Isten ott lesz a Pride-on, ahogy eddig is
Gégény István 2017. július 07.

Isten ott lesz a Pride-on, ahogy eddig is

Élénk gondolatfolyam alakult ki az elmúlt napokban a "melegfelvonulás" kapcsán keresztények között arról, hogy Jézus ott lenne-e a programon.

pride1.jpg

A párbeszéd jó dolog, a bevezetőben említett reakciók stílusa pedig korrekt keretek között maradt, amit örömteli felfedezni, jó érzés rácsodálkozni. Magam is bekapcsolódtam a közös gondolkodásba, s amint megírtam, nem megyek (idén sem) a rendre heccelést felvonultató, polgárpukkasztást eredményező eseményre. Megindokoltam, miért, s idéztem Ferenc pápa vonatkozó gondolatait is, amelyek egyenesen ellene mondanak egy hazai politikai csoportosulás vezetőjének, aki megpróbálta kihasználni, félremagyarázni a katolikus egyházfő nyitottságát.

Van olyan keresztény, aki másként érzi helyesnek a hozzáállást, és részt vett és/vagy részt vesz a felvonuláson. Ha nem is értek egyet velük, érteni vélem, mi az az indok, ami ezeket az embereket ilyesmire indítja. A céljuk legkevésbé a botrányokozás, avagy a botrányokozással való szimpatizálás. Ők együttérzésből, a kirekesztés elleni tiltakozásul csatlakoznak a tömeghez, s miközben így tesznek, talán naivan cselekszenek, de bizonnyal Krisztust hordozzák a szívükben.

Már ez is elég indok lenne, hogy belássuk, Jézus a maga sajátos módján részt vesz a programon. Azt egyetlen kereszténytől sem olvastam, hallottam, hogy szerinte Jézus "ott csápolna" a tömegben. Ez annyira nyilvánvaló – mármint hogy nem csápolna a tömegben –, hogy vitatni is felesleges.

A nyomósabb indok amellett, hogy felismerjük Krisztus jelenlétét egy ilyen felvonuláson, nem más, mint hogy Ő mellettünk is ott áll. Annak ellenére, hogy bűnösök vagyunk mi is. Mindenki. Ő ott van a szegénynegyedekben, a cigánysorokon, a bűnbandák közelében, a korruptak, a gyilkosok, a hazugok mellett. Ott van mindenhol földi életünk során, és megtérésre, megújulásra, a szívünk megtisztulására hív.

Mindenkiért meghalt, nem válogat szimpatikus és kevésbé vonzó bűnösök között.

Szívből kívánom, hogy ne csupán kordonokra ne legyen szükség egy ilyen eseményen, de ne is szervezzenek sehol a világon olyan Pride rendezvényeket, amilyeneket Magyarországon szoktak a nyár közepén összehozni. Leginkább azért, mert remélhetőleg találnánk, találhatnánk hatékonyabb, minden fél számára békésebb, elfogadhatóbb módot a témával kapcsolatos párbeszédre.

gi_intro.jpgAddig is lehetőségünk van távol maradni (ezt javasoltam, ezt javaslom mindenkinek), de nem tehetjük meg, hogy Jézust nem engedjük oda.

Gégény István

(Kép forrása: crosscards.com)

süti beállítások módosítása