A klímavédelemért folyó harc erősítheti a vallások közötti párbeszédet
SZEMlélek 2020. május 27.

A klímavédelemért folyó harc erősítheti a vallások közötti párbeszédet

A Laudato si' egy asztalhoz ültette a katolikusokat, a muszlimokat és a hindukat is.

kepernyofelvetel_45_szerk_1.png

Az öt évvel ezelőtt kiadott Laudato si' kezdetű pápai enciklikában, a Föld megóvása érdekében megfogalmazott gondolatokat már nemcsak a katolikus világ érzi magáénak. Az osztrák Kathpress tudósítása szerint Abu Bakar Muhiuddin pakisztáni mufti, aki maga is részt vett a Ferenc pápa által 2020. május 16-24 között meghirdetett Laudato si' hét eseményein, úgy nyilatkozott: "a Föld megőrzése az egyik legértékesebb szolgálat, melyet, ha közös erővel végzünk, nemcsak a bolygó klímája, hanem az emberi kapcsolataink is megváltozhatnak".

"Minden helyi vallás képviselőjét meghívtuk, hogy együtt gondolkodjunk közös otthonunkról, ahogyan azt a pápa is meghirdette az enciklikában" - mondta el a Pakisztáni Katolikus Egyház részéről Saleh Diego, Karacsi általános elöljárója. A cél az, hogy meg tudjuk szólítani a helyi muszlimokat, köztük a szikhizmus és a bahái vallások követőit is - tette hozzá. A szolidaritás és a vallások közötti párbeszéd jegyében az egy hét alatt több mecsetet, iszlám vallású iskolát és különböző felekezetekhez tartozó templomokat látogattak meg katolikus papok, szerzetesek és laikusok.

Az egész világnak fel kell tennie a kérdést, hogy milyen világot akarunk a gyermekeinkre hagyni.

Ferenc pápa arra szólít fel mindenkit, hogy közösen találjuk meg a válaszokat a ránk váró kihívásokra, mely egyben "felszólítás az egység és a testvériség megélésére is".

A Laudato si' hét zárásaként Ferenc pápa egy éves programot hirdetett: arra buzdította a katolikus hívőket, hogy a következő egy évben - az enciklika aláírásának napjához igazodva, 2021. május 24-ig -, mélyítsék el magukban az enciklikában foglaltakat, és tegyenek konkrét lépéseket annak megvalósítása érdekében.

(Forrás: kathpress.at, nyitókép: youtube.com)

süti beállítások módosítása