A hit tényleg hegyeket mozgat - püspökök a magyar fociválogatott sikeréről
Gégény István 2016. június 23.

A hit tényleg hegyeket mozgat - püspökök a magyar fociválogatott sikeréről

A SZEMlélek blog kérésére az öregfiú és az "aranylabdás", vagyis Ferenc és Miklós főpásztorok osztották meg véleményüket az Európa-bajnokság aktualitásai kapcsán.

palankiferenc.jpg

Palánki Ferenc a magyar katolikus papi fociválogatott tagja - saját megfogalmazása szerint püspökként, kissé korosodva ma már inkább tiszteletbeli tagja -, így közelről ismeri a nagypálya, a stadionok, a nemes küzdelem világát. A portugálok elleni mérkőzést nem látta ugyan, mivel egy lelki programon vesz részt ezekben a napokban, azonban követi az eseményeket, a csoportelsőség híre is hamar elért hozzá. Szerinte ebben az egész teljesítményben nem a győzelem, az élen állás a legfontosabb. - A foci olyan sport, ami nem csupán a sikerekről szól, hanem a közösségről is. Arról, hogy miként hozzuk helyzetbe a másikat, hogy tiszteljük a velünk szemben állókat is, akik nem ellenségek, hanem ellenfelek. Ez a közösségi sportág arra is jó alkalmat kínál, hogy megtanuljuk a helyén kezelni az esetleges kudarcokat. Ezzel együtt nagyon örülök, hogy pesszimizmus helyett ilyen szép eredményeket tudunk felmutatni. Úgy voltam vele, hogy már maga a kijutás is nagy dolog, a csoportelsőség még inkább az. Ami a folytatást illeti, szerintem a belgák sem verhetetlenek. Ebben a játékban nem az lenne a lényeg, hogy ki rúgja a gólt, hanem hogy tudunk-e egymásért küzdeni. Összetartás, csapatszellem - jó, ha ezekben növekedni tudunk - fogalmazott megkeresésünkre a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye püspöke.

beerm_1.jpg

- Múlt vasárnap, az aranymisém végén kaptam egy labdát a váci börtönparancsnoktól. Noha nem aranyból volt, de az volt ráírva: Aranycsapat, Róma, London, Budapest, Bécs - kezdte kissé távolról a válaszadást Beer Miklós, aki rendszeresen jár meccsekre, nem is titkolja a közösségi médiában, ha megfordul valamelyik mérkőzésen. - Azt gondolom, az aranycsapat a maga korában hasonló örömet okozott a játékával, mint a jelenlegi válogatott. Az utolsó csoportmeccsről az maradt meg bennem, hogy a fiaink vidáman, jókedvűen összejátszottak, méltó ellenfelei voltak a portugáloknak. Ezekben a napokban szinte magunk előtt láthatjuk, hogy a hit tényleg hegyeket mozgat. Szeretném, ha ez az érzés átragadna minden magyar emberre, és ilyen önfeledeten tudnánk örülni mindannyian egymás sikerének. Amilyen szépen játszik a válogatott a pályán, bárcsak olyan szépen tudnánk mindannyian játszani, megvalósítani a saját életünket. Hozzáteszem, Ferenc pápának is van kedvenc focicsapata, a San Lorenzo Almagro. Nagyon örülök a  válogatottunk játékának, így tovább! Hajrá, magyarok - buzdít a váci püspök.

süti beállítások módosítása