Küzdelem a modernkori rabszolgaság ellen
SZEMlélek 2016. november 08.

Küzdelem a modernkori rabszolgaság ellen

Rabszolgaság? Ugyan már, az régen volt. De akkor miért különít el a brit kormány közel 5 milliárd forintot (14 millió fontot) az emberkereskedelem és a rabszolgaság felszámolására?

traff2.jpg

A hírt a Szent Márta-csoport találkozóján jelentette be a brit belügyminiszter, Amber Rudd október 27-én.

Napjainkban is jelenlévő rabszolgatartás egyre láthatóbbá válik végre, mondta a vatikáni sajtótájékoztatón a Szent Márta-csoport vezetője, Vincent Nichols westminsteri érsek, aki Al Bangura focista és Princess Inyang Okokon történetét említette.

2014-ben Ferenc pápa által létre hozott csoportban rendőrségi és egyházi vezetők közösen küzdenek az emberkereskedelem és a napjainkban is működő rabszolgatartás ellen.

pp_38128226-e1448013103274.jpg

Az igazság az, hogy rabszolgák nem csak távoli országokban vannak, olvasható Bangura tanúságtételében. Városainkban, szomszédságunkban is történik. Most történik és meg kell állítani, írta a focista, akit Sierra Leoneból raboltak el és vittek Londonba, ahonnan tehetségének köszönhetően tudott megszabadulni fogva tartóitól.

Inyang Okokont Nigériából rabolták el, majd Londonon és Párizson keresztül vitték végül Olaszországba, ahol prostitúcióra kényszerítették, ahonnan Giuseppe Gallo atya segítségével tudott elmenekülni.

cardinal-vincent-nichols-speaks-at-the-santa-marta-group-conference_-london_-5-dec-2014.jpg

Nichols érsek hangsúlyozta, hogy jobb együttműködésre és kommunikációra lenne szükség a rendőrség és az egyház közt, és kiemelte a katolikus plébániák kapcsolatát az emberkereskedelem áldozataival. Az adományokból működő Szent Márta-csoport helyett a kormány támogatása a rendőrség munkáját közvetlenül segíthetné, tette hozzá az érsek, aki a brit rendőrkapitánnyal együtt személyesen Ferenc pápának számol be munkájukról.

(lastampa.it)

(fotó: catholic-ew.org.uk; en.protothema.gr; metro.co.uk)

süti beállítások módosítása