5 példa arra, hogy miként retteg a világ a 13-as számtól
Gégény István 2017. január 13.

5 példa arra, hogy miként retteg a világ a 13-as számtól

Péntek van, ráadásul tizenharmadika. Még neve is van a számtól való babonás félelemnek, igen szabatos görög kifejezést találtak neki: triszkaidekafóbia. De akkor ma para, vagy no para?

13_pentek.jpg

Fekete macskákkal vigyázni, lekopogom, kéményseprős gombfogás és társai - hosszan lehetne sorolni a közgondolkodásban meghonosodott hiedelmeket. Ezek közül a legismertebb, globálisan elterjedt fóbia a péntek 13-hoz, illetve annak egyszerűbb formájához, a 13-as számhoz kötődik. Létezik olyan hagyomány, amely egészen az utolsó vacsoráig vezeti vissza a fura szokás eredetét, ahol ennyien ültek az asztalnál, meg is lett az eredménye.

Bár aligha találnánk bizonyítékot rá, hogy valóban "szerencsétlen" lenne ez a szegény prímszám, péntekkel súlyosbítva pláne, az emberiség alapvető bizonytalanságérzete igenis fellelhető benne. Az ismeretlentől való félelem kivetülésének, péntek 13-ra való ráolvasásának ellenpontja, avagy ellenszere is létezik, az alaptalan aggályoskodáshoz hasonlóan ráadásul ez is ingyen van: bizalomnak nevezik.

Arra viszont számos konkrét példát tudunk találni világszerte, hogy bizonyos körökben igenis komolyan veszik az - írjuk le ismét ezt a nyelvtörő kifejezést - triszkaidekafóbiát.

1. Számos magas épületben, felhőkarcolóban egyszerűen kihagyták a 13. emeletet, néhol 12a és 12b szinttel hidalják át a matematikai "botlást". Az egyik leglátványosabb "szerencsétlenségűző" trükkel a BMW rukkolt elő, miután a müncheni székházukban fizikálisan is hiányzik a 13. emelet. Egyszerűen - illetve valószínűleg igencsak bonyolultan - kihagytak egy emeletnyi rést, a lift, lépcsőház kijárat nélkül áthalad ezen a kék gyűrűn.

2. A Formula-1 autóversenyén hiába keresnénk a 13-as rajtszámot - egy ideje nem adják ki senkinek. Triszkaidekafóbók persze rögtön érvelhetnének azzal, hogy amikor még használták a 13-ast, két versenyző is meghalt ilyen autóban. Az ellentábor pedig azt felelheti erre, hogy többen haltak meg nem 13-as számú autóban ilyen versenyeken, mint 13-asban.

3. A légi közlekedés is látványosan tartózkodik a kétjegyű misztikus(nak gondolt) szám alkalmazásától. Az amerikai légierő vadászgépeinek sorozatában az YF-12-es típust az F-14 Tomcat követte. Egyes repülőtereken nincs 13-as beszállókapu, a vannak légitársaságok, amelyek gépeiken kihagyják a 13-as számot az üléssorok megjelölésénél.

4. Hammurapi törvénykönyvében a 12-es pontot ugyancsak a 14-es követi - úgy tűnik, már a kereszténység kezdete előtt, az utolsó vacsorát messze megelőzve létezett a babona. Persze ez is talán inkább legenda lehet, mert mi igenis találtunk XIII-as fejezetet, ami a közvetítőkről és ügynökökről szól. Az eredeti változat viszont 13 táblából áll, az utolsó, 13. tábla egy része ráadásul elveszett.

5. Számos hotelben nincs 13-as szoba, ugyanez néhány kórház kórtermeinek számozásáról is elmondható.

13_bmw.jpg

Ha már a különleges megnevezésekre utaltunk, a péntek 13-tól való félelemnek szintén van tudományos neve, rögtön kettő is: paraszkavedekatriafóbia, vagy friggatriszkaidekafóbia. Durva, mi?

Amint jeleztük, nincs mitől tartani a valóságban, szóval aki nem akar szándékosan parázni - vagyis nem fóbiofil -, az bátran nyugtázhatja, ez is egy olyan nap, mint a többi, tele  lehetőségekkel. Összeszedtünk azért néhány további érdekességet, ami akár tisztára is moshatja az ártatlannak minősülő  péntek 13. megtépázott hírnevét:

1. Egy holland tanulmány 2008-ban a biztosítótársaságok adatbázisai alapján azt állapította meg, hogy míg egy átlagos pénteken 7800 közlekedési baleset történik, ha az a péntek tizenharmadikára esik, ez a szám 7500-ra csökken.

2. Minden évben legalább egyszer és legfeljebb háromszor esik a hónap 13. napja péntekre. Tehát nem megúszható, de nincs belőle sok.

3. Számos naptári évben 13 telihold van (átlagosan 12,37 a pontoshoz közeli érték). Fóbiásoknak jó hír, hogy idén 12 telihold lesz, de gyanakvásra ad okot, hogy az első épp tegnap éjjel, 12-én volt. Kezdhetünk nevet keresni a 12-es számtól való félelemnek?

Hagyjuk inkább a félelmeket! Éljünk nyitott szívvel, nyitott lélekkel, legyen boldog napunk ma is!

süti beállítások módosítása