Vajon van-e olyan lélektani vagy számszerű határ, amit nem illene átlépni? Rendben van-e például, hogy egy focista havi 1 milliárdot kapjon?

Neymar sikeresen elérte, hogy a nyár utolsó harmadába lépve is odafigyeljenek rá. Klubot szeretne ugyanis váltani, a Barcelona csapatától a Paris Saint-Germain gárdájához tart. Miért – teszi fel a kérdés sokakkal együtt egy másik nagyszerű focista, Abidal. Hát, főleg pénzért, amellett, hogy így kiléphet Messi árnyékából. De mennyi pénzért?

A brazil világklasszist szerette volna megtartani a katalán csapat, ezért horribilis kivásárlási árat határoztak meg. Amióta azonban a pénzükben úszkáló arab dúsgazdagok beleszerettek az európai fociba, nincs az a pénz, amit ne tudnának kifizetni, ha akarnának. És most akarják, így a 222 millió euró, ami majdnem 70 milliárd forintnak felel meg, nem tűnik akadálynak (noha e sorok írásakor a hírek szerint még nem egyenlítették ki a számlát). Az újkori emberkereskedelem horribilis mutatóinak ezzel nincs vége, ugyanis Neymar heti fizetése 865 ezer euró lehet.

52 héttel számolva, hónapokra visszaosztva, aktuális árfolyammal kalkulálva ez havi 1 milliárd 137 millió 581 ezer 683 forintnak felel meg. Ehhez jöhetnek még bónuszok, a pályán kívüli bevételek (a Barcától kevesebbet kap jelenleg, mint a szponzoraitól), meg ami belefér. Adózni viszont majd kell(ene) belőle.

Kétségkívül egy ideje zajlik már a kínai, arab, vagy éppen orosz milliárdosok sajátos játéka, a "ki tud több világsztárt a világ háta mögé elcsábítani". Mert mit is keres Xavi, netán Tevez és számos hasonló sztár Ázsiában? Sokat. A játékba a maga módján az USA is beszállt, Eto'o legendás mondata pedig sokat elárul: a felajánlott fizetés hallatán valahogy úgy reagált, ha ennyi pénzt adnak, nem is érdekli, hol van az a Mahacskala. Apró vigaszt nyújthat, hogy egyes mágnások nem a játékosokat csábítják el messzi tájakra, hanem ők "jönnek" Európába, és itt mozgatják a szálakat, sakkoznak a bábu szerepét betöltő focistákkal.

És itt talán érdemes egy kicsit megállni és felvetni pár kérdést. Jó irányba haladnak a dolgok? Van-e még köze ennek a kaszinózásnak a sporthoz? A futball üzlet is, ez igaz. De vajon játék-e még?

Vajon milyen pályaképet látnak maguk előtt a felnövekvő generációk, akik követendő példaként tekintenek a világsztárokra? Számít-e a fair play, a küzdeni tudás, kitartás, csapatszellem, vagy mindent felülír az "add el magad" motivációja?

Valószínűleg nem lehet, legalábbis nem érdemes felső határt meghúzni a piaci szektor fizetéseinél. Nem sajnálom Neymartól és a többiektől a gázsijukat. Azt viszont sajnálnám, ha a kis pénz kizárólagosan kis focit eredményezne. Nem csupán azért, mert akkor a csapatok tagjai helyett milliárdosok fogják eldönteni, ki nyeri a következő meccset, kupát, bajnokságot. Ez a kisebbik baj. Az igazi veszély az ilyen milliárdos bevásárlós játék térnyerésében, hogy kiveszhet a sportból mindaz, amit szeretünk benne, ami a lényegéhez tartozik.

Hogy mi hiányozna nagyon? Például az olyan esetek, amikor akár egyetlen sportoló, akár egy teljes klub lemondott a győzelemről, hogy valami fontosabbat érjen el. 4 nap múlva a Barcelona ilyen nemes meccset játszik majd a Chapecoense csapatával. És könnyen lehet, hogy Neymar nem lesz ott a pályán...

Gégény István

(Kép forrása: orientalreview.org)