Alig fél kilóval született, de nem adta fel
SZEMlélek 2020. október 26.

Alig fél kilóval született, de nem adta fel

Az orvosok kételkedtek, de a kis  Russell baba igazi csodának bizonyult.

web3-russell-appold-facebook.jpg

Amikor ifjabb Russel Appold október 1-jén elhagyta a kórházat, királyként öltözött fel; ami tökéletesen illik egy olyan kisfiúhoz, aki a terhesség 22. hetében jött világra, majd 133 hosszú napig az életéért küzdött.

Édesanyja és édesapja, Natasha és Russel számára ez egy nagyon hosszú és megrázó időszak végét jelentette. A kisbaba születése előtt a pár 3 vetélést élt meg, egyik gyermeknek sem volt szívhangja.

Szerencsére a kis Russel esetében a szívhang erős volt, de sajnos az anyának gondjai akadtak a terhesség 15. hetében. A korai vajúdás elkerülése érdekében az orvosok sürgősségi kezelést hajtottak végre, mely az elkövetkezendő hetek alatt biztonságosan tartotta Russel babát, de a 22. héten megindult a szülés: „A vőlegényemmel sírtunk és imádkoztunk.” – osztotta meg az újdonsült édesanya. Amikor megszületett a nagyjából fél kilós kisfia, az orvosok sem hitték, hogy sikerülni fog…

de Russell-nek és Istennek más tervei voltak.

Köszönet jár a Louisiana-i Tulane Lakeside Kórház koraszülött osztályának a kemény munkájukért. „Ha Ők és Isten nem lettek volna, nem hinném, hogy itt lenne.” – mondta az anya a Good Morning America-nak adott interjúban.

A már teljesen egészséges kisfiú legyőzte az egészségügyi problémákat, például a sárgaságot  is, hogy október 1-jén hazamehessen és végre találkozhasson két testvérével.

Russell története, hasonlóan a többi sikeres koraszülöttéhez hasonlóan kiemeli a szülők és az egészségügyi szakemberek szerepét a 22. hét, vagy az az előtt született babák újjáélesztésében.

Lisa Barbiero neonatológus szerint: „Eljöhet az a pont, amikor a tüdő túl éretlen ahhoz, hogy önállóan működjön, anélkül, hogy a méhlepény segítené a gázcserét. Még az esélyek ezeknél a babáknál továbbra is az életképesség határán vannak, drámai javulást láthatunk (5%-tól egyes esetekben közel 20%-ig), a 23 hétnél korábban születettek esetében, amikor az egész csapat, a magas kockázatú ellátástól a neonatológiáig beveti magát, támogatva a család kérte újraélesztési kísérleteket.”

Williand létrehozott egy Facebook oldalt, melyen követhetjük Russell baba útját, így segítve más, hasonló helyzetben lévő anyukáknak alkalmazkodni a szülés utáni élethez.

Forrás:aleteia

Összeállította:Szőke Tibor

 

 

süti beállítások módosítása