Tequilát is kapok? - világrekord élő fénylánccal várták a pápát Mexikóban

2016. február 13. Gégény István

A fél világ még a kubai nagy találkozással foglalkozik, jogosan: mintegy 1000 éve várt párbeszédnek lehettek tanúi a szigetország repterének falai. Ferenc pápa azonban nem hazafelé indult a jelentős egyháztörténelmi eseményről, hanem a közeli, ezer sebből vérző lelkű országba látogatott.

- Különleges falat szeretnénk a helyi emberekből alkotni, amelyet a fény és az imádság falának nevezünk - közölte napokkal ezelőtt egy sajtótájékoztatón a pápa mexikói programját előkészítő szervezőbizottság tagja. - Szinte mindenkinek van mobiltelefonja, s ezek vakujával fényessé tehetjük az egyházfő útját a repülőtértől Mexikóváros központjáig - indokolta az ötlet kivitelezhetőségét Roberto Delgado. Hozzátette: ha az út mindkét oldalán összeáll a fénysor, 38 kilométeres fénylánc alakulhat ki, amire eddig aligha volt példa bárhol máshol a világon.

sombrero.jpg

A szimbólumok kedves sora már a repülőúton kezdetét vette, ahol Ferenc pápát egy sombrero fejfedővel ajándékozták meg, aki természetesen fel is próbálta azt.

Mexikó társadalma nagyon várta a pápát, hiszen látogatása önmagában reményt vihet a drogkartellek által terrorizált országba.

- Különleges helyet foglal el imaszándékaim sorában Mexikó népe - fogalmazott utazása előtt a katolikus egyházfő. Kifejezetten olyan helyeket keres fel a következő hét során, ahol elesettekkel, üldözöttekkel találkozhat. Szűz Mária Guadalupében található kegyhelyére is elzarándokol, emellett gyermekkórházba látogat, őslakosok közösségében misézik, majd velük ebédel.

Amikor a Szent Péter téren még január elején odakiáltott hozzá valaki, hogy nagyon várják már Mexikóban, Ferenc pápa stílusosan visszakérdezett: - Tequilával vártok, vagy anélkül? Aki nem hiszi, ide kattintva nyerhet bizonyosságot.

Mexikó arca fiatal arc, és ez segít abban, hogy elgondolja, eltervezze a jövőt, a holnapot.
Ez reményt ad.

(Ferenc pápa második Twitter-üzenete ferbuár 13-án)