Multimilliárdos igehirdetők
SZEMlélek 2018. július 20.

Multimilliárdos igehirdetők

Milliókat inspirálnak, közben dollármilliókat gyűjtögetnek – nem csupán Amerikában divat a kereskedelmi jellegű "hitszolgáltatás".

milli1.jpg

Magyar szemmel nézve nem kicsit fura szembesülni olyan listákkal, amelyek a világ leggazdagabb "pásztorait" rangsorolják. Még a Forbes is nyilvántartja a dollármilliós vagyon felett rendelkező bibliamagyarázókat, akik szinte mind teleevangelizációval és show-szerű prédikációkkal keresik meg a pazar villára, luxusrepülőre valót. Idehaza Németh Sándor, a Hit Gyülekezete nevű vallási közösség vezetője jár hasonló úton, olyannyira, hogy eléggé nyilvánvalóan a leggazdagabb prédikátorokat másolta, nem egy tekintetben egészen szolgaian. Azért fura ezekkel a milliárdos igehirdetőkkel megismerkedni, mert mintha teljesen mást hirdetnének, mint ahogyan élnek. Ne gyűjts a Földön kincseket, evangéliumi szegénység – hosszan sorolhatnánk, mi mindennek mond ellent a fényűző "pásztori" életmód, bár e vonatkozásban a hazai püspöki paloták és egyéb járulékos javak is elgondolkodtatóak lehetnek.

Kissé meglepő, hogy már 4-5 millió dolláros nettó vagyonnal fel lehet kerülni a top 20-as listára – a közel 1,5 milliárdos összeg talán egyes hazai vezetők bankszámlájától sem áll távol. Mindenestre ott szerepel a hazai körökben egyre többször idézgetett német pünkösdista Reinhard Bonnke az élboly végén. A 78 éves "evangélistát" az 55 éves szingapúri Joseph Prince előzi, akinek alighanem bőven akad még ideje további garasokat összekuporgatni.

milli2.jpgÁzsiát az "ifjú herceg" képviseli a topligában

Fájó ezt leírni, de a jelek szerint Nigériában igazán jó üzlet igehirdető vállalkozást indítani. Tapasztalatból tudja ezt T.B. Joshua "próféta", aki 10 millió dolláros vagyonát részben 1,5 millió világhálós követőjének is köszönheti. Ugyanazon afrikai országból származik Enoch Adejare Adeboye, akit 39 millió dolláros vagyonához 100 országra kiterjedő tagságú gyülekezete segített hozzá. A nigériai Lagosz csak úgy ontja magából a milliárdos igehirdetőket: Chris Oyakhilome nettó vagyonát 50 millió dollárra becsülik. Ő nem csupán beszél, hanem cselekszik is, hiszen humanitárius segélyek mellett az oktatásban is aktívan szerepet vállal. Van neki emellett 3 televíziós csatornája is, amelyek révén esténként 2,5 millió néző követi tanítását. Az iménti honfitársak vagyona azonban még együttesen sem teszi ki a magát "püspöknek" aposztrofáló David Oyedepo 150 millió dolláros javainak összértékét. Ez aktuális árfolyamon 42 milliárd forintnak felel meg. Nagy bevétel nagy követői táborból nyerhető: a szerényen csak "Győztesek Kápolnája" nevet viselő vallási építményük 50 ezer ülőhellyel rendelkezik. 3-4 budapesti sportaréna beleférne...

milli3.jpgA "Győztesek kápolnája" alighanem a világ legnagyobb imaháza

Hasonló összeg pihenhet T.D. Jakes számláján – a maga és hívei szemében ő is "püspök" –, 147 millió dollárja viszont "pásztorkodás" mellett filmkészítésből, színészi és énekesi aktivitásból is származik. Bár Amerikában él és tevékenykedik, nem nehéz kitalálni, honnan származik: igen, nigériai gyökerekkel rendelkezik. Hogy dalolása nem csupán hobbi, jól mutatja, hogy Grammy-díjat is elnyert már.

Az idén elhunyt Billy Graham ugyanezen "kereskedelmi" ösvényen járt, ám világméretű hatásához, valós népszerűségéhez képest 25 millió dolláros vagyona a kollégákhoz viszonyítva szerénynek nevezhető. A szintén amerikai Benny Hinn neve is ismerős lehet sokaknak, bár a 42 millió dolláros vagyonú térítőt a hatóságok is feljegyezték, adócsalási tevékenysége okán. Az ima gyógyító erejének túlhangsúlyozása (nem kell feltétlenül orvoshoz menni, elég, ha erősen imádkozol) miatt is kritikák érik (nem ő az egyetlen éllovasa a "faith healing" mozgalomnak), viszont Kanadában is sokan hisznek neki. A nagy távok leküzdésében luxuscikkeinek egyik éke, egy Gulfstream G4 magánrepülő van segítségére – a nagyjából 30 millió dollárba kerülő közlekedési eszközt aligha zsebből fizette, valószínűleg a hívek adományaiból futotta rá.

milli4.jpgEgy kifejező képes karikatúra Benny Hinn tevékenységeinek vélt motivációjáról

De hol vannak ők mind Kenneth Copeland pünkösdista teleevangelizátortól? Bár hiteles adatot nem sikerült fellelni, több toplista szerint is 760 millió dolláros magánvagyonnal rendelkezik, nettóban (ő látható a nyitóképen is). Ez 213 milliárd forintnak felel meg, kissé kerekítve. De mire leírjuk, lehet, hogy ennél is feljebb lenne érdemes kerekíteni... A csúcstartónak csak a "lakása" 1,7 milliárd forintot ér, bár ezt ő csak használja, a tulajdonos (aki a számlákat állja) ugyanis az általa gründolt vallási gyülekezet. Ő kifejezetten rajong a repülésért, amely hobbiját saját reptér, hangár és repülőgéppark elégíti ki, egy 4,9 milliárd forint értékű szárnyas alkalmatossággal az élen. Nincs ezen mit szégyellni Kenneth Copeland és csapata szerint, olyannyira, hogy nyilvánosan adtak hálát Jézusnak és az adakozóknak idén januárban a szolgálathoz szükséges újabb "ajándék" magánrepülőért.

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása