Tóta W. Árpád: Egyetértek Beer püspökkel és nem olvasnám a Charlie-t

2015. január 19. Gégény István

A szókimondó fogalmazásáról elhíresült, magát nem istenkeresőként meghatározó publicistával azért készítettem interjút, hogy velem együtt olvasóim is teljesebb képet kapjanak arról a vitáról, amitől nem csupán élénkebbé, de – beszélgetőtársammal együtt hiszem – értékesebbé is vált a társadalmi párbeszéd.

(Mivel Árpáddal szakmatársak vagyunk, vele szintén kötetlen stílusban beszélgettem, mint ugyanerről a témáról Szőnyi Szilárddal. Ahogy a korábbi bejegyzésnél sikeresen megtippeltem, hogy lesznek, akik elfogultsággal vádolnak majd, ezúton jelzem: sem Szilárdot, sem Árpádot nem kívánom "tisztára mosdatni". Érdekelt a véleményük, ezért kerestem meg mindkettőjüket. Ráadásul kiderült, a foglalkozásunkon kívül akadnak még közös szálak. Árpáddal mindketten a párbeszédhívők vallásának elkötelezett tagjai vagyunk, s esténként ugyanúgy szoktunk mesélni a gyermekeinknek. Most is így tettünk, aztán bezártuk a gyerekszoba ajtaját, felvettük a telefont, belekezdtünk. Ez született belőle.)

– Hogyan értékeled az elmúlt napok felpezsdült szellemi légkörét, ezt a sok vitát a közösségi médiában, blogokon, hírportálokon, lapokban?
– Terrorcselekmény történt, ami mindig tematizálni szokta a médiavilágot, a közbeszédet, hiszen rendkívüli hírértéke van. Általában ez is a célja ezeknek a tetteknek, ám kérdés, merre sül el valójában a dolog. Amennyiben muszlimellenes pogromokra számítottak a terroristák megbízói, ez egyelőre szerencsére nem jött be.

twa_500.jpgTóta W. Árpád publicista

– De vajon miben más ez a párizsi terrorcselekmény, mint mondjuk a londoni metróban vagy a madridi pályaudvaron elkövetett, igen hasonló esetek – miért van még mindig napirenden ilyen aktívan ez a téma?
– Örömmel nyugtázom, hogy amikor pár napja Szőnyi Szilárddal Felvidéken egy nyilvános vitaesten vettünk részt, telt ház fogadott, és nyilván nem a személyünk miatt. Ez is azt igazolja, hogy létrejött Európában egy közös ügy, ez pedig ritka dolog. Ez a támadás az alapértékeinket érinti, hiszen a sajtószabadság ellen irányult. A brit és spanyol esetben szintén szóba került a bevándorlás, az iszlám, de akkor ezeket mi, magyarok el tudtuk távolítani magunktól: ő bajuk, nekünk semmi közünk hozzá. Ezúttal viszont, ha a szabadság a téma, egyértelmű, hogy magyarként közelebb vagyunk Párizshoz, mint Rijádhoz.

A viták során előkerült olyan észrevétel – amit, mint ezen a blogon már jeleztem, magam is osztok –, hogy nem közvetlenül a sajtószabadságot támadták az elkövetők, hiszen akkor érdemesebb lett volna bármely nagyobb szerkesztőséget célba venniük. Szerinted nem a vallásgyalázás miatt vettek elégtételt a terroristák?
– Csakhogy a sértés a szólásszabadság szerves része. Szerintem elválaszthatatlan alapja a sajtószabadságnak, hogy a másikat megsérthessük – ahogy mondjuk a Heti Válasz is megteszi melegekkel, szcientológusokkal, liberálisokkal és baloldaliakkal. Hozzáteszem, nem vallásról, inkább identitásról érdemesebb beszélni. Beletartozik a homoszexualitás, a világnézet, a kulturális preferencia is, tehát a vallás nincs kivételes helyzetben a sérthetőséget illetően. Ezenkívül mindenkinek máshol van az ingerküszöbe. Van, akit az a szikár tény is sért, hogy az ő vallása korábbi kultuszok elemeiből építkezik. De nem lehet annál rosszabb a tényeknek!

– Szőnyi Szilárd azt jelezte felém, hogy az a bizonyos révkomáromi vitaest igen jól sikerült, hiszen 3 órán át tartott, és ő maga értékesnek tartotta a beszélgetést. Ez a visszajelzés némileg fura is lehetne akár, hiszen alighanem komoly egyet nem értés áll fenn köztetek. Te hogyan értékeled ugyanezt az alkalmat?
– Európának, Magyarországnak az egyik legnagyobb értéke az egyet nem értés lehetősége. Ebbe pedig belefér, hogy adott esetben hülyeségnek gondolok olyan dogmákat, amelyek másoknak szentek. És ezt ugyanúgy megvallhatom, mint ők a saját hitüket, akár valláskritikai fejtegetésekkel, akár pimasz karikatúrákkal. Sajnos mi imádunk felháborodni akkor is, amikor nem kellene: Magyarországon rengeteg zsidó a Kurucinfóval kezdi a napot, és fundamentalista keresztények várják a liberális portálok karácsonyi cikkeit. Egyébként azt tapasztalom, hogy a sértett hőbörgés hangadói sokszor nem a valódi hívők, hanem olyan ürügykeresztények, akik nálam sokkal istentelenebb életet élnek, és gyakrabban olvasnak engem, mint a Bibliát.

– Ha már erre terelted a szót: mit szólsz Beer Miklós püspök szintén ezen a blogon megjelent interjújához? A maga módján az is valláskritika.
– Az inkább egyházkritika, amit megkülönböztetek a valláskritikától. Ami a gettósodást illeti, az egy kiváló szakkifejezés. Egyetértek Beer püspökkel. Az egyház számára kevés út maradt azokhoz, akik nem mennek el a templomba. Ez a helyzet minden nagy, régi szervezet számára ismerős – nehéz pályát váltani.

– Mit gondolsz arról, hogy a vallásgyalázók esetleg épp azért teszik azt, amit, mert szeretnének egy jó, hiteles vallást, de mivel a fennálló rendszerek, intézmények szerintük nem azok, ezért így fejezik ki a nemtetszésüket?
– Nem zárom ki, lehetnek ilyenek is köztük, de szerintem többségükben nem ilyen emberekről van szó. Van olyan, hogy valakinek nemcsak az egyházzal van baja, hanem a hittel magával is. Én például nem tartom magamat istenkeresőnek, ami lehet akár egy hitvallás is részemről, avagy világnézet. Ha például valaki azt mondja, hogy a hitetlenség alacsonyabb erkölcsi szintet, életminőséget jelent, akkor ez számomra ugyanúgy sértő, mint a vallásgyalázás a vallásosok számára. Viszont elviselem és nem akarom megtiltani.

– Mintha visszafogottabbá, szelídebben fogalmazóvá váltál volna az utóbbi időben. A témához kapcsolódó legutóbbi cikked például egészen szimpatikus számomra, szinte ugyanarra a végkövetkeztetésre jutsz, mint én, a magam konzervatív nézőpontjából kiindulva. Ha tényleg így van, lehet-e ennek oka a másokkal folytatott párbeszédeid hatása?
– 15 éve vagyok újságíró – lehet, hogy a stílusom is változott időközben. Bár azt gondolom, ez inkább témafüggő. Ha például az egyházon belüli pedofíliáról van szó, ráadásul a Vatikán érintettségéről, indokoltnak tartom, hogy kikeljek magamból. Vagy akkor is, ha fényes nappal lopnak el komplett iparágakat. Nem tartom ördögtől valónak az ilyesmit, ha szabad őt megemlíteni. Összességében azt gondolom, a nevetséges dolgokon igenis szabad röhögni. A párbeszédre egyébként többnyire nyitott vagyok, de csak egyenlő feltételekkel.

– Míg sokan azért támadják az említett Szőnyi Szilárdot, mert már a terrorcselekmény napján kritikusan fogalmazott az áldozatokat illetően, te elég bántó címmel írtál cikket II. János Pál haláláról. Akkor hogy is van ez?
– A mindenkori római pápa az én szememben egy globális politikus: nem a személye érdekel, hanem a műve. Azt hiszem, leginkább a cím volt ütős, maga a szöveg nem igazán volt bántó. De annak az írásnak a megértéséhez el kell fogadni, hogy máshonnan nézem a pápát, mint a katolikusok. Meg hogy nem kötelező onnan nézni, ahonnan ők.

– Előkerült a párizsi terrortámadás kapcsán egy jelszó, amit egyesek hangosan hirdetnek, mások viszont épp az ellenkezőjét vallják. Vannak Sárlik és Nemsárlik. Szerintem sehogy sem jó, hogy annak ellenére megosztott a világ ezen a téren, hogy az alapok tekintetében, a terror elítélésében egységesek vagyunk. Ezért is merült fel bennem a "Je suis libre" (szabad vagyok) mottó, ami mögé alighanem minden érintett beállhatna. Te magad mit szólnál egy ilyen jelszóhoz, vállalnád-e?
– Nem szoktam jelszavakat magamra írni. Bevallom, én sem vagyok Charlie, abban az értelemben semmiképp, hogy nem szoktam Mohamed fenekébe semmit rajzolni. De a vallásgyalázás szerintem akkor is belefér a szólásszabadságba. Ha nem így lenne, nagyon sok minden lenne tilos, éspedig visszamenőleg is: évszázadok kultúráját dobhatnánk ki. Köztük Luthert és a vele vitázó katolikus szerzőket. Nem tartanám jó ötletnek, hogy korlátozással válaszoljunk arra, ami történt. Nem akadályozza meg semmi a vallásosokat, hogy úgy éljenek, ahogy szeretnének, de nekik is, mint mindenkinek, el kell fogadniuk, hogy vannak, akik kinevetik őket. Szóval, ha francia lennék, nem vettem volna meg azt a lapot. Mint ahogy a Kurucinfót sem olvasom, de nem is tiltanám be, mert nem lenne célravezető.

Gégény István