A polgármester nem fizetett, a püspök nem hívta meg
Gégény István 2020. december 02.

A polgármester nem fizetett, a püspök nem hívta meg

Apor Vilmos utódja a jelek szerint egészen sajátosan értelmezi a keresztény vezetői küldetést.

veresdezsi.jpg

November 9-én különleges esemény helyszíne volt a győri Káptalandomb. Megnyitottak ugyanis egy megújított kiállítást, amelynek látogathatóságát aztán a Magyar Kurír híradása szerint egyből fel is függesztették, a járványhelyzet miatti óvintézkedések okán. Pedig aki látta az Apor Vilmos győri vértanú püspöknek emléket állító friss tárlatot, áradozott róla. – Ezt látni kell – jutott el hozzánk az egybehangzó visszajelzés. Ám nem ez volt az a tényező, ami igazán hírértéket adott az eseménynek.

A katolikus hírportál beszámolójában ez szerepel: "A jelenlévőket Cseh Sándor, a Szent László Látogatóközpont igazgatója köszöntötte, köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Sárai-Szabó Kelemen győri bencés perjelt, Dejcsics Konrádot, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatóját, a testvéregyházak képviselőit, a győri Széchenyi István Egyetem vezetőségét, illetve a közélet számos képviselőjét."

– Valaki nagyon hiányzik most innen – több jelenlévő által megerősítve ez a mondat is elhangzott a helyszínen, éspedig Veres András püspök szájából. Ez a személy pedig a győri polgármester, Dézsi Csaba András. A város vezetője ráért volna, készült is részt venni a jeles eseményen, ám úgy tudjuk, nem kapott meghívót. Szerettünk volna erről a tényről és annak indokáról pontos információt kapni a Győri Egyházmegyétől, ám napok óta nem válaszoltak megkeresésünkre.

Győr Polgármesteri Hivatalától azt a megerősítő tájékoztatást kaptuk, hogy valóban

szerettek volna részt venni a kiállítás megnyitóján, mind vallási, mind közéleti szempontból kiemelkedő értékűnek tartja ugyanis a polgármester a megújult tárlatot. A Győri Püspökség ugyanakkor egyértelmű jelzést adott számukra arra vonatkozóan, hogy Dézsi Csaba András jelenléte nem kívánatos a programon.

Az ügy előzménye az lehet – ez is a kiállítás megnyitóján hangzott el a jelenlévők szerint –, hogy Veres András püspök konkrét anyagi igényt támasztott a polgármester felé a kiállítás támogatására, de nem kapott pénzt. Dézsi Csaba András érdeklődésünkre annyit közölt, hogy ahogy eddig, a jövőben is szívesen támogat Győr városa minden értékes és szükséges egyházi kezdeményezést. Jelenleg is kapcsolatban van a győri püspökkel, zajlanak egyeztetések közöttük, a sajátosan kivitelezett kiállításmegnyitó óta személyesen is találkoztak. Az Apor-kiállítás kibővítését azért nem támogatta anyagilag, mert úgy tudja, akkor már minden forrás rendelkezésre állt, amit az is igazol, hogy a kiállítás elkészült, meg is nyitották a város plusz pénzbefizetése nélkül.

A polgármester szükségtelennek, indokolatlannak tartotta ezt az anyagi igényt, ilyen feltételek mellett pedig nem tartja helyesnek felhasználni az adófizetők pénzét.

Ha tényleg ilyen anyagias okok miatt nem kapott meghívást Győr polgármestere a Győrben található nívós kiállítás megnyitójára – miközben miniszterelnök-helyettes, vallási, egyetemi vezetők, a közélet számos más képviselője ott lehetett –, akkor felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet komolyan venni az Apor Vilmost idéző "Mindenkinek mindene" kiállításmottót az aktuális főpásztori tevékenységet illetően.

(Nyitókép forrása: Thaler Tamás és MTI)

süti beállítások módosítása