TTK épülete adta a kereteket – egyből odalépett hozzánk egy segítő, majd még egy, és abban a ritkán tapasztalt érzésben lehetett részünk, hogy ők tényleg örülnek a jövetelünknek. Mármint tényleg tényleg. Tök mindegy, ki vagy, honnan jöttél, mi a neved, felekezeted – boldogok vagyunk, hogy velünk vagy. A kabátunkat ennek hatására már mosolyogva adtuk le a ruhatárban, s úgy léptünk be az aulába, mint akik otthon érzik magukat. Mármint tényleg.

felhaz9.jpg

Hamar kiderült, ami távolról is nyilvánvalónak tűnt: a zene központi elem, a fókusz a színpadon van, még az időnként megszólalók sem a dobogón, hanem előtte állva, sétálva, térdelve beszéltek a mikrofonba. A hangosítás, az ének és zene minősége nagyon rendben volt, ami persze csak annak meglepő, aki máshoz szokott keresztény körökben. A prozódián még lehetne javítani, erre érdemes lenne odafigyelni. Mellettünk két lány egymás mellé áll, imádkozni kezdenek. Édesapám pozíciót vált, nehogy elsodorják az egyébként figyelmesen, ám lendületesen körtáncolók. Én is elindulok a magam útján, a galérián "távolságtartóbb" résztvevőkkel találkozom – ki olvasgat, mások beszélgetnek. A zenét követően egy fiatalember kezd beszélni, s ekkor felsajdul a bennem élő hittanár: "Hallgassátok meg az evangéliumot! A Rómaiakhoz írt levélből olvasok..." Gyerekbetegség, de nem fatális tévedés. Az igei szakaszhoz fűzött gondolatok találóak, rendben vannak, továbbgondolásra inspirálóak.

felhaz6.jpg

felhaz3.jpg

Közben felfedezem, nem csupán én vagyok jelen amolyan "megfigyelőként" – kedves keresztény vállalkozó barátommal csendes kézfogással üdvözöljük egymást. Bizonnyal ő is keresi, mi ez az egész, mi lehet belőle, miként álljunk hozzá.

Rövid látogatásunk után édesapámmal feldolgozva élményeinket arra jutottunk:

olyan helyen jártunk, ahol mintha mindenki ugyanabba lenne szerelmes, mindeközben egyikük sem féltékeny a másikra.

A Felház így, önmagában, aktuális jelenvalóságában nagyon rendben van, a gyermekbetegségeivel együtt. A SZEMléleknek adott interjúból áradó alázatosság és céltudatosság ismeretében pláne. Nem való talán mindenkinek, de sokaknak sokat adó alkalmak lehetnek ezek a találkozók.

felhaz5.jpg

De akkor mitől is kellene tartaniuk a történelmi felekezeteknek, amint erre a bevezetőben utaltam? A Felház szerintem egy fontos üzenet, akár felkiáltó jelnek is tekinthetjük. Egyszerre beszél az érzelmek fontosságáról a hitélet terepeit érintően, a kor megváltozott – szabadabb, nyitottabb – vallási szokásairól, egyben jó gyakorlatként is előttünk állhat a felekezeti különbségeket tiszteletben tartó közös nevező megtalálásában, felmutatásában, megünneplésében. És ez a felkiáltás bizonnyal hiányból fakad. A hirtelen jött népszerűség arra utal, hogy óriási hiány, vágy van sok emberben – talán nem csupán gyakorló keresztényekben – olyasmi iránt, amit templomokban, liturgiákon, "hagyományos" vallási keretek között nem tudnak megtapasztalni. Félő, hogy ha nem tanulnak a "nagy egyházak" vezetői mindebből, akkor tényleg kiürülhetnek a templomok, elfogyhatnak a papok.

felhaz8.jpg

Kétféle módon is lehetséges nem helyesnek tűnő választ adni a Felház létére. Egyrészt úgy, hogy "eltoljuk" magunktól ezt az egészet, avagy szembe helyezkedünk vele, de azáltal is, ha elkezdjük "lemásolni" házon belül a főleg a fiatalabbak számára nyilvánvalóan vonzó külsőségeket, a belső indíttatások (újra)átvétele, önnön közösségeink megújítása helyett.

felhaz7.jpg

A Felházzal közvetlenül alighanem semmit nem kell kezdeni egyházkormányzati szempontból. Nem akarnak intézményesedni, tagokat gyűjteni (másoktól elvonni). Alapítóik szerint pár éven belül akár véget is érhet eseményeik sorozata. Attól kellene legfeljebb tartanunk, hogy nem értjük meg az üzenetet. Az pedig nem a külsőségekben érhető tetten – azok csupán egy belső lelkület aktuális kivetülései.

A Felház vezérüzenete ott olvasható a Bibliában: "arról ismerje meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt" (Jn 13, 35). Felházasan kiegészítve annyival, hogy "de tényleg". Igen, a legalapvetőbb tapasztalatot már érkezéskor, az előtérben megszereztük, s minden további élményünk csak ráerősített erre. Ha hiszel Istenben, higgy benne – de tényleg! Ha valakinek örülsz, örülj – de tényleg! Ha imádod Istent, imádd – de tényleg! Ha imádkozol, imádkozz – de tényleg! Ha fontosnak tartod a szeretetet, szeress – de tényleg! Aki így él, annak nincs többé félnivalója.

Gégény István

(Fotók: Felház)