Nem kell félni a fogyatékos gyermekek felnevelésétől
Sáhó Eszter 2020. szeptember 24.

Nem kell félni a fogyatékos gyermekek felnevelésétől

Családlátogatáson jártunk Herczegh Anita asszonnyal.

20200923_103228_2_szerk.jpg

Semmi kék villogó vagy különösebb felhajtás. Ugyanolyan alázattal érkezett meg a köztársasági elnök felesége a KézenFogva Alapítvány által szeptember 23-ára szervezett, "Családot minden gyermeknek!" elnevezésű eseményre, mint amilyen természetességgel fogadták saját otthonuk kertjében a sajtónyilvános családlátogatás résztvevőit a Weeber család tagjai.

A szervezők és a nem mindennapi látogató egy különleges helyzetre szeretnék ráirányítani a nyilvánosság figyelmét:

ma Magyarországon az örökbeadható gyermekek egyharmada fogyatékkal él, azonban mindössze 1 százalékukat fogadják örökbe, a többiek intézetbe kerülnek.

A gyermekre váró szülők ugyanis az elsők között zárják ki a lehetőségek közül a sajátos nevelési igényű gyermekek örökbefogadását. Pedig nem feltétlenül kellene megijedni egy elsőre szokatlannak tűnő döntéstől.

20200923_105208_3_szerk.jpgRögtön barátra leltem...

Weeber Tibor és felesége hét saját gyermekük mellett három, Down-szindrómával élő gyermek nevelését vállalták, egyelőre nevelőszülőként. Állítják, hogy semmivel sem nagyobb "gond" a velük való együttélés, mint a többi gyermekükkel.

A fogyatékkal élő gyermekek számára viszont döntő fontosságú, hogy hol nevelkednek. – A családi környezetben felnövő fogyatékos gyermekek sokkal nagyobb fejlődésre képesek, mint intézeti társaik. Nekik is ugyanolyan fontos a kötődés, a feltétel nélküli szeretet, mint bárki másnak, és ha megkapják, meg is látszik rajtuk – tették hozzá.

Anita asszony elmesélte a jelenlévőknek, hogy ő gyerekként és fiatalként soha nem találkozott a fogyatékkal élő kortársaival, és csak később jött rá, hogy miért.

20200923_103021_3_szerk.jpgHerczegh Anita Pordán Ákossal és a Weeber családdal beszélget

– Abban az időben az volt a szokás, hogy a fogyatékos gyerekeket "dugdosták" mások elől. Az én gyerekeim már úgy nőttek fel, hogy a játszótéren együtt játszottak fogyatékos társaikkal. Meggyőződésem, hogy az elfogadás első lépcsője a találkozás és egymás megismerése – idézte fel tapasztalatait.

Pordán Ákostól, a KézenFogva Alapítvány vezetőjétől megtudtam, hogy szervezetüket 27 évvel ezelőtt az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád alapította, aki 2013-ig a kuratórium elnöki tisztét is betöltötte. – Nagy öröm számunkra, hogy az alapítvány mindig is a magáénak tudhatta a mindenkori köztársasági elnökfeleségek, így most Herczegh Anita támogatását – tette hozzá. Lakóotthon-építő programokkal kezdték, mára már számos, a fogyatékkal élőket és családjaikat segítő kezdeményezésük van országszerte.

Pordán Ákos azt is elmondta, hogy

alapítványukban a fogyatékos élettel már a magzati kortól foglalkoznak: tanácsadással segítik azokat az anyukákat, akik ilyen diagnózist kapnak.

– Támogatjuk őket a fogyatékosnak minősített magzat vagy a már megszületett gyermek életéről szóló döntések meghozatalában. Elsősorban a családban tartásról, de ha arra nem látnak lehetőséget, akkor a nyílt örökbefogadás lehetőségéről is beszélgetünk velük. És segítjük azokat is, akik örökbefogadásban gondolkodnak, hátha több információ birtokában opció lehet egy fogyatékos gyermek örökbefogadása is. Fontos, hogy egyik oldalon se a sokszor információhiányból táplálkozó félelem irányítsa az életre szóló döntéseket – fogalmazott az alapítvány vezetője.

süti beállítások módosítása