A keresztények bárányok, nem birkák
SZEMlélek 2019. január 23.

A keresztények bárányok, nem birkák

18 év kell ahhoz, hogy nagykorúvá váljunk. De vajon hány év kellhet ahhoz, hogy valóban felnőttek legyünk? Máté-Tóth András írása.

immature-adult.jpg

Felnőttnek lenni, legalább is jogilag azt jelenti, személyi igazolvánnyal, szavazati joggal rendelkezni. Felnőtt annyit tesz, mint nagykorú. A biológiai és a kulturális felnőttség összefüggése koronként és kultúránként eltérő. Manapság Európában a biológiai érettség 4-5 évvel is megelőzi a jogi nagykorúságot, ami a 18. év betöltésétől számít. A teljes értékű önállóságig pedig, ami az önfenntartást is magában foglalja, általában eltelik még 8-10 esztendő. Egyre többször van szó mama-hotelről és papa-bankról, minél iskolázottabb a “gyermek”, annál tovább él nem teljes önállóságban.

Felnőttnek lenni azt jelenti, önállónak lenni biológiai, szociális és gazdasági vonatkozásban egyaránt. És a kulturális, hitbéli felnőttség? A felnőttség lélektani és szociológiai kutatásai elsősorban a felelősségvállalást és az önálló döntést jelölik meg a felnőttség ismérveként. A felelősség területei magában foglalják az önfenntartást, de még inkább a hozott döntések következményeinek vállalását.

A poszt-kommunistának nevezett társadalmakra jellemző, hogy a népesség a szabadságot magának akarja, de a szabadság körülményeiért a mindenkori hatalmat teszi felelőssé. Egyfajta felelősség-torzóról van szó. Legyen mindenre lehetőségünk - ezt szeretnénk: iskolára, kórházra, közlekedésre, munkára stb. S ezeket mind biztosítsa számunkra a jótevő állam. A kortárs viták inkább szólnak erről az állami felelősségről, mint a civil felelősségről.

A felnőtt felelőssége és önállósága összefügg a lelkiismerettel. Mielőtt azt hinnénk, a lelkiismerettel megtaláltuk a felnőttség kulturális, erkölcsi és vallási alapját, nem árt Schopenhauer óvását figyelembe vennünk. Szerinte a nagyra becsült lelkiismeret nem más, mint egy ötöd emberkerülés, egy ötöd megszállottság, egy ötöd előítélet, egy ötöd hiúság és egy ötöd megszokás. Mégis általános meggyőződés, hogy a lelkiismeret a személy legbensőbb magva, egyfajta ítélőszék, amely visszatekint a múltra és ítéletet hoz az érzésekről és még inkább a cselekedetekről. S amely a jövőre nézve irányt próbál mutatni a jó és a rossz közötti választások számára.

Persze a lelkiismeret tévedhet is. A felnőtt embert az a felelősség jellemzi, hogy igyekszik a lelkiismeretét karban tartani. Tehát kritikus - mindazzal szemben, amit neveltetése és iskolái során megtanult, sőt, megszokott. A felnőtt mérlegel, a bizonytalanságokat és kétségeket nem elutasítja, hanem viseli őket és megbírkózik velük. Miközben bizonyosságokra törekszik, esélyt ad saját tévedésének is.

Rainer Maria Rilke sokáig levelezett egy katonatiszttel, aki mindenképpen megkérdőjelezhetetlen bizonyosságokat és válaszokat akart a költőtől. A levelezést végül Rilke azzal zárta le: ragaszkodjék csak a saját bizonyosságaihoz, az jó lesz magának. Mert a felnőtten gondolkodó embert nem a megkérdőjelezhetetlen bizonyosságok vaskövetkezetes követése jellemzi, hanem a bizonyosságokra való igényes törekvés, a folyamatos párbeszéd az értékekkel.

A felnőttség elsősorban nem jól tájékozottságot jelent, hanem rendszeres dialógust az emberiség legnemesebb kultúrforrásaival. Jobban bízhat a saját felnőttségében az, aki a klasszikusokat olvassa, mint aki a napi sajtót bújja.

Az egyház, írja a Katolikus lexikon, “mindig és csakis a lelkiismeret szolgálatára cselekszik, segítvén, hogy ne sodródjék ide-oda a téves emberi tanítások szeleitől (vö. Ef 4,14), hogy le ne tévedjen az ember igaz javának útjáról, hanem főként a nehezebb kérdésekben biztonsággal érkezzék meg az igazságba, és meg tudjon maradni benne.” Ideális kép az egyházról, amely ugyanakkor maga is a Szentírás és a szent hagyomány tükrébe tekintve folyamatos önkritikára szorul. Az idők folyamán egyre inkább feltárulkozik számára az isteni álom és ihlet mélysége és szépsége. Ezt őrzi keresve, és ennek a közege szándékozik lenni. A keresztény felnőttség titka az egyház által feltárt kinyilatkoztatás tartalmaival való igényes és odaadó dialógus. Az engedelmesség sem alávetettség, hanem ragaszkodás ehhez a közeghez, ehhez a forrásvidékhez. A keresztények bárányok, nem birkák - mondogatta egy plébános.

Amióta az információáramlás digitális korszakába lépett az emberiség, a legértékesebb információk találhatók meg a legnehezebben. S az egyre informáltabb ember egyre kevésbé önálló, egyre kevésbé felnőtt. Inkább engedelmes mint kritikus. Bár úgy véli, döntéseit önállóan és megfontoltan hozza, miközben alig ellenőrzött internetoldalakra támaszkodva szívja magába a kulturális és politikai megmondók szavait. Az általános hozzáférésű internet elindulásakor még sokan az információs egyenlőség korszakának beköszöntén örvendeztek, ma már egyre világosabb, hogy közvéleményt és a magánvéleményt egyaránt klikkvadász oldalak határozzák meg a populista professzionalitás minden eszközét bevetve.

A felnőtt keresztény jellemzője elsősorban nem az, hogy személyi igazolványa van, szavazhat a választásokon, hogy önfenntartó és képzett munkavállaló. Sőt, még csak nem is az, hogy rendszeresen jár istentiszteletre és hallgat a papjára, lelkészére. Talán inkább az a felnőtt keresztény, aki igényesen választja meg lelkiismereti önképzésének forrásait és közegét, aki nemcsak bólogatásra képes, hanem fejcsóválásra is, akinek nemcsak válaszai vannak, hanem kérdései is, akinek hódolata ésszerű és nem csupán megszokott áhitat. (Róm 12,1)

A felnőtt keresztény nem ritkán kellemetlen, mert rákérdez az általában vallott tanok valódi tartalmára, mert megfogalmazza saját véleményét és nem pusztán megismétli a közösségéét. Vajon a keresztény közösségek és felelőseik nem jobban szeretik a gyermeki naivitást, mint a felnőtt kritikusságot?

És vajon a hittanokon, a teológián és a keresztény fórumokon önálló lelkiismerettel és keresztény meggyőződéssel rendelkező felnőttek képzése és továbbképzése folyik, vagy inkább vitathatatlanságok elfogadására szelídítés? Ha egy vállalkozó nincs tisztában a piaci viszonyokkal, hamarosan csődbe megy. Vajon a keresztény felnőttek mennyire vannak tisztában azzal, hogy a krisztuskövetés milyen természetű vállalkozás?

mta_k.jpg

E kérdések valódiak, vagyis párhuzamosan sokféle válasz adható rájuk. Talán a keresztény felnőttség nem is azt jelenti, hogy milyen választ adunk, hanem azt, hogy a kérdést feltesszük és a válaszokat nem unjuk meg keresni.

Máté-Tóth András

süti beállítások módosítása