Állítsuk meg a terrort!
Gégény István 2017. május 24.

Állítsuk meg a terrort!

Manchester polgármesterének nem a félelem fokozása jutott eszébe a tragikus esemény kapcsán, hanem az összefogás, az emberekben szívében élő jó szándék.

manchester_after.jpg

Andy Burnham szerint aki elkövette a robbantást, semmilyen náluk élő közösséget, vallást nem képviselt ezzel a tettével. Ez szélsőségesek által elkövetett erőszak volt.

A polgármester – aki a lányaival maga is részt vett a koncerten – úgy látja, ahogy egy fehér angol terrorista nem képviseli a fehér angolokat, úgy egy muszlim terrorista sem képviseli a helyi muszlimokat.

– A pánik kellős közepén az emberek ajtót nyitottak idegeneknek, hogy tudjanak hol éjjeli menedéket találni. Autóval vitték el őket a veszélyes helyről, ételt és segítséget adtak nekik. Ez a manchesteriek igazi arca – fogalmazott Andy Burnham.

S hogy mit csináltak a támadás éjjelén a helyi muszlimok? Például azonnal adománygyűjtésbe kezdtek az áldozatok megsegítésére. – A hitünk egyik alapvetése, hogy segítsünk azoknak, akik erre rászorulnak – indokolta az egyébként is evidens szolidaritást az egyik muszlim szervezet vezetője. A HVG cikkéből az is kiderül, hogy muszlim vezetők sorra ítélték el az elkövető tettét, és közölték, hogy a terrorizmustól a muszlim közösségek is ugyanúgy félnek, mint a nem muszlimok. A támadást követő káoszban muszlim taxisok is segítettek a koncert résztvevőinek ingyen haza jutni.

gi_intro.jpgA terrorra sokféle válasz adható. Teljesen megállítani aligha lehet, de nagy a felelősségünk, hogy miként reagálunk, merre keressük a megoldást. Amíg a manchesteriek példát mutatnak összefogásból, addig idehaza ez az esemény is jó alkalom volt egyesek számára a verbális feszültség fokozására. Az eddig sem békés, merthogy háborússá fajult közbeszédben megint előkerült például a brüsszelezés.

Jó lenne megállítani a terrort, annak minden formájában.

Gégény István

(Kép forrása: itv.com)

süti beállítások módosítása