Szívesen lerombolom a falakat – egy apáca vallomása

2015. március 16. Gégény István

A megszentelt élet évét ünnepli az egyház. Azok az emberek állnak e különleges időszakban a középpontban, akik életüket leteszik Isten kezébe. Szerzetesnek, papnak, apácának, diakónusnak hívjuk őket, s bizony, a habitus néha egy kicsit elfedi magát az embert, aki egy közülünk. Dominika nővér, egykori egyetemi évfolyamtársam egy közülük, aki örömmel válaszolt kérdéseimre hivatásával, mindennapjaival kapcsolatban.

– Miként vált Annamáriából Dominika nővér – miért dönt úgy napjainkban egy fiatal lány, hogy apácaként élje az életét, lemondva az anyaságról, a szerelemről?
– Az én esetemben ez az új emberré válás: az Annamária ó-ember átalakulása Dominika új-emberré egy hosszabb folyamat volt… Kis korom óta éreztem, akár Sámuel, hogy az Úr hívó hangja újból és újból szólongatott, amíg rá nem jöttem, hogy ez az Ő hangja. Szerintem minden formát kipróbált, amire nyitott voltam: legyen az az Ige, a zene, a liturgia, a szeretetszolgálatok, ifi alkalmak, lelkigyakorlatok, egyszerű szépsége a természetben, az emberi mosolyban és jóságban. Egyszer csak végre lett annyi bátorság a szívemben, hogy felálltam, és azt mondtam: hát akkor oké, Uram, itt vagyok, hallja a te szolgád. Egy elhívásnak tehát a kulcsfontosságú momentuma az Úr hívása, és aztán természetesen a mi válaszunk.

domi1.jpg

– Egyetemi hallgatóként jelentkeztél a rendbe. Mennyire volt nehéz ugyanabba a közegbe szerzetesi ruhában visszatérni, avagy mivel jár lélektanilag az „átváltozás”?
– Mivel ez a vágyam igen hamar kiderült a baráti körömben, így nem volt váratlan fordulat. Nagyon sok pozitív fogadtatást tapasztaltam. Leginkább azoknak örültem, akik ennek köszönhetően talán még inkább megnyíltak felém. Sok őszinte beszélgetésben lehetett részem, akár az órák közti szünetekben, vagy vizsgára várva a folyosón, vagy pedig a kollégiumban. Kegyelmi időszak volt ez inkább, mint tanulmányi.

– Úgy sejtem, a közösségetekben elég nagy lehet a korosztályi különbség az idős nővértársak és az új nemzedék képviselői között. Amennyiben tényleg így van, hogyan sikerül lesimítani az ebből fakadó kihívásokat?
– Egyrészt egyre többen vagyunk fiatalok, másrészt a vezetőség korát meghazudtolva igen modernül gondolkozott, és képes volt venni az akadályokat. Talán annak is volt ez köszönhető, hogy voltak már tapasztalataik nyugaton. Ráadásul rendünk egyik fontos ága az oktatás, nevelés, így tehát szüntelen kapcsolatban vannak a nővérek minden kor fiataljaival. Ez azért biztosít egyfajta rugalmasságot és nyitottságot a közösségünknek.

domi2.jpg

– Szoktál-e visszajelzéseket kapni az utca emberétől, mutogatnak-e rád, hogy jé, egy apáca?
– Igen, természetesen vannak ilyen esetek is. Ilyenkor, ha van rá lehetőségem, szívesen elpoénkodom, amin kellően ledöbbennek. Néha annyira meglepődnek az emberek, hogy leállnak beszélgetni, a legszebb találkozások ilyenkor születnek. Ám a legmeghatóbbak azok, amikor egy teljesen idegen leszólít, beenged az életébe, elmesél dolgokat, imát kér, rám bíz lelkiekben valakit, vagy valamit. Van, akinek egyszerűen csak egy áldó imára van szüksége. Szeretem azokat a találkozásokat, amelyek mondjuk egy-egy mindennapi ügy kapcsán kerekednek ki, és elindul egy beszélgetés. Sok falat, előítéletet és tévhitet lehet lerombolni ilyenkor az emberekben. Éppen ezért nem is futok el az ilyen helyzetek elől. A kedvenceim a kisgyermekek, akik mindig előrukkolnak valami aranyos kérdéssel, vagy angyalian ártatlan kijelentéssel.

– Egy párkapcsolatban előfordulnak krízisek, mélypontok. Nyugtass meg, hogy a szerzetesek is normális emberek, akik átélnek válságokat!
– Akkor most megnyugtatlak. Minden téren normális emberek, a küzdelmeik terén is, legyen az magukkal, embertársakkal, feladatukkal vagy Istennel, az élet nagy kérdéseivel kapcsolatos. Nagy segítség ilyenkor hitünk, a rendszeres imaélet, a lelkigyakorlatok, a közösség, a lelkivezető és a szolgálatunk – hiszen mindez oly pozitív irányt ad, ami segít kilendülni ezekből a mélységekből. Az is tény, hogy az ilyen megküzdött csatákból születnek a legszebb tanúságtételek Istenről.

Beszélgetőtárs: Gégény István