Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Utolsó kommentek:

TaylorTim 2017.09.02. 07:40:06

Ha huszonéves lennék akkor talán elhittem volna minden szót fenti beszámolóból. De mivel már majdnem 40 éves vagyok, az idő tanít engem is és megkellett értsem önmagam békéjét.
Nem szeretném durván erodálni szépen megszerkesztett írást, érezhető hogy van mögötte valós személy, de laboratórium illat erőssen érezhető. Egy beadott önéletrajz pályázva egy jó állásra a menyországba.
Talán csak a korrektúra volt túl erős, majd fantázia szaladt el és elképzelt ábránd biggyesztett oda némi "pornót" . Valaki valóban elmondhatta érzéseit valakinek, ez az írás inkább egy használati utasítás sem mint használható írás.
Használati utasítást gépekről szoktak kiállítani embereknek. A gépek ugyanúgy egyenletesen működnek működési ciklusok alatt, míg egyszer csak elromlik egy alaktrész, amit azért paramétereztek alul hogy ujjat kelljen vegyen tulajdonosának.
Az ember felnő és lassan vagy gyorsan megérti önmagát, működését és határait. Önmaga állítja szabályait, korlátait és esik bele önön hibájába. Hibájába esik majd talpra áll. Majd ismét elbukik, majd stb..
- Sok témát felvetnek a kommentekben, mint példáúl homoszexuális vagy biszexuális az alany.(Nem szeretem ha ezeket a szavakat használják, mert már megint csak de tudományos laboratóriumi és melette megbélyegőnek érzem használatát.) Én úgy gondolom és talán nem megbotránkoztató: mindenki biszexuális, mindenki két pólusú, van ki jobban ki kevésbé. Van aki teljesen elnyomja magában az elképzelt/vagy elhitt értékrendjével ellentétes érzéseket, de van akiben elő sem jön az mert olyan erős a domináns szexualitás. Van aki önmaga képez körülményt hogy domináns érzéseit háttérbe szorítsa felerősítve a gyengébb polaritást. Egy biztos: csak saját lényünk tudja és csak az észlelheti meg hogy milyen a szexuális ingerekre hogyan reagálunk.
- Még egy nem elvetendő gondolat: van aki akkor boldog ha van valamije, van aki pedig akkor boldog ha létezik (to have <-->to be).
Szívesebben olvastam volna tényleges hétköznapi történéseit, vívódásait a családapának, pl: hogy tudja teljesíteni felesége kívánságát mikor az hús vér embert kíván, de esetleg nem tudja az úgy megadni ahogy egy 99.9% hetero ember, - vajon mit mond gyermekeinek ha meglátnak két fiút vagy lányt kézenfogva sétálni az utcán, nem érzi-e vékony jégnek az utat amin jár, - biztatná-e gyermekét is arra amire a többi fiatalt arra az útra amin ő jár, ha esetleg kiderülne hogy valamely gyermeke is homoszexuális,- vagy önmagával hogy számol el?
ui: Hasonló úton kell járjak mint az interjú alany, de én nem tudom az út hova vezet, és nem biztatok senkit sem erre.

Bejegyzés: "Homoszexuális vagyok, keresztény házasságban élek"

dr. mesterséges színezék 2017.09.01. 09:44:34

@Terniak: A püpök úr minden bizonnyal naponta bombázza petíciókkal a pápát is, hogy szüntesse már meg az szaporodásra és sokasodásra buzdító, legeslegelső isteni utasításnak istententelenül és embertelenül ellenszegülő SZMSZ-pontot a cölibátusról.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

Bobby Newmark 2017.09.01. 09:44:24

@BicskaMaxi: Kérdezzem vissza, hogy a középkorban máglyára küldött nők ezrei meg a "szeretet vallása" lenne?

Szóval talán ezt inkább hagyjuk.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

dr. mesterséges színezék 2017.09.01. 09:44:16

@BicskaMaxi: Elég élénk fantáziája van annak az istennek, amelyik a gyermekáldást úgy intézi, hogy olykor az egyik iker felszívódik a testvérében.

Ja, tudom, csak próbára teszi a hitet.
Mert csak.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

open access 2017.09.01. 09:44:08

"Érthetetlenül állok sokak megnyilvánulása előtt"
Direkt e miatt meghallgattam a riport ezen részét, nem csak elírásról van-e szó. És valóban ez hullott ki ennek az embernek a szájnyílásán, mielőtt mások tudásszintjét minősítette.
Kell még magyarázat, miért sz...m le, mit "gagyog, s ragyog"?

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

dr. mesterséges színezék 2017.09.01. 09:43:39

@Almandin: "Lehet, hogy kisebb a sikerarány, de nincs bűntudat a megsemmisített embriók miatt."

Nem mindennapi esemény az, hogy az az egyház félti az embereket a bűntudattól, amelyik 2000 éven át azzal riogatta a - részben a saját bornírtságai miatt - gyalázatos gyermekhalandósággal megvert népességet, hogy ha nem keresztelik meg elég gyorsan a gyereküket, a végtelen túlvilági szenvedés veszélyének teszik ki.

Mivel éppen túlvannak az elsőn, már most gyűjtik a témáikat a 2000 év múlva aktuális, 2. számú bocsánatkérés-sorozatukhoz?

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

aeidennis 2017.09.01. 09:43:31

@dr. mesterséges színezék: Ha te hazafelé menet infarktust kapsz, az ugyebár nem ugyanaz a helyzet, mint amikor a szomszéd direkt rádejt egy zongorát.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

discretio 2017.09.01. 09:43:26

@BicskaMaxi: Ami engem katolikusként mélységesen lesújt, hogy a püspök és számos, magát hívőként aposztrofáló hozzászóló könnyedén kimodja, hogy ezek a gyerekek bűnben fogantak. Döbbenetes ítélkezés és kioktatás.
Aki ilyen könnyen nevezi tudatlannak és bűnösnek az embertársait annak fogalma sincs arról, hogy mit jelent a szeretet.

Azt gondolom Veres Andrást nem véletlenül szokták véres Andrásként említeni.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

shake_ 2017.09.01. 09:43:15

@ép testben ép lélek: Ezt hiányoltam már több hozzászólásból. Tiszteletben tartom a Püspök úr véleményét és eszembe sem jut beleszólni keresztény embertársaim életébe, viszont kölcsönösségi alapon ezt elvárom tőlük is. Csak sajnos van egy szép régi közmondás ami úgy érzem pont idevág. Valahogy úgy hangzik, hogy a pokolba vezető út is, jó szándékkal van kikövezve.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

Ambiorix 2017.09.01. 09:43:03

Társadalmi vita? Milyen társadalmi vita? Ki akarna egy felfújt hólyaggal vitatkozni?

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

EU zászlót mindenhova! 2017.09.01. 09:42:58

Ferenc pápa is hasonlóan vélekedik a kérdésről mint Veres, ezért gyalázta a pápát Schilling blogjában.
Persze most nem indult el az a hisztéria, mint Bayer esetében. (Minő meglepő..:)

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

marczy 2017.09.01. 09:42:49

Lehet, hogy ezzel itt nagyon sok embert magamra fogok haragítani, de:
arra nem gondolt senki, hogy el kellene gondolkodni azon, hogy az élet kezdeteként a fogantatás helyett a beágyazódás pillanatát tekintsük? Ez átvágná a gordiuszi csomót a hit és a tudomány fejlődése között. Nem oldana meg mindent, de a helyzet az, hogy amíg nincs beágyazódás, a petesejt elsodródhat és akkor menthetetlenül elpusztul. Nem tud tápanyagot felvenni kívülről (ti. az anya testéből a méhen keresztül), tehát a zigóta nem tud tovább élni. Ha viszont már beágyazódott, onnantól vonatkozhat rá az abortusztörvény és minden más. Ekkor már a további élethez szükséges feltételek adva vannak, a magzat kifejlődhet, és ha amúgy egészséges, akkor meg is születik a gyerek.
Sajnos hiába neveltek keresztényként, az effajta fejlődésellenes bigottériával, amivel a püspök atya láthatóan küzd, épeszű művelt ember nem fog egyetérteni. Galilei most úgy forog a sírjában, hogy nem volna szükség Paks 2-re, áramot lehetne vele termelni...
Tudnék csúnya dolgokat mondani pár magyarországi egyházi személlyel kapcsolatban, de inkább nem teszem, itt is vannak bölcs és nagy tudású papok, de nem véletlen, hogy inkább az erdélyi egyház hívének tartom magam, mert ott hitelesebb emberek állnak a szószéken, és még értelmes vitát is lehet folytatni mondjuk egy lelkigyakorlat keretei között.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

Lévai András 2017.09.01. 09:42:43

@Dekatlon: vajon kezelhet pszichiáter bipoláris zavart, amikor soha nem volt érintett benne?

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

GallaiG 2017.09.01. 09:42:34

Műbalhé az egész. Takonyárpi bábszínháza.
Veres valami szívességért vállalta a szerepet, hogy előadja ezt a hibbant szöveget. Hogy aztán pártunk és kormányunk prominensei előadhassák, milyen okosak és tárgyilagosak ők, még "szeretett" egyházuk ellenében is ha kell.
Két legyet ütnek egycsapásra:
1. Bizonyítják, milyen rátermettek és okosak.
2. Elterelik a figyelmet a valódi problémákról és az ország folytatódó szét-rablásáról.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

mojoking77 2017.09.01. 09:42:20

@BicskaMaxi: Szeretem, mikor valaki ugy beszel egy temarol, hogy lathatoan fogalma sincs a dologrol....
Semmi gond baratom, hazhoz jottel a pofonert, kb huszan fogjak elmondani, hogy miert kellett volna inkabb melyen csendben maradnod, ahelyett, hogy yilt szinen csinalsz hulyet magadbol...

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

Kunhallmi Agnes 2017.09.01. 09:41:49

Egyertelmu, hogy a fasiszta orbanrezsim, be akarja tiltani a lobikbebi programot.
Es nem egyszeruen csak betiltani, hanem visszamenoleg meg akarja semmisiteni, azokat akik ilyen modon szulettek. Putyinnal is azert talalkozott, hogy ezt megbeszeljek.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

mojoking77 2017.09.01. 09:41:41

Rendben puspok, beszeljunk higgadtan, erzelem mentesen.
Neked megis mi kozod van a gyermeknemzeshez?
Most minden kotekedes nelkul.
Csak tudni szeretnem. Te, aki jo indulattal feltetelezve, kiszalltal ebbol a jatekbol. Inkabb valasztottad az ingyen lakas, ingyen auto, adomentesseg triumviatust. Semmi gond, ilyenek is kellenek. (Bar nem nekem mondjuk)
De erzed remelem, hogy ezek utan az egadta vilagon semmi kozod nincs azokhoz, akik csaladot szeretnenek, neked ott a hited, gondolom az is eleg lesz husz harminc ev mulva az oregek otthonaban.
Mint mondtam te dolgod, te eleted.
Megvan rolad meg a tarsaidrol a velemenyem, de kb annyira kell hogy erdekeljen teged, mint a te dorgelmeid engem.
Maradjunk ennyiben.
Ja, es szinte biztosan tudom, hogy letezik egy felsobb hatalom, es abban is 100%-osan biztos vagyok, hogy a fejet fogja most is az idiotasagaidat hallgatva. Mert az isten nem epulhet a buntudatra. Arra csak a sok ingyenelo papocska epit, mert megtanulta X szaz ev alatt, hogy a felelem es a buntudat a legjobb epitokove az egyhazuknak.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

ép testben ép lélek 2017.09.01. 09:40:59

@BicskaMaxi: És tényleg. De államilag támogatott szervezet tagjaként azt mondani, hogy "Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben" valamiért mégis belemagyarázásnak tűnik. Talán nem véletlenül.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

moonlight777 2017.09.01. 09:40:49

@kornel72:

Óriási butaság az egész.
Nekem testvérem csinálta végig, első beültetésre (2db) sikertelen lett, második beültetés (lefagyasztottat) után ikreket vár. És még van kettő lefagyasztva, későbbi felhasználásra, vagy adományozásra.

Nagyon komoly oka van annak, hogy többet termékenyítenek meg, joggal.
A beültetések sikeressége nagyon lutri, kiszámíthatatlan. Annak a nőnek akinek nem lesz sikeres a beültetés, és nincs lefagyasztva tartalékban, annak az egész eljárást, hormonkezelést előröl kell kezdeni, minél többször kell a nulláról kezdeni, annál jobban kimerül a szervezet, kicseszett nagy megterhelés ez a szervezetnek, ha kimerül annál kisebb az esély a sikerességre.
Továbbá, vannak olyan meddőséget okozó betegségek, amelyek esetében versenyfutás van az idővel is.
Két próbálkozás között min. 3 hónapnak kell eltelni.
Ha meg kell ismételni a megtermékenyítési fázist is az plusz hónapokat jelent, sok pár a betegség miatt nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy hónapokat pazaroljanak.

A párok igenis maximális tájékoztatást kapnak az orvosoktól, tehát a püspöknek sikerült megint oltári nagy ostobaságot összehordani. Nettó tudatlan, csak nem kéne terjeszteni a baromságokat és párok ezreinek lelkén végigtaposni. Gusztustalan amit művel.

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni

moonlight777 2017.09.01. 09:40:26

@BicskaMaxi:

Ha be kell feküdnöd egy szívműtétre, mi a garania arra hogy nem a májadat veszik ki.....? legalább ilyen ostobaság, amit írtál...

Bejegyzés: Veres András: Nem érzelmi alapon kell ezt a kérdést megközelíteni