Egyáltalán ne lopjatok!
SZEMlélek 2017. május 04.

Egyáltalán ne lopjatok!

D. Tóth Kriszta ezúttal Gundel Takács Gábort vitte el magával autózni - kettejük beszélgetésében többször előkerül közös pontként a SZEMlélek.

dtkgtg.jpg

Sokan kíváncsian várták, hogy hol, hogyan folytatja az egyik legnépszerűbb televíziós műsorvezető pályafutását. Erről korábban is nyilatkozott röviden Gábor, ám Kriszta műsorában minden eddiginél részletesebben beszél a lelki háttérről, az ajtó becsukódásáról, ablakok kinyílásáról.

A felvételből kiderül, hogy a két egykori köztévés legutóbb a SZEMlélek könyvbemutatóján találkoztak, azóta Gábor az olimpiarendezés kapcsán a média fősodra által is felkapott interjút adott, majd munkatársunk lett.

A beszélgetés a sport és a közélet összefüggésein alapszik, de az előre be nem tervezetten az autó előtt elsétáló Egri János is közvetett üzenetet küld a nézőknek. Végig az lehet az érzésünk, hogy valahogy így lenne jó beszélgetni közös dolgainkról. A két utazó nem feltétlenül ért egyet mindenben, de keresik a közös nevezőt, a megértést: nyitott párbeszédet folytatnak.

Az utazás a Gundel étteremben zárul, ahol Gábor családi gyökerei is feltárulnak előttünk.

süti beállítások módosítása