Így nézett ki Szent Miklós (vagy nem)
SZEMlélek 2016. december 12.

Így nézett ki Szent Miklós (vagy nem)

Ki más járhatott volna utána alapos kutatással az 1700 éve élt legendás püspök arcvonásainak, mint brit tudósok egy csoportja?

Eddig nem sok képünk lehetett a Mikulás valódi arcáról, hiszen akkor érkezik, amikor már mind alszunk, titokban csempészi be az ajándékot, netán virgácsot a szépen megtisztított lábbelikbe, s az sem okoz neki gondot, ha zárva az ablak - élelmesebbek a redőnyt azért fel szokták húzni neki, jófejségből.

szentmiklos1.jpg

Vége a nagy misztériumnak, brit kutatók ugyanis történelmi anyagok, illetve emberi maradványok alapján megrajzolták a szentéletű jótékony püspök hűnek tartott portréját. Felhasználtak a munkához minden rendelkezésre álló eszközt: CGI, anatómiai szabványok, 3D interaktív technológia (bármit is jelentsen az), arcrekonstruáló program és társai. A virtuális eszközök még egy orrtörést is "kipofoztak", asszimetrikus kivitelezésben.

Hogy az eredménynek mi lenne a konkrét haszna a tudományos munka elvégzésén túl, nem egészen világos. Az legalább kiderült, hogy a boltokban, utcán és egyéb közhelyeken ránk, főként gyermekeinkre leselkedő piros ruhás szerepjátszók nem "igazi" Mikulások.

Különben is...

süti beállítások módosítása