Vatikáni alkalmazottak is elkapták a vírust

Vatikáni alkalmazottak is elkapták a vírust

"Jelenleg hat ember érint a Covid-19 a Szentszék és Vatikán Város állampolgárai között. Megerősíthetem, hogy sem a Szent Atya, sem a legközelebbi munkatársai nem érintettek." Ezt a vatikáni sajtószoba igazgatója, Matteo Bruni jelentette be .

2020. április 02.
Ferenc pápa: A járvány választás elé állította az emberiséget

Ferenc pápa: A járvány választás elé állította az emberiséget

Sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében pénteken, választásra sürgetve az emberiséget eddigi hangos, de látszatra épülő élete, valamint a csendes szolgálat és testvériség között.

2020. március 28.
Ma délben milliók imádkoztak együtt

Ma délben milliók imádkoztak együtt

Hallja meg az Úr minden tanítványa imáját, akik arra készülnek, hogy  a feltámadt Krisztus győzelmét ünnepeljék! (Ferenc pápa fehívása) 

2020. március 25.
süti beállítások módosítása