Hálám szól sok örömért

2015. szeptember 30. Gégény István

Annyi jó dolog történik körülöttem, hogy kikívánkozott belőlem egy ilyen bejegyzés is. Ha úgy tetszik, addig gyűlt örömeim oka, hogy túlcsordult, és kifolyt a netre. Íme!

Esténként, lefekvéskor gyakran felidézzük a gyermekeinkkel, milyen jó dolgokért adhatunk hálát az adott nap eseményei közül. A mindennapi boldogságok felsorolása nem feltétlenül magánügy, a közéleti és hitéleti megnyilvánulás mellett szerintem ilyen véleményposztnak is helye van egy virtuális naplóban. Ez nem amolyan kompenzálásféle akar lenni, tényleg jó ideje dúdolgatom az imperfectum együttes "Hálám szól mindenért" dalát. Az alábbi lista nem terjed ki minden részletre, de a fontosabb tételeket igyekeztem sorba szedni.

Ott van a portásunk. Mármint a munkahelyem irodaházának recepciósa, aki első látásra talán feleslegesnek tűnő személy. Nem hatalmas komplexumról van szó, a cégek munkatársai, partnerei könnyedén eltalálnak a megfelelő ajtóhoz, a postás is eligazodik az épületben. Ám ez a portás, amellett, hogy kezeli a kulcsokat és gondnokként odafigyel az üzemeltetésre, másra is odafigyel. Ránk, ott dolgozókra. Néhány hónapja költözött a szerkesztőségünk ebbe az irodaházba egy másik lokációról, de már nagyjából a harmadik napon a nevemen köszöntött a derűs férfi: "Hello, István! Jó reggelt!" Azon túl, hogy a bemutatkozásomat megelőzve leinformált a kollégáimnál, nem tudtam mire vélni a lazaságot sem, mert hát ismeretlen személyek esetében számomra a magázódás a tisztelet alapvető jele. De a mi portásunkat olyan fából faragták, hogy mindenkiről próbálja kitalálni, életkora, öltözéke, hangulata alapján milyen köszöntéssel, milyen szavakkal dobhatná fel a napját. Ez talán nem mindig sikerül neki, de a szándéka nyilvánvaló. Eleinte meglepődve láttam, hogy az alagsorból lifttel felfelé induló menedzser megáll a földszinten, csak azért, hogy kezet foghasson ezzel a helyi "szenzációs recepcióssal". Ez a portás - szégyen, de még a keresztnevét sem tudom - elegáns derűvel tölti meg a munkanapjaimat, és nem csupán az enyémet. Hálás vagyok érte!

hala.jpg

Pár órával e sorok írása előtt álltam fel a fogorvosi székből, és nem győzök hálásnak lenni, hogy milyen tapintatos, egyben hozzáértő fogorvost találtam a számomra korábban teljesen ismeretlen nagyvárosban. Sosem voltunk barátságban a tűkkel és egyéb orvosi eszközökkel, egy elhúzódott, rossz emlékeket hagyó gyökérkezelés pedig kimondottan rásegített a fehér köpeny és a fúróeszközök együttállásától való félelmeimre. Ez a fogorvos - érdekes a magyar szóhasználat: "a fogorvosom", mintha a tulajdonom lenne - hamar rájött, hogy érzékenyebben állok a témához az átlagnál, ráadásul sokat old a görcseimen, ha előzetesen őszintén beszél a rám váró fúrás, faragás részleteiről. Ma már úgy ültem a váróteremben, mintha megbeszélésre érkeztem volna. Talán sokaknak hasonlóan jó tapasztalatai vannak, mégsem hinném, hogy evidencia lenne az ilyen jelentős empatikus képesség. Öröm számomra, hogy ilyen jó ember az a fogorvos, aki próbálja menteni a menthetőt!

Nagyon hálás vagyok ezért a blogért. Amikor közel egy éve elindítottam, fogalmam sem volt, micsoda életet kavarnak, változást indukálnak majd a leendő a bejegyzések. Az első két, bemelegítő poszt után aztán hirtelen irányba állt a SzemLélek hajója, és jelenleg is lendületesen halad előre. Bár látszólag én ülök a kormánynál, fogalmam sincs a következő időszakról. Sem az újabb bejegyzésekről, sem az érkező reakciókról, nem beszélve az általam nem ismert hatásokról. Ajándékként élem meg ennek a blognak a létét, s miután többen aggódva érdeklődnek, ezúton is jelzem, egyáltalán nem bántanak a kritikák. Ez egy ilyen műfaj, s ha jogosak az észrevételek, lehetőségem van az épülésre, ha pedig tévedések vagy indokolatlan támadások érkeznek be a különféle csatornákon, egyszerűen odébb állok, menjenek csak tovább a lefolyóba. Reménykedem, hogy a tervbe vett témák és a már felkért interjúalanyok gondolatai hamarosan megjelenhetnek ezen a felületen, de ha másként alakul, akkor úgy lesz jó. Nagy kaland a SzemLélek - köszönöm a sok-sok bátorítást, a lelkes visszajelzéseket!

Még a népvándorlás helyzetére is köszönettel tekintek. Közbeszédbeli témák jönnek, mennek, de ez a problémakör valahogy beakadt, ránk ragadt, és nem is fog könnyen odébb állni az orrunk elől. Hogy mi ebben a jó? Sokan aggódnak most a keresztény Európáért - amiről egy önálló bejegyzést szeretnék majd írni -, holott eddig kellett volna aggódni, most pedig inkább észrevehetjük, hogy a tömegek áramlása valójában ébresztő jelzés számunkra. Igazi közösséget alkotnak-e nemzeteink? Dehogy, pedig jó lenne! Képesek vagyunk-e keresztény választ adni egy ilyen összetett, nehezen megoldható konfliktusos szituációra? A jelek szerint dehogy, pedig jó lenne. Úgy érzem, nagy szükségünk volt már egy kiadós krízisre, amely a megújulás lehetőségét hordozza magában. Számomra az ezzel kapcsolatos dialógusok és cselekvések olyan erővel hatnak, mint amikor a rutinos városi életmód után kijutunk a természetbe, és szippantunk egyet a friss levegőből. Persze az erdőben élnek vadállatok is, nomád körülmények adódnak (nincs például facebook meg tweeter, ugyebár), éjjel hideg van, se légkondi, se villany, mégis, a körülmények gyökeres megváltoztatása a gondolkodásunk gyökeres megváltoztatását idézheti elő. Amire szerintem óriási szüksége van az elkényelmesedett európai nemzeteknek. Nem örülök a sok nyomorúságnak, halálesetnek, feszültségnek, rettegésbe hajló aggódásnak, ami a folyamatot előidézi és kíséri, de szeretném hinni, hogy nem büntetésként kaptuk ezt a helyzetet, hanem azért, mert szükségünk van rá, illetve általa valamiféle átfogó megtisztulásra.

Nem sorolom tovább (ebben a bejegyzésben legalábbis) a háláimat, noha van belőlük bőven. Inkább arra bátorítom olvasóimat, nyugodtan tegye meg mindenki a tétjét - írjuk össze akár képzeletben, akár valóságosan is mindazt, amiért hálát adhatunk! Lehet hozzászólásban is jelezni a boldogság személyre szabott okait, de az lenne az igazán örömteli, ha lehetőleg mindannyian hűen őriznénk és rendszeresen ápolnánk a hálaadás képességét.

Hálás vagyok ám azért is, hogy ezt a bejegyzést elolvastad! Legyen szép napod! :)

Gégény István