Az egyház jövője: bátor kérdések a tabuk helyett?

2016. január 31. Gégény István

Tudunk-e őszintén beszélni egyházaink mai kihívásairól? Mulasztásairól, esendőségeiről, vagy csak mint szent és sérthetetlen, tiszteletreméltó, de poros és mai használatra alkalmatlan műkincsről? Tartunk-e már ott, hogy az őszinte, tabuk nélküli beszéd ne torkolljon – vélt vagy valós – botrányba, amellyel így is több dolga van az egyházaknak, mint amennyit szeretnének? Miért félünk előbújni a poros múzeumi térnek tetsző templomfalak mögül, amikor nálunk van az örömhír, amely választ adhat az emberi végesség és kilátástalanság összes nyomasztó terhére?

Szerző: Laborczi Dóra, a KötőSzó evangélikus közéleti blog alapító-szerkesztője

open2.jpg

Talán nem véletlen, hogy szinte csak kérdésekben lehet elkezdeni beszélni erről az óriási témáról, hiszen aligha tudhatja bárki is, mi az igazán tuti recept és bevethető nagyágyú egyházaink jövőjét és megmaradását illetően. A magam részéről a nyilvános egyházi kommunikációban idehaza gyakran kétségbeesett próbálkozásokat látok, amelyek leginkább a gyülekezetek elfogyásából, az egyházak meghallatlanságból adódó frusztrációk tanújelei. Azt is észre veszem, hogy A "kereszténység" és az "igaz hit" mint hívószó és megkérdőjelezhetetlen normatív kategória továbbra is jól felhasználható ilyen-olyan egyéni és rendszerszintű célokra, tehát létezik egy komoly társadalmi bázis, amelyik ezektől a hívószavakkal mozgósítható. De a kereszténység mai, hiteles képviselői is lázba tudják hozni az embereket – ez ügyben Ferenc pápától lehet mit tanulnunk.

Az is sejthető, hogy az eddigi beszédmód és evidenciának tartott tekintély már nem igazán vonzó. Talán azért, mert az emberek nem elérhetetlen szenteket szeretnének, hanem köztük lévő barátokat, társakat, akik mellettük vannak és fogják a kezüket, mindemellett hiteles keresztény életet  élnek – vagy legalábbis arra törekszenek.

Ez viszont kérdések újabb sokaságát hozza: mi a hiteles keresztény élet? Mitől keresztény? Mitől hiteles? Mi a különbség a Krisztus-követés és a vallásosság között? Az egyház és az Isten országa között?

Megnyugtatóan kijelenthető, hogy Isten országa sokkal tágabb perspektívát kínál, mint a földön küzdő összes (anya? szent?) egyház. Az egyház pedig nem attól lesz a „szentek közössége”, mert az egyház státusszal ezt már eleve kiérdemelte, hanem attól, hogyha Jézus példáját és útját követő emberek alkotják a közösségeit. De – hogy ez esetben se szabaduljunk meg a kérdésektől – milyen is a krisztusi példa? Tudunk-e még erről a lenyűgöző történetről úgy beszélni, hogy az ne a kegyes egyházi szakzsargon, hanem a mai ember nyelvén is meg tudjon szólalni? És egyáltalán: kihez szeretnénk erről beszélni? Csak magunknak fényesítgetjük ezt a kincset idebenn, miközben a másikat, másokat odakinn kerülendő rossz társaságnak tartjuk, akikkel, ha lehet, nem is szeretnénk egy padsorba kerülni a vasárnapi mise vagy istentisztelet alkalmával? 

Hogyha tabuk nélkül szeretnénk beszélni mindezekről, akkor természetesen tisztáznunk kell azt is, mit értünk tabu alatt. A magam részéről inkább radikális őszinteséggel írnám le ezt a fogalmat. A „tabumentesítésnek” pedig csak akkor van értelme, ha egy olyan párbeszéd része lehet, ahol a másik fél nyitottsága és a kölcsönös bizalom is adott, hiszen enélkül egyenes az út a megbotránkozásig.  Mindenesetre, a tabuktól való félelem nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy egyáltalán megszólaljunk. Ráadásul, ha tudunk ebben az értelemben tabuk nélkül beszélgetni, még az is kiderülhet, hogy csak képzeljük azokat a falakat, amelyek elválasztanak bennünket – protestánsokat és katolikusokat, hívőket és nem hívőket, szedett-vedetteket és jól öltözötteket.

Ne ijedjünk meg attól, ha vannak kérdéseink, mert könnyen lehet, hogy a nagy kinyilatkoztatások ideje után a megfelelő kérdések megfogalmazásának ideje jött el. Különben is: képtelenség úgy kinyilatkoztatni, de még egymáshoz közeledni is, hogyha a saját hibáink, történelmi tapasztalataink – vagy ami az egyházak kortárs kihívásait illeti: éppen tapasztalatlanságunk – alapján nem tesszük fel a megfelelő kérdéseket. Hiszen csak a jó kérdésekre adhatók jó válaszok.

Ebben a rendkívül összekuszálódott magyar és európai társadalmi környezetben nagyon nehéz megszólalni. Keresztények számára is tagadhatatlanul nehezebb, mint magunkra zárni a templomkaput, címkéket gyártani és a félelmeinket etetni. A ránk bízott örömhírnek pedig éppen most kellene határozottan megjelennie a világban, ráadásul egy olyan közegben, ahol kizárólag rosszak a hírek.

open1.jpg

Fogadd el ezt a kihívást és gyere el február 3-án a SzemLélek és a KötőSzó szerkesztőinek közös estjére a Sapientiára, ahol az OpenSky programsorozat keretében mindezekről őszintén, kötetlenül is beszélgethetünk majd – és nem utolsósorban: még több izgalmas kérdést tehetünk fel, hogy azokra együtt találhassuk meg a választ!

* * *

A SZERZŐRŐL:

Laborczi Dóra - Újságíró, szerkesztő. Jelenleg az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársa és a Kötőszó evangélikus közéleti blog alapító-szerkesztője (korábban: Hírszerző, hvg.hu, ELLE magazin). 2012-ben végzett az ELTE-BTK kommunikáció és médiatudomány mesterszakán, jelenleg az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus mesterképzését végzi. A kortárs kultúra és a vallás találkozási pontjai, valamint az egyház modernkori kihívásai foglalkoztatják. Egy lelkész felesége és egy kétéves kislány édesanyja.

(A portréfotót Haraszti Ágnes készítette)