Józef Pucilowski sajnálja, hogy a lengyel és magyar püspökök jellemzően nem szólalnak fel a kormányzati túlkapások ellen, súlyos bűnnek tartja a zaklatások eltussolását, botránymentes átmenetet javasol a papok nősülése irányába.

A domonkos szerzetessel a Magyar Nemzet Magazin készített terjedelmes interjút, amelynek teljes szövege ide kattintva olvasható. Néhány részletet kiemeltünk kedvcsinálóként.

A (lengyel) püspökök manapság soha semmiféle kormányzati túlkapást, morálisan megkérdőjelezhető lépést nem kifogásolnak, holott korábban ezt rendszeresen megtették. Csupán a dicséret hangjait halljuk, a köszönet és a hála jeleivel találkozhatunk. Sajnálatos, ám logikus következménye ennek, hogy olykor a templomi szószék is a direkt politizálás helyévé válik.

Amikor idén január végén Magyarországon jártam, sok emberrel találkoztam, s azzal szembesülhettem, hogy a püspök atyák egy része például milyen keményen beszél a menekültek ellen. Az eseményeket a török hódoltság kezdetéhez hasonlították. Lengyelországban – igaz, más az ezzel kapcsolatos történelmi tapasztalat – ilyen radikális megfogalmazást még nem hallottam az egyházvezetés tagjaitól. Nyilvános támadás sem érte egyházi részről a migránsokat, Magyarországon sajnos volt erre példa főpapi szinten is. (..) Aki a kereszténységre hivatkozva uszít a bevándorlók, a menekültek ellen, az figyelmen kívül hagyja azt az egyszerű tényt, hogy az apostolok a legsúlyosabb helyzetben sem használták a gyűlölet nyelvét.

Tudhatjuk jól, hogy nem olyan egyszerű dolog befogadni másokat, akiknek a kultúrája, a felfogása, a vallása eltér a miénktől. Illúzióink se legyenek: nem lesz könnyű, ha jönnek a muszlimok. Segítő jobbunkat mégis ki kell nyújtanunk feléjük. Gondoljon bele, amikor Magyarországról több százezren menekültek el a levert forradalmat követően 1956-ban, és Lengyelországból is sokan a statárium után a nyolcvanas évek elején, ugyanezt tette a világ. Nem mondom, hogy mindenfajta előzetes vizsgálat nélkül mindenkit be kell fogadni. Ez súlyos felelőtlenség lenne.

Tapasztalatom szerint a lengyel egyház nyitottabb, mint a magyar. A papok felkészültebbek, és ez sokszor hivatásuk gyakorlásán is meglátszik. Nem akarok igazságtalan lenni: Magyarországon az egyre nagyobb paphiány miatt nem tudják megoldani például, hogy egy pap ne mondjon vasárnaponként tíz misét. Viszont kevésbé is figyelnek oda rájuk elöljáróik, arra, hogy fáradtak, és kímélni kellene őket. Jobban be kellene vonni a világiakat az egyház belső életébe, az segítene, a püspöki kar egy része viszont túl merev.

(A szexuális zaklatások tanúit) elnémítani súlyos vétek. Nem szabad átesni persze a ló másik oldalára sem. Mondok egy példát: nemrég egy nyolcvanéves papot függesztett fel jóval korábbi pedofil bűnei miatt az egyik lengyel püspök. Ne mondja nekem senki, hogy erről korábban nem tudtak! Ez így embertelen eljárás. A háború előtt és utána is sokáig a másik véglet volt a jellemző, az eltussolás. Lengyelországban az ilyen ügyeket úgy oldották meg, hogy az érintettet olyan szolgálati helyre tették, ahol még nem hallott róla senki. Ma ha akarnák, sem tudnák így szőnyeg alá söpörni a kellemetlen kérdéseket, a világ legeldugottabb területén is sokkal fejlettebb a kommunikáció, hamar kiderülnének. Derüljenek is ki!

A pravoszlávoknál, a görögkatolikusoknál a nősülés, a papi családalapítás régóta bevált intézmény. Úgy vélem én is, döntse el a végzős szeminarista, hogy meg akar-e nősülni vagy nem. Ezt persze Lengyelországban egyelőre lehetetlen lenne bevezetni. Képzelje el, mi lenne nálunk, ha hirtelenjében harmincezer pap megnősülne. Egy esetleges házasodási hullám nyilván másutt is furcsa lenne. Megfelelő megoldást kell találni, olyat, ami a kötelező cölibátus feloldása esetén nem okozhatna nagyobb zavarokat, botrányt. Egy püspöki szinódus elgondolkodhatna a kérdésről. Fontos, hogy ne viselkedjünk úgy, mintha a cölibátus szentség lenne.

A teljes interjú itt olvasható.