#szívmelengető – Borka Zsolt
Gégény István 2021. január 17.

#szívmelengető – Borka Zsolt

Negyven éve írja és énekli jellegzetes dalait az érces hangú hithirdető.

borkazs.jpg

Zsolt a hazai keresztény könnyűzenei alkotóközösség szerintem legszínpadképesebb előadója, életműve pedig széles műfaji spektrumot ölel át: a lírai, néha kifejezetten szerelmes tematikájú szerzemények és zúzós opuszok határterületei között jól megférnek a szinte népénekké vált közösségi dalok, versmegzenésítések és liturgikus tételek.

Mivel nem állt be a divatos dicsizők sorába, jó ideje nem találkozhattunk vele olyan rendezvényeken és színtereken, ahol mindenképp helye lenne. 40 éves alkotói munkásságát ünneplő, 2021 tavaszára meghirdetett koncertjére ugyanakkor gyorsan fogynak a jegyek, visszaigazolva, hogy igény volna arra a színvonalas zenére, amely Borka Zsolt nevével összefonódott.

A négy évtized bőséges terméséből csupán mutatóban lelhetünk fel morzsákat a világhálón, de ezek is segíthetnek tájékozódni azoknak, akik most ismerkednek a fóti szerző dalaival.

Az Őrizd a lépteimet Zsolt egyik (első?) önálló albumának címadó szerzeménye, amely annyira nem mai alkotás, hogy először magnókazettán jelent meg. Nem csupán sajátos ritmikája miatt jelent kihívást gitáron lejátszani, de már az akkordok lefogása is okozhat némi nehézséget a lelkes dalnokok számára. Hallgatni, átelmélkedni viszont mindenképp érdemes.

Weöres Sándor egyik versének megzenésítése is felkerült arra a karácsonyi válogatás albumra, amely 2006-ban jelent meg.

Amikor azt írtam, zúzós számok, olyasmire utaltam, amit visszafogottabb formában a Hol vagy, Istenem című kétkedő, tapogatózó, mindezt őszinte felkiáltásokban megfogalmazó dal is képvisel.

Akinek jöhet még ilyesmiből, közel egy teljes órán át hallgathatja Zsolt "generációváltós" bandáját – a doboknál Zsombor nevű fia ül, a villanygitárt Ádám nevű fia kezeli, a basszust Sillye Gábor, Sillye Jenő fia szolgáltatja.

Az igazi alkotói hőskor még a rendszerváltás előtti időkre mutatna vissza, hivatalos felvétel viszont 1990-ben látott napvilágot. A világnak Krisztus kell című albumon több Borka-dal is helyet kapott. Itt szerepel a Béke napja is, amelyről az előző melódiák után sokan talán nehezen hiszik el, hogy ugyanattól a szerzőtől származik. Pedig de.

Ugyanezen a kazettán jelent a klasszikussá érett Advent is, amely az imperfectum együttes feldolgozásában is elérhető az interneten.

Sok szempontból elgondolkodtató, hogy egy zenei beállás formájában maradt ránk - egyelőre – a Nézz ránk című dal, de még így is átjön az üzenet.

A liturgikus feldolgozások közül a Latin mise Kyrie tételét választottam – a felvétel esendőségei ellenére is átsüt a hangszerelési és szólambeli kidolgozottság.

A szentmiséken is gyakran elhangzó közösségi énekek sorából egy olyan dallal zárjuk a sort (egy dalcsokor első elemeként), amelyről kevesen tudják, hogy ő írta. Bizony, a Mária, Mária, szép virágszál is Borka-szerzemény. A videó azt a szerepet is hűen szemlélteti, amelyben a legtöbben megismerhették Zsoltot: felső szólamok, díszítések, az alapütemet néhol merészen ellenpontozó gitáros ritmizálás, dinamika, szín...

(Nyitókép forrása: fotinfo.hu)

süti beállítások módosítása