Nyáron sem szünetel Budapest egyik legvonzóbb miséje
SZEMlélek 2018. június 22.

Nyáron sem szünetel Budapest egyik legvonzóbb miséje

A "jezsunyolcast" eddig csak iskolai időszakban tartották meg, de "közkívánatra" idén már elmarad a nyári szünet.

j8.jpg

– Mivel az annak idején elsősorban a belvárosi kollégiumokban lakó egyetemistákra hangolt szentmise törzsközönsége időközben dolgozó felnőttekké cseperedett, már nem tűnik el a nyári hónapokra a fővárosból – adta hírül a jezsuita.hu.

Közleményük szerint a templomigazgató "a közösség igényét meghallva" a belső nyolcadik kerületi templom lelkipásztori csoportjával egyetértésben úgy határozott, az előzetesen meghirdetettekkel szemben minden nyári vasárnapon is a szokott 20.00 órai időpontban lesz „J8”.

A zenei és gyóntatói szolgálattal, illetve a szentmise utáni templomkerti büfével kapcsolatban közösségi oldalaikon fogják a legfrissebb információkat megosztani, a miséző atyák beosztása viszont már kialakult.

süti beállítások módosítása