Még az is hívő, aki tagadja

2017. május 26. SZEMlélek

Sokkal több dolognak az alapja valamiféle hit, mint... Mint hinnénk.

bicskalanc.jpg

Van nekem egy bicskaláncom, mindkét oldalán rögzítővel. Hat évvel ezelőtt, a gyakori és helytelen használat miatt az egyik megrongálódott annyira, hogy szükséges lett volna lecserélni. Elég ügyetlen vagyok az ilyesmiben, de ha nagyon nekiülök, akkor sok dolgot meg tudok egyedül is csinálni. Mit ad Isten – szó szerint –, találtam az utcán egy másik rögzítőt, pontosan olyat, amilyenre szükségem volt. Akkoriban így imádkoztam egy este: Istenem, kérlek erősítsd meg a hitemet! És rá egy napra reggel ott volt az asztalomon a bicskalánc és a rögzítő ki volt cserélve!

Ha valaki más adja elő ezt a sztorit, hiába vagyok hívő, jómagam is csak bólogatok és lehet rá is vágom, hogy hát ez fantasztikus, de odabent azért csak motyog a kisördög: Szegény kis bolond, micsoda hihetetlen történetet talál ki. Biztos alva jár és éjjelente ezermesterkedik vagy kiesik néha egy-két dolog neki. Belefér ebben a rohanó világban. Gügyén rámosolygok, aztán csinálom tovább a dolgomat. No de ez most velem történt, ráadásul előtte még ezért imádkoztam! Na nem pont a bicskalánc volt olyan fontos, hanem egy szíverősítő bizonyság. És megkaptam, szerényen, csendben, olyan istenes-jézusos stílusban.

Hát persze, hogy égő csipkebokor lett a lelkemben jó pár napra! Mégis, hiába egy ekkora horderejű dolog, csakhamar kopni kezdett a hitemnek ez az erős, rendíthetetlen érzete.

Sokat gondolkodtam és teszem azt ma is, hogy ebben a világban vajon hogyan lehetnék annyira hívő, mint az egyszerű halászember, aki ott hagyva mindenét követte az Úr Jézust? Hogyan lehet azt a csipkebokrot lángolva tartani? Mert célom, hogy sok embert elérjek vele és több olyan dolgot csinálok, amivel növelni kívánom a hitem és általa a szeretetet a világban. És ez csak akkor működik jól, ha ég bennem az a láng. Nem kicsit, hanem nagyon.

Agyunk nem igazán szereti a hihetetlen dolgokat és természeténél fogva törekszik mindig a logikus magyarázatra. Mindent és mindig szeretne megérteni, mert neki a megértés az a bizonyosság, az a biztonság érzés, ami mondjuk a szívnek az, hogy szeretnek. A szív pedig öröktől fogva remél minden jót és bármi lehetetlent, hihetetlent, mert természeténél fogva szeretni és szeretve lenni kíván és azt ugye nem lehet, hogy annak valamikor vége legyen. Akkor tehát nem lehet halál és elmúlás, mert akkor elmúlna a szeretés, ami pedig nem múlik el soha.

Valahogy a kettő házasságából születik jó megoldás. – A szeretet akarat nélkül szentimentalizmus, az akarat szeretet nélkül kegyetlenség – mondta Feldmár András világhírű pszichológusunk és ezzel a mondatával nagyon egyet tudok érteni. Az eszemmel döntöm el, hogy akarok szeretni. Meg akarok tanulni szeretni és igen, azt, hogy hinni akarok, azt is el kell döntenie az embernek. Ha pedig megtette, akkor meg kell nézni, hogy mégis mit csinálnak azok, akik állításuk szerint hisznek. Sokkal több dolog hit-alapú, mint... hinnénk.

Ha nem vagyunk vegyészek és laborasszisztensek és bevizsgálni sem tudjuk a megvásárolt termékeinket, akkor csak elhisszük, hogy az van benne, amit ráírtak. És azt, hogy nincs benne semmi rossz és minden kereskedő a javunkat szolgálja, az is csak jóhiszeműség. Hogy lesz-e holnap? Ez is egy közös hit, mert ezt senki nem tudja biztosan, ahogy azt is csak kevesen, hogy a Hold nem egy vetített fény egy másik világból. Ha egy tudós ezt megvizsgálja és meggyőződésre jut, akkor hisz a szemének, hisz a tapasztalatainak s közben lehet hálát ad Istennek, akiben hisz. Elhisszük, hogy az a jó esetben mosolygós hölgy az anyukánk, pedig a születésünkre nem emlékszünk és mi hiszünk neki, mert így is szólíttatja magát. Mikor megjelenik bármilyen netes cikk és állít valamit, azt is csak elhisszük. Mikor felhúzzuk magunkat, hogy a jobb vagy bal oldal mit csinált, akkor hiszünk annak az oldalnak, akinek akarunk. Általában ugyanis minden hírről meggyőzően teljesen mást állít mind a kettő. Akár hisszük, akár nem, mi döntjük el és általában az érzelmeink befolyásolnak közben, hogy melyiket hisszük el.

Ha eljátszunk a hit szóval, kicsit emésztgetjük, akkor kiderül, hogy milyen hívő az ember és mennyi, de mennyi mindent elhisz. Szinte mindent pusztán csak elhisz, aztán védi a saját, vagy támadja a másik hitét. És ez önmagában egy nagyon jó dolog. Csak a hitünket kell ésszel megválogatni. Ezt meg is tehetjük bármikor, ha akarjuk.

Ezért is hiszek inkább a Szeretetben és hiszem, hogy az bizony logikus. Mert minél többet adok belőle, nekem bizonyosság, hogy annál többet kapok. És minél többet kapok, annál többet adhatok és ennek vége nem lesz, ezt is hiszem. És ezt az ígéretet kaptam Istentől.

Ezért hiszem el inkább azt, amit a Bibliában olvasok, mert látom, hogy akik cselekszik az Igét és valóban komolyan gondolják, azok boldog emberek. Harmóniában élnek Istennel és önmagukkal, sugárzik a derű belőlük. Ellentétben azokkal, akik kételyek és kérdések közt hitetlenkedve támadják, vagy megvetik őket azért, mert inkább a kételyben hisznek és nem akarják cselekedni az Igét.

szt_intro.jpgHa hitemet erősíteni akarom, akkor folyamatos edzésben kell lennem gondolattal, szóval, cselekedettel, imádsággal és a Szentírás olvasásával. És azt is hiszem, hogy nem a templomban fogom ezt megtalálni elsősorban, mert a hétnek még van 167 órája a szentmisén kívül, amikor igazán kereszténynek kell lennem. És bizony azokban az órákban nagyobb szüksége is van rám a Jóistennek, én legalábbis ezt hiszem.

Szőke Tibor