Elhunyt a Napnővér
SZEMlélek 2016. augusztus 08.

Elhunyt a Napnővér

- Mindenki érzi a szíve legmélyén, hogy kapzsi módon sokkal többet akarunk, mint amire szükségünk van. A fosszilis üzemanyagok függőivé váltunk és a függőség az szörnyű állapot - mondta 2015-ben Ferenc pápa Laudato Si' enciklikájának megjelenése kapcsán a múlt héten elhunyt Paula Gonzalez nővér, a Napnővér.

Egy Ohióban működő szerzetesközösség tagjaként elkötelezett környezetvédelmi aktivistaként és biológusként harcolt Paula nővér, aki miután Washingtonban biológiából doktorált, 21 éven át tanította is azt.

1993-ban arról vált ismertté, hogy egy tyúkólat alakított passzív, napelemes házzá – innen beceneve is, Napnővér.

- Te és én, nekünk társteremtőkké kell lennünk ebben az isteni teremtésben, mert Isten nem tudja nélkülünk véghezvinni. Ez egy olyan elköteleződés, amit meg kell tennünk! – mondta 1990-ben egy vallásról és ökológiáról szóló vallásközi konferencián.

sister-paula-gonzalez-scc.jpg

A 83 éves elhunyt Paula nővér részt vett az 1992-es Rio de Janiero-ban tartott Környezet és Fejlődés Világkonferencián, amit a történelem egyik vízválasztó momentumának nevezett és egy új ökológiai korszak kezdetének tekintette.

A Napnővér hosszú éveken át harcolt a környezetvédelemért az oktatás, a szemléletformálás eszközével. Megalapított egy környezeti nevelés központot, EarthConnection néven, ahol a megújuló energiaforrások különféle megoldásait mutatják be, szakmai gyakorlatra van lehetőség, vezetett túrákat, környezeti nevelés programokat tartanak.

1400x1400_9579260.jpg

2007-ben szintén társalapítója volt egy ohió-i, több vallást összekötő együttműködésnek, amely a klímaváltozás kérdéseire próbált választ találni. A spirituális ökológia, a megújuló erőforrások és a természetvédelem témájában számtalan cikket és könyvet írt.

(catholicherald.co.uk)

(fotó: Sisters of Charity)

süti beállítások módosítása