Összefogásra hívják az európai egyházakat a menekültekért
SZEMlélek 2018. június 21.

Összefogásra hívják az európai egyházakat a menekültekért

Az elmúlt 3 évben több mint 10 ezren vesztek oda a tengeren, folyókban, teherautók és hajók raktereiben. A bajbajutottak mentésére siető nem kormányzati szerveket - köztük egyházi szerveket is - nemhogy segítenék, hanem még kriminalizálják is.

Június 20-án, a menekültek világnapján az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) társszervezeteivel együtt közös levélben fordult az európai egyházakhoz, hogy együttműködésüket kérje. 

world-refugee-day-20180620.jpg

A levél emlékeztet arra, hogy az egyházak a Földközi-tengeren tapasztalt válság kapcsán gyakorlati és politikai támogatást is biztosítottak az életmentést végző civileknek, illetve széles összefogásban szorgalmazták a menekültek biztonságos eljutását segítő kezdeményezések elindítását Európában. A projekt keretében a CEC társszervezetei a helyi katolikus egyházakkal és saját kormányukkal összefogva, immár Olaszországban, Franciaországban és Belgiumban is létrehozták az úgynevezett humanitárius folyosókat, amelyek humanitárius vízumok kiadásával és a menedékkérők előzetes „átvilágításával” lehetővé teszik, hogy a nemzetközi védelemre szoruló, leginkább kiszolgáltatott emberek legális és biztonságos úton jussanak el Európába, életük veszélyeztetése nélkül, olvasható az evangelikus.hu oldalán.

2016 júniusában a menekültválság kapcsán egybehívott egyházak közti tanácskozáson komoly aggodalmukat fejeték ki a kialakuló helyzet iránt. A résztvevők szerint a kormányok a – bizonyos országokban vélt, más országokban valós – társadalmi nyomás hatására megkerülik vagy nem maradéktalanul teljesítik a nemzetközi és európai egyezményekben foglalt emberi jogi kötelezettségeiket. Az egyházakra és civil szervezetekre is jellemző, hogy a körzetükben tapasztalt társadalmi feszültségeket szem előtt tartva időnként csak vonakodva nyilatkoznak a nyilvánosság előtt ezekről a tendenciákról, annak ellenére, hogy közben jelentős mértékben segítik a menekülteket.

A CEC főtitkára arra kéri Európa egyházait, hogy a menekültek világnapjához legközelebb eső vasárnapon, június 24-én tartsanak imádságot és megemlékezést mindazokért, akik menekülés közben vesztették életüket az Európába tartó úton.

Az átfogó, holisztikus vendégszeretet teológiája magában foglalja, hogy a menekültekre Krisztus teljes és tökéletes képeként, ikonjaként tekintünk. Isten igéjének »szemüvegén« keresztül értékelhetjük igazán az emberi életet, kollektívan és a maga személyes valóságában egyaránt. Az pedig tény, hogy az első és valódi idegen ebben a világban nem más, mint Krisztus maga.

(evangelikus.hu)

süti beállítások módosítása