Miután eddig csak róluk írtak, elsőként a SZEMléleknek nyilatkozott írott nagyinterjú formájában a különleges vallási kezdeményezés szervezőtriójának tagja, a kezdetektől a jövőbeli tervekig. És ez az első interjú a SZEMléleken, ami közös imával kezdődött...

– Mi a Felház?
– Egyetemisták által fiataloknak szervezett imaalkalom. Istent dicsőítjük, Istenhez imádkozunk, az Istenünk pedig Jézus Krisztus. A Felház nem gyülekezet, nem felekezet, nincs mögötte szervezeti háttér. Ez egy 3 srác által életre hívott kezdeményezés – arra a vágyra kapott válasz, hogy az emberek megismerjék azt az Istent, akit mi is megismertünk. Így jött létre a Felház, ahol az emberek radikálisan találkozhatnak Istennel úgy, ahogy egyébként mindenki a belső szobájában is találkozhat Vele.

– Ti, hárman – Ember Illés, Prekopa Donát és Orbán Gáspár – be tudjátok, be akarjátok-e sorolni magatokat bármelyik felekezetbe, a Felháztól függetlenül?
– Abszolút! Én például egy pünkösdi közösséghez tartozom, Gáspár református, Donát szintén egy pünkösdi közösség tagja. A gyülekezethez tartozás alapkövetelmény saját magunk felé és az önkéntes csapatunk tagjai részére is. Ennek a gyülekezeti, felekezeti hovatartozásnak a skálája nagyon széles, sokfelől érkeznek az önkénteseink.

– A Felház tehát nem kíván újabb, önálló felekezetté válni?
– Így van! Nem lehet a Felházhoz tartozni. Nincs se tagságunk, se névsorunk, hogy kik járnak az alkalmakra. Nem is terveztük soha, hogy olyan funkciókat töltsön be, mint a gyülekezetek. Közösségi funkciót sem tud igazán betölteni. Ez egy hetente, kéthetente megrendezendő alkalom, ahol 60-70 százalékban vesznek részt keresztény emberek, a többiek nem hívők. Nem csupán keresztényeket kívánunk megszólítani, hanem az egyetemista fiatalokat, amilyenek mi magunk is vagyunk.

– De miért jönnek el egy imaestre nem keresztény emberek? Kissé ellentmondásosnak tűnik a „keresők” nagy létszáma.
– Azt gondolom, hogy nagyon izgalmas a Felház, mert Isten izgalmassá tette, azok számára is, akik nem keresztények.

Szerintem a legcsalogatóbb dolog a világon Jézus Krisztus evangéliuma, ha nem fél-evangéliumként van tálalva, hirdetve, hanem teljes egészében. Valójában semmi másra nem vágyik az ember, mint erre. Szerintem ezért jön el sok nem keresztény is a Felházra.

– Ha nincsenek listáitok, névsorolvasás, honnan tudjátok, hány nem keresztény személy jött el az egyes alkalmakra?
– Nagyon sok visszajelzést kapunk, például az önkéntes csapatunk tagjain keresztül is.

– Hamar beleugrottunk a téma közepébe, de menjünk most vissza a kezdetekig! Itt van ez a három srác, szívükben a közös vággyal. Mik voltak az első lépések azon az úton, amin járva napjainkban méretes termeket, csarnokokat töltenek meg a résztvevők?
– Amikor először találkoztam Donáttal és Gáspárral, nem valami mozgalom volt a szívemen, még csak nem is az, hogy belevágjunk bármibe. Valamit felfedeztünk egymásban, ami Istenre mutatott és vágytunk arra, hogy közösen imádkozzunk. Elkezdtünk hát közösen imádkozni. Néha csatlakoztak ehhez mások, néha nem. Tizenkét héten át jártunk össze és imádkoztunk, heti egyszer vagy kétszer – egyébként vizsgaidőszakban, ami különös szépségeket hordoz magában.

– Olyankor megtanul az egyetemista fohászkodni...
– Ez esetben nem a vizsgák miatt. Ebben az időszakban nagyon őszintén megnyíltunk egymás előtt és Isten előtt is. Isten pedig elkezdett külön-külön formálni bennünket. Bűnbánatra, megszentelődésre, tisztaságra vezetett és elültette bennünk az ő szeretetét, az ő valóságát, az ő Igéinek az igazságát. Én gyermekként tértem meg, ismerem Istent fiatal korom óta, de elkezdett egy olyan formálódást végezni bennem, amit addig nem tapasztaltam. A 12 hetes időszak végére az Úr pontos közös látást bontakoztatott ki bennünk, szinte egymás szavába vágva meséltünk arról, amit Istentől vettünk el, és ugyanarról beszéltünk mind a hárman – fantasztikus élmény volt!

Donát mondta ki ezt a nevet, hogy Felház. A felső szobára utal: a Bibliában számos fontos dolog történik a felső szobákban, az egyik legnevezetesebb ilyen esemény az első Pünkösd előtt a tanítványok együttléte. Ami ott történt, nagyon hasonló ahhoz a vágyhoz, amit Isten a szívünkbe helyezett, hogy egy szívvel, egy lélekkel legyünk együtt, s jöjjön oda közénk Isten.

– Nagyon hamar népszerű, közismert lett a Felház, tele lett veletek a sajtó. Minek tudjátok be ezt a vonzerőt, felkapottságot?
– Az az igazság, hogy Isten miatt ilyen a Felház. Jézus Krisztus vonzó az embereknek, minden más válasz csak sallang, körítés lenne.

– Rövid időn belül nőttetek számszerűleg nagyra. Nem kihívás emberileg kezelni a tömeggel járó ismertséget?
– Kétségkívül nehéz. Sokszor hatalmas a nyomás. De minél nagyobb a nyomás, annál nagyobb a kegyelem. Amikor mi elkezdtük ezt egy pincehelyiségben, tudtuk, hogy ebből ezer ember lesz, meg kétezer, meg sokezer. Tudtuk, mert Isten úgymond tájékoztatott minket, hogy ennek ez lesz a kifutása, ezért tudtunk készülni rá. Most hatalmas a Felház, de hiszem és bízom Istenben, hogy ez még mindig szinte semmi ahhoz képest, amire rendelte, hogy rengeteg embert elérjen az evangélium hírével. Így könnyű, mert minden hatalmas szám, nehézség, akár anyagi kiadás igazából nem nehézség, hanem bizonyság arról, amit Istentől megértettünk, amikor elkezdtük egy pincében.

– A résztvevők felekezeti, akár érzelmi sokszínűségét akarjátok, tudjátok-e kezelni valahogyan?
– A Felház nem olyan típusú alkalom, ahol ezek a különbségek feszültséget okoznának. Annál szebb felekezeti különbséget pedig nem tudok elképzelni, amikor nem keresztények és keresztények ugyanazzal a vággyal a szívükben vannak együtt. A Felháznak van persze egy stílusa, a nagyfokú szabadság mellett. Van zene, fények, de mindemellett arra bátorítunk mindenkit, hogy Istenre figyeljen, Vele keresse a találkozást. Ez valakinek azt jelenti, hogy leül a sarokba és Igét olvas, valakinek azt, hogy elvonul a karzatra, és imádkozik magában, vagy valakihez odalép, hogy ketten imádkozzanak, vagy az első sorban kézfeltartással rekedtségig énekel. Én például nagyon szeretem a hajnali 2-3 óra közötti időszakot, amikor már csak a legkitartóbbak vannak jelen. Ott komoly imaközösségek alakulnak ki csendben, zene nélkül a hatalmas termek közepén körben ülve. A Felházon helye van a csendességnek, meg a hangos zenének is.

– Úgy tudjuk, nem véletlen, hogy épp csütörtökönként van Felház.
– Budapesten csütörtökönként vannak a bulik, az egyetemista rendezvények, koncertek és az ezekből fakadó ivászatok, egyéjszakás kalandok, kiégések. Isten azt helyezte a szívünkre, hogy emiatt csütörtöki napokon rendezzük a Felházakat.

Volt már más napon is, de alapvetően a csütörtököt tartjuk szem előtt, hogy a budapesti éjszakában legyen egy ellenpólusa annak a romboló munkának, amit az ördög végez.

– Milyen kép él bennetek a további perspektívákat illetően? Mert óhatatlanul felmerül az intézményesedés dilemmája, s hogy miként lehet megtartani ezt a spirituszt 20-50 év múlva is.
– Nem kívánok úgy tenni, mintha tudnám a választ. Azt tudom, hogy én hogyan tartottam meg 2,5 év távlatában. A recept egyszerű: Istennel személyes időt tölteni a belső szobában. Hiszem, hogy a Felházzal és a személyes életünkkel is Isten királyságát építhetjük, és jó mérce, hogy van-e békesség, van-e igazság, van-e Szentlélek általi öröm közöttünk. A Felházzal ráadásul nem gondolkodunk 20-50 éves távlatokban. A Felház most van, aztán majd nem lesz. Azt gondolom, rövid időn belül nem lesz: 1-2 éven belül. Szoktuk mondani, de nem annyira egyértelmű az embereknek, hogy a Felházat egy céllal hozta létre Isten, és ha majd ezt betölti, akkor egy ponton megszűnik. Biztos nagyon sok kifutása lesz a Felháznak, sok minden gyökerezik majd benne, akár az emberek, akár a szellemiség tekintetében, de maga a Felház mint alkalom véget fog érni. Bízom benne, hogy azon a ponton, amikor nagyon sokan megtérnek Budapesten és az országban is, és a Felház eltörpül a gyülekezeti alkalmak, a közösségi élet mellett, és nem lesz szükség rá, mert a gyülekezetekben, a közösségekben, a templomokban sokkal klasszabb dolgok történnek majd. Ezért tudjuk, hogy nem kell felépítenünk egy nagy szervezetet, nem kell kiépítenünk széleskörű kapcsolatrendszert, nem kell belelépnünk az egyházpolitikai viszonyokba.

– Ez az első nyilatkozatotok a sajtónak, eddig kerültétek a megkereséseket. Mit szóltok ahhoz, foglalkoztok-e azzal, ami eddig rólatok megjelent, a blogbejegyzésektől a hipszteregyházon át a miniszterelnök fiának szektájáig?
– Nem igazán foglalkozunk sem a megjelent cikkekkel, sem más fórumok véleménynyilvánításával. Nem azért, mert nem érdekel, hanem mert annyi sok teendőnk van a Felházzal és a személyes életünk más terein, az egyetemen vagy máshol, hogy egyszerűen nem tudunk ezzel komolyabban foglalkozni. Jeleztük keresztény vezetők felé, hogy nagyon örülünk az intéseiknek, a szeretetteljes kritikájuknak, akár a bátorításnak is ezek rendje, módja szerint. Másra nincs szükségünk, ezért nem is igazán foglalkozunk vele. Egyébként mostanra lecsillapodott a kezdeti erőteljesebb sajtóvisszhang, háttérzaj. Mostantól, amikor már nyilatkozunk a sajtónak, nem a Felházról akarunk beszélni, bár közel áll a szívünkhöz, hanem Jézus Krisztusról szeretnénk tanúbizonyságot tenni. Ha a sajtó jó fórum erre, akkor ebben szívesen részt veszünk.

– Köszönjük ezúton is ezt az interjút! Valószínűleg bárki, aki a helyünkön ülne, mindenképpen megkérdezné: mennyire befolyásolja a Felházat, hogy egyikőtök a miniszterelnök fia?
– Gáspár ebben nőtt fel. Mire a Felházat elkezdtük, mire ő megtért, már megedződött abban, hogy hogyan áll hozzá, vagy a családjához a sajtó. Szerintem neki volt a legkönnyebben kezelhető ez a visszhang, a sajtó általi felkapottság. Eleinte mondta, amikor erről hárman többet beszélgettünk, hogy srácok,

ha valaki azért jön el a Felházra, mert Orbán Gáspár beszélni fog a mikrofonba, akkor jöjjön el azért, aztán találkozik majd Jézus Krisztussal, és már vele megy haza.

– Vajon mit szólt mindehhez az édesapja?
– Szerintem Gáspár apukája büszke a fiára. Nem biztos, hogy mindenben egyetértenek, de szeretetteljes apa-fia kapcsolatban vannak, kölcsönösen tisztelik egymást. Ilyen benyomásaim vannak róluk.

– Nincsenek 50 éves terveitek, de hogyan tovább, Felház? Nyilván kérdés, hogy Isten mit akar. De nem lehetne ebből országos kezdeményezés?
– Isten az országunkban különböző pontokon, különböző gyülekezetekben, szervezetekben, egyházakon, embereken keresztül munkálkodik. Ez az időszak, amiben most vagyunk, nagyon fontos Isten terve megvalósulása szempontjából hazánkban. Sok helyen munkálkodik Isten – a Felház is egy ilyen hely, viszonylag látható hely, de egy a sok közül. Mi a Felházzal a következő fél évre azt vettük el Istentől, hogy menjünk el vidékre, egyetemista nagyvárosokba. Október 12-én Szegeden lesz például Felház. Szeretnénk, hogy ne csak Budapesten pezsegjen fel a kereszténység, az evangélium hirdetése, hanem mindenhol. Összeállítottunk egy kis füzetet, amiben a Felház látását dióhéjban leírtuk. Ezt bárki beszerezheti. El is indultak Vácon, Pécsen is a Felházhoz hasonló imaestek.

– Akkor nem ti, hárman vagytok a Felház motorjai?
– Jézussal működik, Jézus nélkül nem működik. Nem találtuk fel a spanyolviaszt: három egyszerű srác vagyunk. Amit mi végzünk, azt bárki elvégezheti és bátorítok mindenkit, hogy csinálják, csináljátok, mert arra rendelt minket Isten, hogy az ő királyságának a közeledtét, az ő evangéliumát hirdessük. Aki ebbe a szolgálatba beáll, meghal önmagának és él Krisztusnak, az utat talál arra, hogy Isten vezetésével élje az életét.

Beszélgetőtársak: Gégény István és Anik Barbara

(Fotók: Lambert Attila, Felház archívum)