Zarándoklat a nőkért
SZEMlélek 2016. július 08.

Zarándoklat a nőkért

Naponta több ezer zarándok érkezik Rómába, így semmi különöset nem látunk elsőre azon a nyolc fős társaságon sem, akik június végén érkeztek az örök városba. Ám az üzenet, amival a svácji St. Gallen városából érkeztek, mégis különlegessé teszi őket, mert az egyház női tagjaiért tették meg útjukat és hozták üzenetüket Ferenc pápához.

Csupán egy hátizsákkal és egy túrabottal sétáltak át a Szent Péter Bazilika szent kapuján. A hét nőből és egy férfiból álló zarándokcsoport több mint 600 mérföldes utat tett meg május 2-a óta a svájci St. Gallenből, hogy június 29-én Rómába érkezzenek. Üzenetüket táblákon is hirdetik: „Az egyházért, amely a nőkkel van”, egy olyan katolikus egyház igényét fejezték ki, ahol jobban meghallgatják a nőket.

Szeretnénk, ha az egyház férfitagjai a nők megkérdezése nélkül a jövőben nem döntenének olyan kérdésekben, amelyben a nők pozíciójáról, szerepéről és funkciójáról van szó, vagy bármilyen olyan kérdésben, ami az egyház életével kapcsolatos, mondta Hildegard Aepli a zarándoklat kezdeményezője.

A megmozdulással nem a nők papsága mellett állnak ki, és nem állt szándékukban dacolni az ortodox katolikus nézetekkel sem. Aepli azt mondta, hogy az egyenlő jogok eléréséért szeretnének lépéseket tenni, nem az egyház férfi tagjai ellen szól megmozdulásuk.

A St. Gallen-i zarándokok a helyi püspök támogatását is élvezik és megfogalmaztak egy levelet a pápának, melyben konkrét pontok egyelőre nem szerepelnek. Céljuk, hogy párbeszédet nyissanak és Ferenc pápa segítségét kérjék, hogy a nőknek nagyobb szerepük és felelősségük legyen az egyházi életben, vatikáni és helyi plébániák szintjén is.

süti beállítások módosítása