Írd be a naptáradba: szeptember 10-én gitáros kórusok találkozója!
SZEMlélek 2016. augusztus 12.

Írd be a naptáradba: szeptember 10-én gitáros kórusok találkozója!

12. alkalommal találkoznak a könnyűzene eszközével szolgáló közösségek a Kisalföld valamely településén. Ezúttal Nagycenk a házigazda, a záró szentmisét Beer Miklós püspök mutatja be. A rendezvény helyszíne azért is különös, mert idén ünnepeljük Széchenyi István születésének kétszázhuszonötödik évfordulóját, és ez az év egyúttal Széchenyi-emlékév is! Így a találkozósorozat is kapcsolódik ezen ünnepségsorozathoz, melynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

nagycenk1.jpg

Nehéz elhinni, de tény: immár tucatnyi alkalommal gyűlik össze a Győri Egyházmegye nyugati régiójának számtalan zenei közössége, hogy megajándékozzák egymást énekükkel. Ezeken az összejöveteleken nem magukon a dalokon van a hangsúly: odatett szívek találkoznak rendre az ősz kezdetén, hogy megerősítsék egymást saját útjukon, felmelegítsék egymás lelkét, ezáltal hazatérve majd mindenki felfrissülten tudja folytatni saját zenei szolgálatát.

Hagyományosan távolabbi vidékekről is érkeznek együttesek: ezúttal Csepel képviselteti magát egy plébániai kórussal, s visszatérő dalnokként ott lesz Nagycenken, a Szent István templomban Pipó József is.

Ugyancsak a kialakult tradíció része, hogy egy főpásztor mutatja be a mintegy félórás bemutatkozó énekléseket követően a közös szentmisét, ahol egy nagy együttessé formálódnak a résztvevők. Ezúttal Beer Miklós váci megyéspüspök áldásával indulhatnak küldetésükre a zenei közösségek.

A program és a templom nyitott minden érdeklődő előtt - ahogy a korábbiakban, várhatóan idén is szép számmal érkezik majd hallgatóság a Széchenyi István révén ismertté vált településre, ahol 12 órakor kezdődik a zenés találkozó.

nagycenk2.jpg

süti beállítások módosítása