Hillary Clinton Bibliával a kezében veszítette el az elnökválasztást
Gégény István 2016. november 09.

Hillary Clinton Bibliával a kezében veszítette el az elnökválasztást

Nem tartott beszédet tegnap éjjel a szavazás során alulmaradt elnökjelölt, helyi idő szerint másnap délelőtt azonban bepótolta mulasztását. Keresztény üzenetből nem volt hiány a beszédekben.

hill2.jpg

Hillary Clinton keresztény. Donald Trump is. Mindketten annak tartják magukat. Az USA aktuális nemzeti mottója így hangzik: In God we trust. A száraz tények ismeretében egy keresztény ember teljes nyugalommal figyelhette volna az egyre élesedő elnökjelölti kampányt, majd a voksolást. Beer Miklós püspök friss vallomása ennek ellenére jól tükrözi a rögvalóságot: két rossz lehetőség közül választhattak az amerikaiak, a "rossz" pedig ebben az esetben nyilván morális megközelítést takar.

Hillary Clinton alighanem annyira győzelemre készült, hogy nem nagyon akadt forgatókönyv vereség esetére, talán ezért is dönthettek a halasztás mellett. Nem túl keresztényi vonás az elbizakodottság, ám könnyen lehet, hogy más (is) állt a háttérben. A másnap délelőtt, szintén jelentős csúszással kezdődő beszédek sorát a demokrata alelnökjelölt nyitotta, aki a szőlősgazda és a szőlőmunkások példabeszédét állította középpontba, ha jól értettem, a végsőkig való bizalom, reménység szemléltetéseként.

Érkezett aztán az elnökjelölt, akivel kapcsolatban fontos észrevenni, hogy a szembenállás ellenére számos dologban egyetért riválisával. - Ma megosztottabb az USA, mint valaha - állította, miközben a leendő elnök előző éjjel az újraegyesítés élharcosaként definiálta magát. - Fontos kiállni a kirekesztettekért - hangsúlyozta Clinton, ami nagyjából összecseng az azokról való gondoskodással, akikről mások elfeledkeztek. A demokrata jelölt befejező gondolataival sem lehet nagyon vitába szállni. A fiataloknak azt üzente: néha sikerrel járunk, máskor elbukunk, de mindig érdemes küzdeni azért, amit igaznak tartunk. Zárszónak pedig egy szentírási idézetet választott, a Galatákhoz írt levél 6. fejezetének 9. versét:

Ne fáradjunk bele a jótettekbe, mert ha el nem lankadunk, annak idején majd aratni is fogunk.

Ezzel a szép gondolattal ért véget a szavak ideje, helyet adva a cselekvésnek.

Gégény István

süti beállítások módosítása